A szavakban erős város

Jobban teljesítünk, egyre jobban, évértékelőben mindenképp. Annyira, hogy Szita Károly polgármester (vagy a beszédírója) nem is fáradt azzal, hogy 2014-re új jelmondatot találjon ki – beérték a tavalyival, hiszen „a Gazda” – így hívja Orbán Viktort közvetlen környezete – szinte emberfeletti erőtől duzzad. Nem csoda hát, ha mostanság a kaposvári csapokból is ez a kissé vas- és klórízű duma folyik: most éjjel-nappal „erős város” vagyunk. Talán ez bejön, nem úgy, mint anno „a lehetőségek városa”, amely ki volt táblázva úton-útfélen, s amely miatt annyi gúnyos megjegyzést zsebelt be a tekintetes magisztrátus, hogy inkább lecserélték. „Virágok városa” lettünk, csak az még nem világos, hogy a mákvirágoké vagy a szóvirágoké.

Tegyük fel tehát a kérdést: mitől erős város Kaposvár? Ahogy beszédében „a város első embere” tette, hagynánk a végére a poént, találgassunk kicsit.

– Talán attól, hogy 2013 előtt Kaposvár dobogós volt a legdurvábban eladósodott megyei jogú városok listáján, és szorult helyzetéből csak a kormány elvtelen adósmentő programja (az ország adófizetőinek zsebére) mentette ki? A város adóssága 2010-ben 22,5 milliárd forinton állt, számoljuk hozzá az EU-s támogatásokat, és az államit (így összesen közel harmincmilliárd), a polgármester ehhez képest hat év alatt 10 milliárd forintnyi vagyonnövekedésről számolt be. Hová ment a többi pénz? Kondibérletre, izomtömeg-növelőre, fehérjekoncentrátumra, s attól lettünk erősek?

– Vagy attól erős Kaposvár, hogy az elmúlt években jellemzően olyan fejlesztések valósultak meg a városban (kórházépítés, Agora, Szivárvány, a belváros rekonstrukciója, kaposfüredi elkerülő út), melyek pályázati, műszaki, pénzügyi feltételeit a 2010 előtti – folytonosan gyalázott-pocskondiázott – kormányok alapozták meg, s ebben a 2010-2014 közti időszakban már nem is kellett semmit hozzátenni?

– Attól erős a város, hogy ma Budapestről, a Fidesz-központból mondják meg, hogy mire van pénz és mire nincs, cserébe az adósságkonszolidációért? Színházra nincs, stadionfelújításra – bár ez a legelfogultabb Rákóczi-rajongók szerint is felesleges marhaság – van, nem is kevés: több, mint félmilliárd. Ma Kaposvár önkormányzata csupán önálló lehetőségek, mozgástér nélküli báb, a központi akarat végrehajtója, akár a legsötétebb tanácsrendszer idején.

– Vagy attól, hogy a 2011 elején nagy csinnadrattával beharangozott Új Széchenyi Terv ígéretei: a Kaposvár-Dombóvár vasútvonal fejlesztése, a színház felújítása, a 67-es út folytatása közül a mai napig még csak el sem kezdődött egyik sem, és konkrét ígéret is csak egyre, egy viszonylag szerény, 7 milliárdos síncserére van?

– Netán attól, hogy polgármestere évértékelőjében – silány magyarsággal – „történelmi léptékűnek” nevezi az évi rendes út- és járdafelújítást, vagy világraszóló sikerként ünnepli, hogy egy Budapest-Zágráb expresszvonat néhány vagonját Rippl-Rónai Józsefről nevezik el?

– Attól talán, hogy Kaposvár a több, mint két évtizedes jobboldali „uralom” után az egyik leggyengébb gazdasági teljesítményű megyei város, szégyenletesen lemaradva a hasonló nagyságú dunántúli megyeszékhelyektől? Szombathely iparűzési adóbevétele 5,3 milliárd forint volt tavaly, Veszprémé 3,8, Zalaegerszegé 4 milliárd, utóbbi többek közt annak a ZÁÉV-nek köszönhetően, amely éppen a kaposvári beruházásokból gyarapodott szépen. Kaposvár bevétele a legszerényebb: 2,4 milliárd. Még a 24 ezres lélekszámú Siófok is versenyre kelhet velünk – nem véletlenül nevezte Szita Károly párttársa, barátja, Gelencsér Attila – nem mellesleg a Fidesz Kaposváron indított jelöltje – „a megye fővárosának” a Balaton-parti várost. (Kérdés, miért nem ott indult, ha így gondolja…)

– Vagy az ad okot a büszkeségre, hogy Kaposvár munkavállalói kb. 20%-kal keresnek kevesebbet, mint a dunántúli átlag? Ennek fényében már az úton-útfélen hangoztatott „olcsó város” jelszó korántsem tűnik olyan impozánsnak.

– Annak kéne örülni, hogy még az adatokat köztudottan a kormány javára kozmetikázó KSH legutolsó, Somogy megyéről szóló jelentése is elszörnyülködött a tényen: amíg 2013 első háromnegyed évében a megyében 118 lakás épült, ami önmagában is – így fogalmaz a jelentés – „évtizedes negatív rekord”, ebből a megyeszékhelyen mindösszesen 4, azaz négy (!) darab új ingatlant vehetett birtokba a tulajdonosa? Siófok-Kaposvár 75:4. Igen, szerintünk is így kell elképzelni egy erős várost. Nem valószínű, hogy vigasztalja a kaposváriakat, hogy a boldog tulajdonosok egyike jó ismerős: ott mosolyog önelégülten a narancsszínnel keretezett választási plakátokon…

– Kezdünk elbizonytalanodni. Mi lehet Kaposvár titka? A lassan másfél évtizede felújításra váró színház, melynek szakmai-művészi színvonala hozzásüllyedt az épület állapotához? A valaha Európa-hírű társulat a nyílt jobboldali letámadás ereményeképpen 2009 és 2012 között egyetlen produkcióval sem került be a POSZT-ra, az országos színházi szemlére. Vezető művészei, rendezői vagy önként távoztak, vagy, mint Mohácsi Jánost és Kocsis Pált, szó szerint elüldözték őket. Lehet, hogy ettől érzi magát erősnek Kaposvár?

