Szita Károly és Wittinghoff Tamás rádióvitája az önkormányzatiságról
A kaposvári cselédmédia, mely egyébként nagy figyelemmel kíséri kenyéradó gazdája országos szerepléseit, október 5-én nagyon csendben maradt: egy árva szóval sem említették, hogy a Kossuth Rádió aznap délben és este sugárzott Ütköző című adásában Szita Károly megmérkőzött a hozzá hasonlóan önkormányzati veteránnak számító Wittinghoff Tamással, Budaörs polgármesterével. A téma a huszonöt éves önkormányzati rendszer volt. És a csicskáknak most igazán megvolt az okuk a hallgatásra: a két politikus semmilyen szempontból nem volt egy súlycsoportban.
Be kell vallanunk, miután nem a kormánypropaganda egyik fő szócsövének számító Kossuth Rádióval fekszünk-kelünk, mi is lemaradtunk volna az épületes médiaprodukcióról, ha egy kedves olvasónk fel nem hívja rá a figyelmünket. De október 5-e óta kissé pontosabban tudjuk, hogy az Orbán-Szita-féle politikusok miért is rettegnek a vitától.
Az „önkormányzatiság 25 éve” volt a téma október 5-én, s, míg Wittinghoff igyekezett szakmai szempontok alapján válaszolni a kérdésekre, Szita rendszerint nyers, már-már gusztustalan kormánypropaganda-szólamokkal reagált. A bevezető felvetésre, hogy mennyire váltotta be az önkormányzatiság a 25 évvel ezelőtt hozzá fűzött reményeket, Wittinghoff kifejtette, hogy szerinte azért nem, mert „3200 önkormányzat túl sok egy ekkora országnak”, „nem jöttek létre önkéntes együttműködések, társulások”, és „nem oldódott meg pl. a középszint kérdése” (itt nyilván a megyei önkormányzatok teljes funkcióvesztésére, csődjére gondolt – a szerk.). Szita szerint viszont „soha nem volt ilyen erős, „mind” ami volt az elmúlt 25 esztendőben”, s ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy éppen most „történelmet írtunk” (ez, mármint a történelem írása és újraírása Kaposváron napi rendszerességgel megtörténik – a szerk.), és „átadtunk egy 118 település érdekeit szolgáló új hulladékfeldolgozó üzemet”.
Ez utóbbiról csak annyit, hogy, miután döntő részben európai uniós pénzből épült meg, nyilván kötöznivaló bolond lett volna az a kistelepülés, amely nem társul. Az pedig a jövő zenéje, hogy korábbi, pl. baranyai példákhoz hasonlóan, kinek lesz túl nagy a teher a közös fenntartásban való részvétel.
Wittinghoff Tamás (balról) a tavalyi, útdíj elleni harcból is kivette a részét (fotó: ATV)
Az önkormányzatiság huszonöt évének ellentmondásos voltát firtatta a következő kérdés, miután a nyolc (!) különböző önkormányzati szövetség közül kettő, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége nem írta alá azt a közös nyilatkozatot, ill. megállapodást, amelyet a 25. évforduló alkalmából kötöttek a kormánnyal. Wittinghoff Tamás szerint abszurd, hogy nyolc különböző önkormányzati szövetség van, Szita Károly viszont azonnal elkezdte mószerolni Wekler Ferencet és Gémesi Györgyöt, hogy „személyes sértődöttségből”, és „nagypolitikai érdekek mentén” cselekedtek. Miután mindegyikük, beleértve Wittinghof Tamást is, függetlenként indult és nyert (Wekler és Wittinghoff hajdan SZDSZ-es volt, Gémesi MDF-es), csupán Szita Károly a ma is aktív, vérbeli pártember, ő lehetne a legutolsó, aki pártpolitikai megfontolásokkal vádolja kollégáit.
Szita a beszélgetés teljes hosszában görcsösen ragaszkodik a bevett, unásig ismert lózungjaihoz: folytonosan visszatér arra, hogy „milyen erős közösségek jöttek létre az elmúlt huszonöt évben”, s ezt úgy ismételgeti, mintha bármit is jelentene. Ez is alig burkolt önreklám: az „erős közösség” az ő fogalomkészletében azt jelenti: „mindenki mögöttem áll”. Halkan megjegyeznénk, hogy az ország leggazdagabb, legélhetőbb, legjobban fejlődő városának, Budaörsnek valóban sikeres polgármesterét, Wittinghoff Tamást sokkal meggyőzőbb arányban és régebb óta választják meg mint őt, s nyilván erre tud – Szita Károllyal szemben – szerény maradni.
