Kaposvárnak okulásul: egy bajor nyárspolgár böffenetei
A KAPOS-T indulásakor, a köszöntőnkben a Megáll az idő című film hősének, Pierre-nek szavait idéztük: „… nem mindegy, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember.” Nem tettük hozzá tapintatból az idézet további részét, aki nem ismeri, ne provokáljuk feleslegesen, de a kaposvári sajtó egyes, semmit nem változó, egyenletesen és masszívan bornírt megnyilvánulásait látva ide kívánkozik a folytatás: „mert ez itt nem színvonal”. Mi pedig, ahogy megfogadtuk, habár rettentően rossz érzéssel, de reagálunk ezekre, mert a jobboldal és a Fidesz láthatóan a GYIH, a „gyakran ismételt hazugságok” módszerét követi: ugyanazokat az ezerszer cáfolt beteg ökörségeket ismételgetik, hátha kifárad az ellenfél, megunja, s ettől majd igazzá válik. Hát nem: nem, soha. Sz@r munka, de valakinek meg kell csinálni.
Hogy ne áruljunk tovább zsákbamacskát: persze, hogy megint Schenk Jánosról, a Kapos Extráról és a Kaposvár Mostról van szó, miután a jól ismert kettős hasznosítás elvén ugyanazokat az agymenéseket teszik közzé a „hírportál” és a „hetilap” felületén. (Szigorúan idézőjelbe tegyük ezeket, ahogyan pl. anno a Zaporozsjec nevű szovjet négykerekű is csak e formában érdemelte meg a személygépkocsi nevet.) A jobbára internetről összevakart bulvárhírek, az ezoterikus blődli, a bőséges időjárási, és Kim Dzsong… pardon, Szita Károly aktuális hőstetteiről szóló beszámolók mellé mindig gondosan odaszerkesztődik egy-két ideológiailag célzott „anyag”, s ezt a kifejezést érhetjük ez esetben úgy is, ahogyan a ma használatos szerekre a drogosok szokták:
amennyiben végtelenül olcsó, és végtelenül butít.
Amikor Orbán Viktor próbál játszani a saját szabályai szerint az EU-val és az IMF-fel szemben, az persze nagyon rendben van, ugye, Schenk úr? A klasszikus kettős mérce…
Talán tényleg meg kéne fogadni barátaink tanácsát, és legyinteni ezekre a „bejegyzésekre” – szegénykéim még a „blog”, a „bejegyzés” és a „blogbejegyzés” fogalmait is keverik: ez már nem fért bele az OKJ-s médiatanfolyam tananyagába. Mégis megtesszük, mert a legújabb „schenki” tirádának semmi köze a címében megjelölt „görög hajósokhoz”. Az, amit a görög válságról leír, nagyjából egy müncheni sörkocsmában, hat-hét korsó után hangozhatott volna el két helyi szesztestvér dialógusaként, akik már felállni nem tudnak az asztaltól: a görögök lusták, adócsalók, nem tudnak bánni a pénzzel, örökké csak kölcsönkérnek, válságból válságba tántorognak, a mi pénzünkből élnek… hukk…
Ne is vessük ezt Schenk úr szemére: ennyit tud, ennyi telik tőle. Nyilván segít ilyen empatikusnak lenni az, hogy a kies Passauban tengeti napjait, onnan osztja az észt arról, hogy milyen szerencsések is vagyunk mi magyarok, hogy ilyen miniszterelnökük lehet, s többek közt abból éldegél, hogy az Orbán Viktorról szóló könyv német kiadását árulja. A könyv szerzője, Igor Janke lengyel újságíró ugyan a megjelenés óta már némiképp csalódott Orbánban, főleg annak Putyinhoz fűződő gyengéd érzelmei miatt, de ez a könyvbizniszt a legkevésbé sem érinti. Árulnak itt még tudományos szakmunkát Pokol Bélától, Bencsik András-könyvet, tudják ő az a Békemenet-élharcos, aki az átkosban itt, Kaposváron a Somogyi Néplap munkásőr-rovatát erősítette, és sok más szépet és jót, ahogy az egy könyvkiadónál lenni szokott.
A baj az, hogy Schenk urat egy cseppet sem érdeklik a görög történelem fordulatai, a Sziriza küzdelmei, Ciprasz miniszterelnök hatalmi játszmái, ő csak egyet akart: odabiggyeszteni dolgozatocskája végére, hogy lám „… mi is a baloldal alatt adósodtunk el. Szerencsére nálunk jött egy polgári kormány, amelyik becsületbeli ügynek tekinti a kölcsönök visszafizetését, törlesztését.” Egyet rúgni, egyet nyalni a kötelező penzum.
Nyilván teljesen mindegy, hogy ki, hogyan és hányszor cáfolja ezeket a baromságokat, ők ugyanúgy le fogják írni újból és újból, de nekünk most épp kapóra jött az Élet és Irodalomban egy friss hozzászólás Losoncz Miklóstól, a BME közgazdászprofesszorától (Kaposvár Most-függők, Kapos Extrával magukat rendszeresen mérgezők óvatosan, a nagy dózisú tömény értelem hirtelen megárthat!):
A tényeket a jobboldali média és politikusok (Kaposváron is fertőző) hazudozásával szemben az Élet és Irodalomban Losoncz Miklós, a BME közgazdászprofesszora foglalja össze.