– Talán attól erős a város, hogy középiskolái a kilencvenes évek eleje óta egyenletesen csúsznak lefelé a középiskolai felvételi és teljesítményrangsorokban, hála a Szita Károly-Stickel Péter párosnak, akik az igazgatók kinevezésénél a szakmaiság, a hozzáértés helyett kizárólag a jobbos meggyőződést, a párthűséget tartották szem előtt? Az eredmény: az idén a szebb napokat látott Táncsics Gimnázium az Eduline összesített rangsorának 44. tagja, míg a zalaegerszegi, veszprémi, szombathelyi gimnáziumok az első tízben vannak.

– Abban rejlik esetleg a titok, hogy az intézményekre elköltött sokmilliárdnyi EU-s és állami ráfordítás után a „festők városában” nincs egy szakmailag elfogadható belső terű képtár, kiállítás is csak hébe-hóba? Az, hogy a kultúra alig mutat életjeleket, a KSH adatsoraiból is kiderül: 2012-ben a kulturális rendezvények száma Kaposváron 605, míg Szombathelyen több, mint a négyszerese: 2559, Zalaegerszegen 1320, Veszprémben 1045, és a rendezvényeken részt vevők száma is ezzel arányos? Hogy az említett városokban 52 ill. 40 és 31 múzeumi kiállítóhely van, míg nálunk összesen 20? Bennük egy év alatt 15 ezren jártak, míg máshol 50-60 ezer a látogatók száma? Ez utóbbi sajnálatos tények esetleg nincsenek összefüggésben a Rippl-Rónai Múzeum Gelencsér Attiláék általi szétszóratásával?

– Nehéz persze ott kultúráról beszélni, ahol ennyire túlteng az erő. Milyen kár, hogy ez nem jár együtt a tényekkel való szembenézés bátorságával. Talán ezért kellett Kaposváron kirívóan egyoldalú sajtóviszonyokat teremteni: évente százmilliós nagyságrendű közpénzt elkölteni két fideszes kiskirálynak külön helyi tévére, külön bejáratú „hírportálokra”, hetilapra. Ezért kellett nemrég az amúgy lépten-nyomon lekommunistázott Somogyi Hírlap székházának bérleti díját felére csökkenteni – csupa erőből és bátorságból. Hogy aztán a kaposváriak a sok-sok millió adóforintjukért az országos média által elhullajtott bulvárhíreket olvashassanak, némi fideszes pártpropagandával nyakon öntve? Arról viszont, hogy év elején a Kapos Televízó ügyvezetőjét és főszerkesztőjét politikai okokból menesztették, öt médium közül egy sem bírt egy vak hangot sem szólni. Kaposvári sajtószabadság: hallgatni szabad. Nyilván az is az erő megnyilvánulása, hogy, amíg a helyi médiában Szita Károly csupán kinyilatkoztat, addig a néhai Csurka István lapjának, a szélsőjobboldali, árpádsávos, nyíltan antiszemita Magyar Fórumnak odaadóan nyilatkozik: két nagyinterjút is adott gyors egymásutánban az elmúlt hetekben, s az egyiknek – micsoda véletlen – „Kaposvár erősebb, mint valaha” a címe…

– Meddig és mivel folytassuk? Az ízléstelen szökőkutakkal és giccses szobrokkal tele…rakott belvárossal? A tizennégy üresen szégyenkező sétálóutcai üzlettel, melyeket színházi díszletekkel Patyomkin-faluvá varázsoltak? A Csokonai-házzal, a Technika Házával, a MÁV-nevelő épületével, a volt SMK-val, a Somogy Áruházzal, a Somssich utcai bezárt egyetemi kollégiummal, a Domussal, a volt Ruhagyárral és a többi üresen rothadó vagy vegetáló, gazdasági, kulturális, közéleti hanyatlásról tanúskodó, omladozó épülettel? A félbe hagyott kisgáti bevásárlóközponttal? A Füredi laktanya helyén a soha be nem épülő, államtól kapott telekkel, melyet már vissza kellett volna venni a régi baráttól? Azzal, hogy Kaposváron a bútor, háztartási elektronikai, informatikai árukínálat kb. egy tízezres lélekszámú kisvárosénak felel meg? A belváros közvetlen közelében pusztuló, megfojtott, elgettósított Donnerrel, vagy a közpénzekből felvirágoztatott Fidesz-lakóparkkal a Cseri-tetőn?

Nem, nyilván nem ezektől erős Kaposvár. Kaposvár attól erős, mert – klasszikust csak szó szerint szabad idézni – „lakói hisznek egymásban”. Mármint Szita Károly szerint. Hát… hacsak úgy nem. Fogalmazzunk pontosabban: hisznek valakinek – a szemük, a kézzelfogható valóság, a mindennapi tapasztalatuk helyett. De, ha már felriadtunk, toljunk be egy energiaitalt, feküdjünk vissza a birkózószőnyegre, és álmodjunk tovább: az Erő velünk van.

H. I.