Szita Károly is gyakran előfordul az országos médiában, erről a helyi sajtó mindig gondosan beszámol
A műsorvezető természetesen Szita alá tercel, mikor az felveti, hogy minden eddigi kormányra tudna néhány jellemző tényt mondani arról, hogyan viszonyultak az önkormányzatokhoz, készségesen feladja neki a labdát. A kaposvári polgármester aztán teli szájjal el is kezdi ócsárolni a Horn-kormányt benne a Bokros-csomaggal és a közműszolgáltatók privatizációjával, mintha csak 1996-97-et írnánk: ma már a közgazdászok többsége (persze nem a Bogár László-Csath Magdolna-félékre gondolunk, az ő lejárt szavatosságú rögeszméikre legfeljebb a Kaposvári Egyetem szenior-tagozatán vannak vevők) egyetért abban, hogy ezzel kezdődött a rendszerváltás utáni korszak egyetlen, tartós stabilitást és fellendülést hozó korszaka. Szita úgy nyomja a sült Echo tv-s óhébert, mint akinek kimaradt az elmúlt tizenöt év, mintha nem ismerte volna el már szinte minden valamirevaló közgazdász, hogy az első Orbán-kormány lényegében végig a Bokros-csomag eredményeiből élt.
Arról nem is beszélve, hogy ügybuzgalmában még azt is elkeveri, hogy hányadik Orbán-kormány is volt az „önkormányzatok jótevője”: ő a harmadikról beszélt, pedig 2011-ben, mikor az új önkormányzati törvényt elfogadták, még csak a második volt.
Fontos eleme volt a „vitának” az iskolák fenntartása. Wittinghoff úgy vélte, hogy az államnak csak ott kellett volna beavatkozni, ahol az önkormányzatok vagy azok társulásai nem képesek bevételek híján működtetni oktatási intézményeiket. A helyi közösségek legfontosabb pillére évszázadok óta az iskola, tartsák fenn továbbra is, akik tudják, ne kárhoztassák őket „gondnoki szerepre”. Szita válasza erre az, hogy „a lényeg, hogy a tanárok is kaposváriak, a diákok is kaposváriak, így mindegy, hogy ki tartja fenn az iskolát”.
Tegyük hozzá, hogy Wittinghoffnak jó oka van az iskolakérdést felhozni: a budaörsi Illyés Gyula gimnázium a legfrissebb középiskolai rangsor szerint a tizedik, ezzel szemben a „legjobb” kaposvári, az egykor szebb napokat látott Táncsics Gimnázium a hetvenötödik (!), és évről-évre tíz-húsz lépcsőfokkal lejjebb találja magát. Talán lassan fel kéne ébredni: a véresszájú jobboldaliság egy igazgatónál és saját képére formált tantestületnél csupán Kaposváron érték, a nagyvilágban ennek a díja a folyamatos lecsúszás.
Budaörs, városháza: nem hanyagolták el a városközpontot, mégsem adósodtak el
Ugyanezt látjuk a színháznál: amíg a harmincezres, az elmúlt két évtizedben egyharmadával gyarapodó Budaörs a semmiből létrehozott egy kiváló színházat, addig az egykor Európa-hírű, Kaposvár büszkeségének, brandjének számító Csiky Gergely elvesztette rendszeres nézőinek több mint a felét 2007-2008 óta, amikor közel százezren voltak kíváncsiak az előadásokra. Ez a szám 2014-ben az EMMI adatai szerint 46738 néző volt (nagyszínpad, bérletesekkel együtt), míg pl. Szolnokon ugyanez a szám 92 ezer, Zalaegerszegen, Békéscsabán, Veszprémben 73-73, Egerben 72, Szombathelyen 70. A nagyobb városokat nem is érdemes említeni: Kecskeméten és Székesfehérváron is kilencvenezer fölött volt a nézőszám.
Az önkormányzatok adósságának átvállalása ügyében lógott ki leginkább a Szita-Fidesz-féle lóláb: közismert, hogy Kaposvár az egyik leginkább eladósodott település volt, élvonalbeli, félmillió forint/lakos adóssággal, míg Budaörs pl. a felelősen gazdálkodók közé tartozott, tőlük csak hárommilliárdnyit vállalt át a kormány. Szita folytatta a vádaskodást: Horn után jött Medgyessy, majd Gyurcsány, persze nem felejtette el megemlíteni Bajnai Gordont sem. Mindegyikük elvette a szegény önkormányzatoktól a pénzt, s ezért voltak kénytelenek hitelt felvenni, hogy fizetni tudják a pedagógusok bérét. A következő mondatában viszont Szita csúnyán lábon lövi magát: már azt állítja, hogy Kaposvár kizárólag fejlesztésre vett fel hitelt.
Ezt az iszonyúan zavaros okfejtést folytatja, s azt állítja, hogy ez a „helyzet” gyökeresen változott meg azzal, hogy az állam átvette az iskolákat. Nos, igen: most, hogy a KLIK tartozik fűnek-fának: beszállítónak, pedagógusnak, közműszolgáltatónak, sokkal jobb. És tegyük hozzá: az önkormányzatok is egyre elégedetlenebbek: egy rakás pénzük elmegy az épületek fenntartására, ám az oktatás színvonala folyamatosan romlik. Wittinghoff Tamás viszont arra mutatott rá, hogy a változtatással nem sokat ért el a Fidesz-kormány, csupán egyrészt csorbította az önkormányzatiság elvét azzal, hogy ma már csak kormányengedéllyel lehet hitelt felvenni, másrészt viszont most nem az önkormányzatok, hanem a cégeik dőlnek be, és lesznek súlyosan veszteségesek. Ez a folyamat zajlik Kaposváron is: a Kapos Holding tagvállalatai közel félmilliárdos mínuszban vannak.
