Fiatalos lendülettel: Árpi, a bohóc egy ordas nagy kamupárt képviselőjelöltje lett Kaposváron

Akkor most sírjunk vagy nevessünk? – Frissítve!

Bohócország bohócválasztásán esett meg, hogy a bohócok városában bohócot jelöltek a sok közül az egyik bohócpártban képviselőnek. Az illetőt – nix röhögni! – Fiatalos Árpádnak hívják, és egy nyugdíjaspárt, a Lendülettel Magyarországért Párt (LMP) kérte fel jelöltnek, saját bevallása szerint úgy, hogy egy árva lelket sem ismert sem a pártból, sem a vezetőségből. Ez, mondjuk nehéz is lett volna, mert az említett pártnak nincsen tagsága, vezetősége pedig lényegében illegalitásban működik. Nincs címük, elérhetőségük csupán egy email, amelyre nem válaszolnak. Egyebük sincs, mint harminckét jelöltjük, köztük Fiatalos úr, – *frissítés 2. – s ennek nyomán nyilván jár a pártnak az a közel kétszáz millió forint, amelyről aztán majd jól nem kell elszámolni Bohócország bohócválasztásán.

Árpi, a bohóc, jó eséllyel lehet a 2018-as magyarországi választások jelképe:

Gulyás Márton, az amúgy meglehetősen sok kritikát kapott Közös Ország Mozgalom szóvivője, utcai harcos és performer, működtet egy SLEJM – a torkon ragadt politika című videoblogot, mely az esetről beszámolt: tegnap került fel a Youtube-ra az az anyag, amelynek első részét Kaposváron forgatták vasárnap, a vásár bejáratánál, ahol Fiatalos úr és aktivista csapata két pulttal és a kötelező, emblémával ékesített széldzsekikben aláírást gyűjtöttek.

A Lendülettel Magyarországért Párt Gulyás videójában (is) úgy szerepel, mint klasszikus kamupárt, amelynek az a célja, hogy az ellenzéki szavazatokat megossza, megtévesztve néhány százaléknyi naiv, tájékozatlan, nyilván idősebb szavazópolgárt, akik egyébként is céltáblái mindenféle szélhámosságnak. Gondoljunk a már hivatalosan is üldözött „termékbemutatókra”, az unokázós csalásokra, s a többire.

Szerintünk, aki egy kamupárt közpénz-lenyúlási akciójában részt vesz, semmivel nem különb az említetteknél.

 

A SLEJM videoblog riportjának kezdetén már tisztázódik: sikerült megtalálni a városhoz és a párthoz is legméltóbb jelöltet Árpi bohóc személyében.

 

A pártot az a Lévai Katalin Virginia alapította, aki a Medgyessy-kormány esélyegyenlőségi minisztere volt, majd EU-parlamenti képviselő az MSZP színeiben, s később olyan erotikus regények írásából tengette életét, mint a Vörös szőnyeg, Varázskert, Hazugok és szeretők, A szerelemfüggő. Nyilván teljesen véletlenül jutott eszébe, hogy épp a választások előtt alapítson pártot, s induljon olyan helyeken, pl. ő maga Budapesten, Zuglóban, ahol az ellenzéki jelöltnek lenne elméleti esélye a győzelemre.

Lévainak láthatóan napi eszköz, megélhetési forrás az árulás, így azon sincs mit csodálkozni, hogy fideszes politikusok is megtalálhatók az ajánlói között.

*A cikk megírása után értesültünk róla az Index nyomán, hogy Lévai mégsem lehet jelölt Zuglóban: a helyi választási bizottság elutasította az ajánlásait, miután több íven ugyanabban a sorrendben voltak az ajánlók, mint a Fidesz által leadottakon. Tusché, Möszjő LöMacska, mondta erre Jerry, az egér, vagy, hogy egy hasonló formátumú klasszikust idézzünk: „Na, ugye.”

A Gulyás-féle videó tanúsága szerint Lévai megnyerte magának Földényi Györgyöt, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnökét, és Móricz Eszter volt MSZP-s fővárosi képviselőt, akit nemrég kizártak a pártból (lásd: árulás).

No, meg a kaposvári Árpi bohócot, aki a videón csak annyit árult el, hogy egy barátja kommendálta az ügyletbe. Ha netán valakinek nem lenne ismerős Árpi, a bohóc, az sajnos nem hagyhatja ki ezt a videót:

https://www.youtube.com/watch?v=JW5ubAbt_54

 

Ő itt Árpi bohóc. A videó megnézése kötelező – ennyi jár neki!

 

Sajnálom: én végigkínlódtam, másnak miért legyen jobb? Miután egyetlen produkcióját sem láttuk, nem óhajtjuk Árpit, mint bohócot minősíteni, csupán e mozgóképsorról mondunk véleményt. Amúgy lehet zseniális, szórakoztató, s azt hallottunk róla közös ismerősöktől: a rasztahajú atyánkfia példás életet élő, rendes, szelíd ember, akit mindenki kedvel. A videója viszont rettenetes, nem csoda, hogy mellékkereset után kellett néznie.

A Gulyás-féle riportban meglehetősen félszegen nyilatkozó Fiatalos Árpád egy ponton hirtelen határozottá válik: az aláírásgyűjtő stáb kap egy telefonhívást, pánikszerűen pakolnak és távoznak a legforgalmasabb vásári időben. Nem is nagyon tagadták, hogy a sajtó érdeklődése zavarta meg őket.

Nos, igen: lopni sem kolompszóval megy az ember.

