Csak a füst, a por és a hamu a biztos: végül is ki jár jól a biomassza-fűtőművel és a távhő-bővítéssel?

Megint le vagyunk maradva egy brosúrával?

A választási kampány eddig feldobott témáinak fényében úgy tűnhet, mintha a legnagyobb egyetértés lenne a versengő felek között. Kifulladt, ill. mondhatni okafogyottá vált a szülészet felújításának ügye, s a Fidesz és Szita Károly vastag arcbőrén simán elfért, hogy maszületett bárányként bekapcsolódjon az „alacsonyak a fizetések Kaposváron” -kórusba: úgy méltatlankodnak miatta, mintha semmi közük nem lenne hozzá. Az sem tőlük származó gondolat, hogy most már elég a malterból meg a térkőből (miután bebetonozták magukat), most már foglalkozni kéne egy kicsit az emberi tényezővel is: legyünk vezényszóra egészségesebbek! Talán az első, amiben karakteresen eltérő véleménye van a feleknek, a biomassza-fűtőmű kérdése: vannak, akik károsnak és elhibázottnak tartják a beruházást.

A 2017-ben elhatározott fejlesztésnek idén ősszel már készen kellett volna lennie,

s még el sem kezdték. Az első próbálkozás balul sikerült, ebből valahogy – jókora veszteséggel – kikecmergett az önkormányzat. Nyilván kevesen emlékeznek, hogy volt a képben egy „KBE Energiatermelő Kft.”, amely tönkrement, s csak végrehajtó útján sikerült visszavarázsolni tőlük az 5374/32 számú ingatlant a város egyik legészakibb pontján, a volt Füredi laktanyához közel, amelyen most már az önkormányzat tulajdonában lévő Vagyonkezelő Zrt. beruházásában épülne meg a „fűtőmű”,

amelyet Szita Károly aktuális önünneplő brosúrájában „erőműnek” nevez.

A vagyonkezelő honlapján olvasható részletes projektleírásból kiderül: egy faaprítékkal üzemelő, a városi távfűtési rendszerre kapcsolódó fűtőműről van szó, melyet 733.5 milliós, 60%-os támogatásban részesít az Európai Unió – tehát 40%-ot saját forrásból kell előteremteni. A biomasszát – nevezzük így – a SEFAG-tól vásárolja a cég.

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC, már 2017-ben kiadott egy állásfoglalást, hogy a biomasszát ne tekintsék megújuló energiaforrásnak az EU-ban. Megint több éves fáziskésésben van Kaposvár, akárcsak a gumiégető esetében.

Hogy mi ebben a jó? Nos, egyelőre az,

hogy – most még – az EU megújuló energiaforrásnak tekinti a faaprítékot, habár egyre több olyan tudományos vélemény látott a közelmúltban napvilágot, mely szerint egyáltalán nem az. Sőt, már hivatalos uniós állásfoglalás is van arról, hogy csak a fafeldolgozás melléktermékeként keletkező aprítékot lehet annak tekinteni, a direkt, ún. „energiafa” termeléséből származót nem.

A helyzet az ugyanis, hogy a

faapríték elégetéséből több széndioxid kerül a légkörbe, mint ugyanannyi energia kinyeréséhez szükséges szénből! Ennek ugyan ellene vetik, hogy a fa fejlődése során ugyanennyi, a globális felmelegedésért elsősorban felelős gázt meg is köt, de ez évtizedek alatt megy végbe – időnk, az meg pont nincs.

Röviden, a tudomány mai állása

szerint ettől a fűtőműtől vélhetően nem lesz zöldebb város Kaposvár, sőt: a széndioxid-kibocsátása magasabb lesz, mintha csupán földgázt használnának. Lehet, hogy nem kell sok idő hozzá, és kiveszik a megújulók közül, s az aktuális városvezetés majd törheti a fejét, hogy a fenébe állítsa elő a kötelező 50%-nyi arányt…

A projektleírásban egyébként korrekt módon ott vannak a 15 MW

teljesítményű biomassza-fűtőmű várható kibocsátási értékei: „… évente 411 t hamu keletkezésével kell számolni. A keletkező füstgáz mennyisége évi 160 000 tonnára becsülhető, kerekítve. A kén és a szerves anyag kibocsátás méréshatár alatt, éves szinten 1 t alatt várható, a porkibocsátás max. 2,5 t, a NOx kibocsátás 31 t lehet”. Tegyük hozzá: ez csak jó minőségű faapríték esetén igaz.