Szitánál a beszélgetés vége felé fordul egymással végleg szembe a logika és a Fidesz-propaganda: többször elismétli, szinte sulykolja, amit itthon is számtalanszor hallani tőle: hogy most, az új pályázati feltételek mellett majd arra költhetnek az önkormányzatok, amire akarnak, „ők döntik el” hangoztatja, s jön a brutális önleleplezés:
„ha az ember pénzt akart nyerni, olyanra is pályázott, amire nem volt szüksége”.
Mit hallunk? A nagy beismerés Szita Károlytól: “olyanokra is pályáztunk, amire nem volt igazán szükség”. Isteni érzés lehet a más pénzét szórni…
Hoppá. Erről eddig nem hallottunk „Csárlsz hercegtől” (állítólag így hívják belső körökben). Szóval így lettek szökőkutak, díszburkolatok, netán a Szivárvány felújítása vagy az Agora? Ezekről azt zengedezték a polgármesteri szózatok, hogy ezektől lett Kaposvár „erősebb, mint valaha”, nem? Így „megyünk előre”? És mi az, hogy „pénzt akart nyerni”? Ingyenlottó? De legalább mi ne alakoskodjunk, ha már mindenki tudja a választ: a pénz a Fidesz-kasszába kellett. Ma már nyilvánvaló, hogy a durva eladósodás, az üptre-hülyeségekre beadott EU-s pályázatok mind arra szolgáltak, hogy az ellenzékben lévő Fidesz kiépíthesse, működtethesse médiáját, melyről tudták: nélküle nincs győzelem.
És nagyon téved az, aki a két város közti különbségeket kizárólag Budapest közelségével vagy távolságával akarja magyarázni: számos fővárosközeli települést ismerünk, pl. legyen szó Érdről, Kistarcsáról vagy Vecsésről, de akár Gödöllőről is, amelyek nem fejlődtek olyan tempóban, nem nyújtanak olyan szolgáltatásokat lakóiknak (szándékosan a középiskolát és a színházat emeltük ki) mint Budaörs.
A végén aztán Szita még rátesz egy méretes lapáttal: miután már ötödszörre örvendezi körül saját jóságos kormányát, hogy mennyi mindent juttat a településeknek, s erre Wittinghoff közbeveti, „de hát ez mind európai uniós forrás”, jön a tromf valahonnan a legelborultabb agyú szélsőjobbos Facebook-hozzászólások mélységéből:
„… mielőtt az európai uniós forrásokat ajándéknak tekintenénk, aki a magyar történelmet ismeri, az nyugodtan kimondhatja: ez nem ajándék, ez régóta megjár már a magyaroknak …”
Nesze neked, szakmaiság. Ha elfogy, jöhet a történelmi sebek felvakarása, a „kitudjamerre”, meg a „kereszténységutolsóbátyája”. Kérdezzük a Kaposvári Egyetem tiszteletbeli, Búvópatak-díjas docensét: meddig menjünk vissza a történelemben? És pontosan mennyit kérünk az egyes sérelmekért? Amúgy ki űzte ki 1683-99 közt a törököket? Karlócai béke megvolt, hercegem? És az oroszokat 1989-ben? Ugye nem tetszik még ott tartani a leépülésben, hogy Orbán Viktor volt személyesen?
A közel fél órás, kedélyes diskurzusból lényegében ki is derült, hogy ki és miért tart ott, ahol. Amihez már csak annyit tennénk hozzá, hogy minderről immár flepnije is van Kaposvárnak: a kormány 2014 végén alkotott egy rendeletet, a 290. számút, melyben immár hivatalosan is besorolja az egyes magyarországi járásokat fejlettségük, egy 24 értékből alkotott mutatószám alapján. A rendelet mellékletében – idén január 1-jei érvényességgel – listát is közöl, sorrendben.
Ha a listából összehasonlítjuk a megyei jogú városok járásait, szomorúan tapasztaljuk, hogy Kaposvár ismét lépett egy helyet lefelé: a budapesti kerületekkel kezdődő, Győrrel, Sopronnal, Szombathellyel, Szegeddel, Székesfehérvárral folytatódó sorban még a mostanában nem nagyon villogó Pécs és Zalaegerszeg is előkelő helyen van, viszont Kaposvár az utolsó előtti. Korábbi cikkünkben egy másik, a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet adatait használtuk fel, ahol még Kaposvár megelőzte Hódmezővásárhelyt is, de a kormányrendelet alapján már tényleg csak Salgótarján van mögöttünk.
Azért ennek is van előnye: még egy év, és nem lesz hova tovább csúszni. Híreinket hallották.
H. I.