Nemrég idéztük ugyane tárgyban (s még egy kis ideig látható a főoldalon, a Napi cukiság rovatban), a somogyi szellemóriást, minden közgazdászok atyamesterét, Gelencsér Attilát, aki mintha összebeszélt volna Schenkkel: ő is a görög válságot hasonlítgatta a 2010-es magyar „helyzethez”. Nos, pajtikák, amint a fenti, valóban nemzetközi elismertségű közgazdászprofesszor okfejtése tanúsítja, 2010-ben nem volt „magyar helyzet”. Sem 2010-es görög-magyar összehasonlítás nem állja meg a helyét, az pedig különösen nem, ha a 2010-es magyar helyzetet akarjuk összevetni a mostani göröggel.
Mindezt egyszer már elmondtuk szépen, részletesen éppen azért, mert pontosan tudtuk, hogy a jobboldal ezen a hazugságon fog lovagolni az ítélet napjáig: történjen bármi, a mantra csak megy, megy, ismételgetik kataton elmebeteg módjára. Tessék elolvasni, s ha tetszik, vitatkozni vele: szívesen állunk bárki rendelkezésére, bár úgy tűnik, a helyi jobber kolónia ehhez gyáva: sunnyogás-célozgatás a KAPOS-T-ról itt-ott, egy kis tere-fere-szájtépés egymást biztatgatva a saját Facebook-köröcskénk hónaljmelegében – ennyire futja.
Valóban csak a pőre tényeket állítsuk sorba: 2010 nyarán, a kormányváltás időpontjában 20500 milliárd forint volt a teljes bruttó államadósság, és, miután a 2008 végén biztonsági okokból felvett IMF-hitel szinte teljes összegben ott csücsült a Magyar Nemzeti Bankban, van 35 milliárd euró devizatartalék, akkori árfolyamon közel 10 ezer milliárd forint, és még megvan az a háromezer milliárdnyi magánnyugdíj-megtakarítás is, amelyet aztán hamarosan elzabrál Orbán és közgazdasági zsenije.
Szolgálunk és szolgálunk – kicsit áthallásos a könyv címe: a “stürmer” rohamosztagost is jelent: ez volt a náci hetilap, melyet Julius Streicher alapított és adott ki 1923 és 1945 között, melyért Nürnbergben halálra ítélték.
És mi a helyzet ma, 2015 közepén? Számos sajtóhír beszámolt róla, hogy sikerült mostanra beállítani az abszolút, szomorú rekordot: a bruttó államadósság elérte a huszonötezer milliárd forintot, és ami még nagyobb baj: a nettó adósságunk a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások eltapsolásával és a Nemzeti Bank devizatartalékának leapasztásával már csak négy százalékkal marad el a bruttótól, és szintén történelmi csúcson van, a GDP 73%-ára emelkedett. Tehát a „polgári kormány” pusztán a számokkal bűvészkedik, ott is egyre kevesebb sikerrel: nem csökkenteni sikerült az államadósságot, hanem több mint ötezer milliárddal növelni, és közben a megtakarításaink legnagyobb részének sikerült a seggére verni.
Közel tízezer milliárd forint mínusz a 2010-es állapothoz képest.
És szóljunk néhány szót a dolog „becsületbeli” részéről is, ha egyáltalán a hatalom jelenlegi birtokosaival és szekértolóikkal kapcsolatban ez a kifejezés egyáltalán hordoz bármi értelmet: a győri plébános, Rédly Elemér kezdeményezésére 2011-ben indult az Államadósság Elleni Alap, melybe nyilván az igaz magyarok befizetéseit várták: négy év (!) alatt 340 millió forint gyűlt össze, holott 200 milliárdra számítottak – most megszűnik, mert fenntartása többe kerül, mint amennyi befolydogál. Csúnya lebőgés – ennyit tud egy jobboldali „civil” kezdeményezés, ha nem szájtépésről, nem az állami pénzek lenyúlásáról van szó: nemrég a Kétfarkú Kutya Párt és a Vastagbőr blog kezdeményezésére indult kormánypropaganda-ellenes plakátkampányra néhány nap alatt gyűlt össze 33 millió forint…
És ha már adósságcsinálásról van szó: azoknak, akik még álmukban is ezt a „baloldal eladósította az országot” -mantrát motyogják, talán lehetne Szita Károlyhoz is egy-két keresetlen szavuk: az elmúlt évtizedben ő volt az, aki Kaposvárt az ország második legeladósodottabb városává tette Hódmezővásárhely után. A huszonnégy milliárdos sarat végül a kormány vakarta le Kaposvárról, úgy, hogy az államadósság része lett: magyarul ez a város és a vezetője ennyivel járult hozzá a magyar államadóssághoz, amikor pl. a hasonló adottságú és kissé jobban fejlődő Zalaegerszegtől csupán kétmilliárdot kellett átvállalni. És Szita Károly a 22-24 milliárd elköltött forinttal szemben mindössze tízmilliárdnyi vagyonnövekedésről beszél erre az időre vetítve.
Nos, erről kéne inkább povedálni, ezen kéne felháborodni Schenk úr, onnan a kies Passauból, nem a görögökön. Meg azon, hogy teljesen nyilvánvaló: Szita és a helyi Fidesz hatalmának egyedüli garanciája, hogy totális ellenőrzés alatt tartják zsoldosaik (hogy csúnyábbat ne mondjunk) segítségével a médiát. A bércsahosok persze sokba kerülnek, amihez kölcsönért kellett folyamodni olykor-olykor.
Kölcsönért, amiből az adósság lett, és amiről azok óbégatnak a leghangosabban, és azok mutogatnak másokra, akiknek a zsebébe a legtöbb jutott belőle.
H. I.