További érdekességek is kiderülnek: a már említett Földényi Györgyöt végül Budapesten sikerül szóra bírni. Bár letiltotta az interjút, Gulyás Marcit nem olyan fából faragták, hogy ne tegye közzé. Az úriember feketén-fehéren elismeri, hogy a jelöltállítás nyomán járó százmilliókra gyúrnak.

Árpi bohóc viszont láthatóan szenved. Kínos neki a hirtelen támadt sajtóérdeklődés, pedig egy pártjelöltnek a választási kampány idején boldognak kéne lennie, hogy elmondhatja, mit is kíván tenni az emberek, a szavazatukat, bizalmukat kínáló polgárok érdekében. Erre, úgy látszik, nem készítették fel.

 

Árpi bohócjelmez nélkül, vagy épp az igazi maskarában aláírásokat gyűjt egy mindenhol bevethető csitri-kommandóval a vásártér bejáratánál. Aztán jött egy telefon, és az egységet kimenekítették a nyilvánosság karmai közül.

 

Lehetnénk persze megértőek, mint Fülig Jimmy volt a kékszakállú Wagner úrral

Rejtő Jenő Megkerült cirkálójában, akinek, miután kiderült, hogy „bigámizásban vétkes, mert több felesége volt egyszerre”, mentségére hozza fel, hogy „nem rosszakaratból, hanem pénzért tette”.

Nem, nem leszünk. Mert jórészt e „rendesgyerekek” miatt építhetett ki a Fidesz egy gyalázatos és jóformán megdönthetetlen választási rendszert. Ha 1994 és ’98 közt a 72%-kal rendelkező Horn-Kuncze kormány megcsinálta volna ugyanezt a törvényt, ma már arra sem emlékeznénk, hogy Orbán Viktor, Deutsch Tamás vagy épp Szita Károly a világon volt-e valaha.

Ugyanis akkor a jobboldal volt megosztott: Fidesz, Független Kisgazdapárt, az MDF, MDNP, MIÉP. Éppúgy öten, mint a számot tevő ellenzék ma. És köztudomású, hogy a Torgyán-féle kisgazdák második fordulós visszalépése nélkül nem lett volna ’98-ban relatív többsége a Fidesznek, nincs első Orbán-kormány, talán a többi sem.

Szegény, hülye baloldal: mindenáron jól akartak kormányozni.

Nem nagyon sikerült nekik, s ebből tanult a Fidesz: ők ezzel nem is foglalkoznak, inkább az ország minden erőforrását arra fordítják, hogy leválthatatlanná tegyék magukat. Választási törvény, a sajtó elfoglalása, demokratikus intézményrendszer leépítése, közvagyon kisajátítása.

A kétfordulós rendszer volna a megoldás:  ugyanis ott nincs értelme indulni kamupártoknak pénzszerzési célból. Aki nem ér el egy bizonyos – pl. öt – százalékot, a második körben már nem indulhat. És nyilván támogatást sem kap, viszont a bejutóknak lehetőségük van az egyezségekre, visszalépésekre.

Ehelyett van nekünk itt az Árpi bohóc. Persze ahol a többség csont nélkül beszopta, hogy a Kossuth tér Európa legszebb főtere, semmin sem kell csodálkozni.

H. I.

Frissítés: tegnap felkerült a Kaposvár Mostra egy cikk, amelyben – állítólag – szavazni lehet arra, hogy ki legyen a baloldal képviselője. A látszólag mértéktartó szöveghez egy kép is társul, melyen hat jelölt látható, akikről a KAPOS-T-n egy kivétellel írtunk már, s egy szavazó felület, amelyen vasárnapig lehet voksolni.

Már annak, aki egy pillanatig is megbízik abban, ami a Kaposvár Moston megjelenik, s nem fordul meg a fejében a manipuláció lehetősége.

Igaz, hogy a képekhez nem társíthatók a nevek, mert teljesen más sorrendben vannak, tehát ugyanúgy nem lehet tudni, ki kicsoda, mint annak előtte, s ez nem véletlen:

Az aljasság ugyanis, amiről már vastagon rá lehet ismerni a Kaposvár Most helyi fideszes propagandaoldal sunyi szándékaira, hogy becsempészi közéjük Fiatalos Árpádot, a “Lendülettel” nevű, két hónapja alapított kamupárt jelöltjét, akiről fenti cikkünk is szól, s azóta számtalan bizonyíték látott napvilágot arra, hogy a Fidesz által támogatott bizniszpártról van szó.

Teszi ezt azért, hogy saját eszközeivel, bújtatott, törvénytelen reklámmal segítse a kormánypárt szándékát az ellenzék megosztására. A többi párt, beleértve a MoMá-t is, hosszú évek óta működő, tagsággal, programmal, elérhetőségekkel rendelkező, törvényes támogatásokat megszerzett párt, ellentétben a “Lendülettel”-lel.

Minderről könnyű ráismerni arra, mit képvisel a helyi kormánypárti szellemi dögkút, s persze a Fidesz, a kitartójuk is.

*Frissítés 2.: Időközben a helyi, ill. a Nemzeti Választási Iroda döntése alapján úgy fest, hogy az állva maradt jelöltek száma tizennyolcra csökkent, így a párt országos listát sem állíthat. Eszerint elszállt a megszerezhető százötven millió reménye, marad csupán az egyéni jelöltekért járó egy-egy millió, amit nyilván fel kell ajánlani a pártnak.

Viszont az új rendelkezések nyomán megnőtt az egyéni felelősség is, így elképzelhető, hogy a párt által el nem számolt pénzt a jelöltön akarja majd behajtani a NAV, s így Fiatalos úr a semmiért veszi a nyakába a költségvetési csalás ódiumát.

Fontos információ: a Facebook hamarosan megváltoztatja az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!