Showderklub a szeptemberi közgyűlésen
Időről időre megpróbáljuk leltárba venni azokat a beruházásokat, amelyek bejelentését általában hatalmas ováció követte a cselédsajtóban, majd jön a nagy hallgatás, jobb esetben a mellébeszélés. Így volt ez legutoljára a Füredi útra tervezett biomassza-fűtőművel, mely korábban kisebb vita tárgya volt a KAPOS-T Facebook-oldalán: megírtuk, hogy megbukott a közbeszerzés, ezt felkapta a szeptemberi közgyűlésen némely témahiányban szenvedő ellenzéki képviselő, rákérdezett, s Szita Károly meglepetésre, a szokásos kincstári duma helyett aggályokat fogalmazott meg: lehet, hogy tényleg elhasal a projekt?
Mi ugyan határozottan csak a közbeszerzési eljárás bukásáról írtunk,
melyről kiderült, hogy egyetlen számot, a felhasználható fűtőanyag nedvességtartalmát rosszul adták meg a kiírásban, erre visszavonták az egészet. Ez már minimum gyanús, ugyanis ilyenkor ki szoktak adni egy „korrigendumot”, oszt’ jónapot. Itt viszont újra kiírták az egész közbeszerzést, ami több hónapos csúszást eredményezett, de az igazán elgondolkodtatóak Szita Károly közgyűlésen ezzel kapcsolatban elhangzott szavai voltak:
Szerinte „…nem oldja meg a problémájukat, ha kiírják a közbeszerzési eljárást. Az csak alapvetően ad egy képet arról, hogy a biomassza fűtőmű megvalósítása mennyibe kerül. Az eddigi ajánlatok alapján jóval magasabb költségű lesz, mint amire eredetileg számoltak a pályázat kiírói, erre kell pénzt szerezni és csak abban az esetben lesz meghirdethető. Nézték a geotermiát is, kutatást végeztek és nem alkalmas sajnos. Megújuló energia esetében a meleget, a távhőt geotermiával állítják elő, különböző földtani kutatási adatokkal.” (Jegyzőkönyv, 17. oldal)
Nicsak, ki beszél, és főleg mit? Eddig, különösen a választási kampányban világmegváltásként beszéltek a biomassza-fűtőműről – többen ellenzéki oldalról is – most pedig azt halljuk, hogy „nem lesz rá elég pénz”,
de főleg: megvilágosodott, hogy ez nem is megújuló energia?
Még a végén kiderül, hogy Szita Károly (is) olvassa a KAPOS-T-t (olvassa). Többször kifejtettük, hogy a biomasszával kapcsolatban egyre szkeptikusabbak Európában: már csak megszorításokkal, bizonyos esetekben számít megújulónak. Eddig Szita Károlytól minden esetben csak a szokásos blablát hallottuk: „a biomassza-fűtőmű megújuló, és Kaposvár a legzöldebb város lesz tőle”.
Nos, ugyanígy a közbringa-rendszer megvalósulásáért sem tennénk tűzbe
a kezünket. Ez is lényegében a város zöldítését és a polgárok, az ide látogatók egészségesebb mindennapjait szolgálta volna. Két hónapja, augusztus 24-én lejárt a benyújtási határidő, se kép, se hang, és a közbeszerzéshez sem csatoltak semmiféle kiegészítő dokumentumot: úgy tűnik, nem mutat életjeleket a projekt.
Nem véletlen, hogy Szita Károly tavaly márciusban kifejezetten a kétséges beruházások beharangozására tartott Borhi Zsombor alpolgármestert küldte ki az utcára sajtótájékoztatni, s ő fel is mondta a leckét: 2020 júniusára ismét működni fog a közbringarendszer Kaposváron. Ez így is lett, feltéve, ha a
Fidesz-szekta vakbuzgóinak rózsaszín szemüvegén keresztül nézzük.
És a lassan örökzöld téma: elkezdődött a fűtési szezon,
jönnek a rosszabbnál rosszabb légszennyezettségi eredmények, ám Kaposváron úgy tűnik, minden rendben. Lehet, hogy ezt a módszert vették át a koronavírus kezelésében országosan? Nem kell mérni, akkor nincs miért aggódni.
Közben pedig egyre-másra jönnek a tudományos adatok a légszennyezettség ártalmairól: különösen a mikrofinomságú P2.5, P1.0 szálló por okolható a tüdőrákos megbetegedésekért, esetleg nagyobb százalékban, mint a dohányzás, arról nem beszélve, hogy
a Kárpát-medencében mennyire hajlamos megrekedni.
Tudjuk, hogy Kaposvár csatlakozott a HUNGAIRY programhoz, melyben a Herman Ottó Intézet vezetésével nyolc régióban kívánják szemléletformálással, közösségi közlekedés népszerűsítésével, „tanácsadó ökomenedzser hálózat létrehozásával”, a lakossági fűtési módok által okozott légszennyezés csökkentésével stb. javítani a magyarországi levegőminőséget.
Bár a nyolcéves program lassan két éve megy, egyelőre egy
mobil mérőállomás ideiglenes működéséről (szigorúan nyáron, mert akkor nincs fűtés!) egy iskolai programról és egy kerékpáros közlekedést népszerűsítő „bringásreggeliről” lehetett hallani Kaposváron. Talán az lett volna igazán inspiráló, ha megvalósul a közbringa. A valódi légszennyezettség-mérő állomásokból, melyek már majdnem minden megyei jogú városban megtalálhatók, kettőt ígértek (a másikat Békéscsabára), de amilyen szerencsénk van, csak a projekt végén, 2026-ban lesznek felszerelve.
Viszont lett egy környezetvédő szökőkút, 62 millióból, melyről képviselői kérdésre
körülbelül azt válaszolta Szita polgármester, hogy azért építenek szökőkutat, mert körforgalomba az való, és nem messze, a Noszlopynál is van már egy ilyen. „Környezetvédelmi szempontból is, és látvány szempontjából is előnyös megoldás…” Köszönjük, Emese.
H. I.