Akit a „haza hív”, annak menni kell…
Azt már fél éve tudta mindenki, hogy a távozik a hivatalból Kaposvár Frank Lloyd Wright-ja, s egyelőre – úgy tűnik – utód sincs a láthatáron, így az űr, amit maga után hagy, még ijesztőbb. Sem neki, sem elődeinek nem volt könnyű dolga Szita Károly mellett – L. Balogh elsősorban a nyilvánosság kezelésében mutatott újat. Míg korábban azt sem tudta Kaposvár polgársága, hogy ki is a főépítész, ő minden alkalmat megragadott a szereplésre. Facebook-oldalakat hozott létre, imádott nyilatkozni a baráti médiának: kérdés, hogy mindezt saját népszerűsége szolgálatában, vagy, hogy a többnyire elhibázott, hazug, és csupán (politikai) haszonszerzést szolgáló beruházásokat elfogadtassa a közönséggel.
Elődeiről kevés érdemlegeset őrzött meg a kollektív emlékezet: egyikük pl. azért mondott le,
mert nem értett egyet a Berzsenyi utca nyugati oldalának beépítésével – a belvárosba nem illő bevásárló-hodályokkkal – a többiekről még ennyit sem. Ronda épületek, bűnrossz szobrok, világcsúfja szökőkutak mindőjük után maradtak, s persze senki sem tudott Kaposvár öröklött városrendezési problémáin érdemben javítani.
A lepukkant, kínai zsibvásár volt Somogyot éppúgy felróhatnánk, mint a kiürített egykori levéltárat, amellyel sem a város, sem a már csak nyomokban létező megye nem tud mit kezdeni. Folytathatnánk a belvárost csúfító, félbehagyott, vagy el sem kezdett társasházakkal, vagy a Mező utcai csomópontnál kb. kétszázszor beígért Intersparral.
De beszélhetnénk az Ady Endre utca összeomlófélben lévő házairól éppúgy, mint a Fő utca déli frontja mögött évtizedek óta szégyenkező dzsumbujról: több mint két évtizede képtelenek ide egy feltáró utat építeni.
Nem állítjuk, hogy mindez kizárólag a főépítész tevékenységén múlt:
ha viszont valaki nem jelöl ki ebben a pozícióban néhány világos célt, és ahhoz nem ragaszkodik, megalkuvó, konformista, úszik az árral – nos, akkor körülbelül ez lesz a végeredmény.
Az interjúból – nevezzük nagyvonalúan annak – nem derült ki, hogy mik is lehettek azok a célok, amelyekkel a főépítész asszony a feladatnak nekivágott. Ha pl. az, hogy – szerintünk messze földön egyedülállóan – azt az Arker Stúdió nevű építészirodát lássa el a város megrendelésekkel,
amelyben férje, Lőrincz Ferenc a fő tulajdonos, akkor várakozáson felül sikeres volt.
Csak a város közbeszerzési oldalán 236 millió forintnyi megrendelést számoltunk össze, s ebben nyilván nincsenek benne az alvállalkozóként végzett munkák, amelyeket a ZÁÉV-nek vagy a Szemeconak – hogy csak a két legnagyobb nyertest említsük – végezhettek. A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő ZÁÉV építésvezetői irodája is az Arker épületében található a Dózsa György utcában.
A donneri gyalogos-kerékpáros híd alapozása
Amúgy abból nem is csinált titkot Krisztina asszony, hogy a lezáruló nagyberuházások miatt nézett új kihívások után:
Kaposváron ezek szerint már nincs mit keresni.
A beszélgetés fősodra is a „nagyberuházások” körül kanyargott, valahol a smúz és flört közti vékony mezsgyén első számú rajongója, a Kaposvár Most impresszum szerint felelős szerkesztője, a zacskóragasztóból magát propagandistává fel…küzdő S. Kovács Zoltán kreatív alákérdezése kíséretében.
Ahelyett, hogy végigvesszük a sok finom csúsztatást, elkenést,
inkább kiemelnénk egyet, amiből szerintünk igazán kiderül, mi is a főépítész igazi felelőssége, s mi az, amihez nem kellett volna a nevét adnia
egy kétségkívül tehetséges és ambiciózus szakembernek, ha már elődei közül is felálltak néhányan:
a Kaposvári Közlekedési Központ nevű ótvar EU-s pénzlehúzásról beszélünk. L. Balogh Krisztina a Magyar Urbanisztikai Társaság konferenciáján már 2013-ban (!) beismerte, hogy az intermodalitás Kaposváron régen megvalósult, mert a távolsági, ill. helyi busz-, és a vasúti pályaudvar egy helyen található, és így: „a város fő törekvése így a központban lévő, nagy zajszennyezéssel járó teherpályaudvar kiköltöztetése.”
Nos, ez a „fő törekvés” sokkoló egyértelműséggel N.E.M S.I.K.E.R.Ü.L.T.
Helyette jött ez a szakmájára valamit adó városépítészhez méltatlan „gányolás”: az európai adófizetők pénzén pár méterrel odébbtolt távolsági buszállomás, pár méterrel odébb újraépített felüljáró, s persze az érintetlenül helyén maradó, város közepén terpeszkedő rendezőpályaudvar.
Az egész mintha az Orbán-rendszer betonba öntött megtestesülése lenne:
marad a helyén – kissé átfazonírozva – a szocialista torzszülött, elb@sztuk az Unió pénzét, és ugyanott vagyunk, ahol 1989-ben voltunk.
Totális blama, súlyosbítva azzal, hogy a MÁV még egy nyomorult, retek gyalogos aluljárót sem engedett építeni a fürdőhöz, ami már nemcsak szakmai, emberi szinten is kínos. L. Balogh Krisztina, aki az egyik percben még őrült lelkesedéssel fényezte a baráti propaganda-eszközökben az első változatot, úgy váltott át arcizom-rándulás nélkül a szakmailag vállalhatatlan másodikra, mintha az idők kezdete óta másról sem lett volna szó.
Ilyen produkciót csak a legrutinosabb fideszes papagájoktól láthattunk korábban:
Rogán Antaltól, Hollik Istvántól, Kovács Zoltántól, akik egy tőmondaton belül is simán szembe tudták magukat köpni bármikor. Talán épp emiatt figyeltek fel Kaposvár főépítészére a Miniszterelnökségen.
H. I.