Ettől plusz 160 ezer tonna füstgáztól volna zöldebb Kaposvár? Ráadásul ez a füst

és pormennyiség az uralkodó északi szélirány miatt, s mert a Füredi-Berzsenyi utcák észak-déli szélcsatornaként működnek, rázúdul a városra. A Polgári Szabadság Platform ezért kezdeményezett aláírásgyűjtést a fűtőmű megvalósítása ellen.

A Kaposváriakért Egyesület és az ellenzéki pártok kissé óvatosabbak voltak: ők csupán egy vérszegény kis szavazást indítottak a Facebookon, amelynek nem tudjuk a végeredményét. Majd azt mondják – szakmailag megalapozottan – amit a szavazók hallani akarnak, abból nem lehet baj.

Csupán annyi, hogy a választópolgárok épp a versengő jelöltektől várnának valami útmutatást.

Tankönyvi ábrán látható, hogy az uralkodó szélirány Kaposvár térségében az északi. Forrás: PSzP Facebook-oldal

Nekünk amúgy a város „távhősítésével”

is aggályaink vannak: a keresztben-hosszában feltúrt városon kívül az is, hogy érzésünk szerint ez a projekt – mely szintén közpénzből ment – csak a városi tulajdonú vagyonkezelőnek jó, s így áttételesen az önkormányzatnak. A kórház, az iskolák, stb. ugyanis mind állami épületek, nyilván mindig fizetni fognak a távhőért, tökmindegy, mennyibe kerül.

A fent idézett projektleírás azonban

tartalmaz még egy érdekes adatot: a távhőszolgáltatás ún. „hálózati hővesztesége” 20.3%, tehát

a megtermelt hő egyötöde az utcákat fűti!

Erről, mikor a városháza és a csicskamédia büszkélkedik, hogy „bővül, korszerűsödik és zöldebbé válik a távhőrendszer Kaposváron”, rendre elfelejtenek beszámolni.

Persze, ahhoz képest, mikor még Józsi bácsi, a fűtő tolta a barnaszenet

szívlapáttal az iskola kazánjába, s dőlt a szúrós szagú fekete füst a kéményből, vagy ott, ahol a régi gázkonvektorokat kellett cserélni, valóban korszerűnek mondható a mai állapot, ám ez azért más helyzet. A mai, új építésű társasházakban automata, közel 100%-os hatásfokú gázkazánok üzemelnek, amelyekre

nem terheli rá a szolgáltató a 20%-nyi szállítási veszteséget, s még ki tudja, mit.

Tudjuk, hogy velünk, fogyasztóval így is alaposan kicseszik az állam, hiszen akár 35-40%-kal is olcsóbb lehetne a gáz a 2012-13-as állapothoz képest, ha nincs a „rezsicsökkentés”. Azt is tudjuk, hogy a magyar embernek sosem fáj az, ha a közpénzt prédálják az orra előtt, hát hadd legyen már jövedelmező az a szegény távhőszolgáltató, főleg, ha az állam pénzét herdálja.

Csak az nem jut eszébe senkinek, hogy pl. a kórház majd esetleg azért nem tud

kötszert vagy tisztítószert venni, mert elvitte a távhőszámla meg a „hálózati hőveszteség” a pénzét, s ugyanez a helyzet az iskoláknál is. Az a nagyon kevés új társasház ugyanis hülye lenne rácsatlakozni – már, aki teheti, mert bolond, aki ennek a sunyi és alattomos rendszernek jobban kiszolgáltatja magát, mint amennyire muszáj.

És tessék mondani: hogy lenne már zöldebb és korszerűbb, ha a felhasznált fűtőanyag egyötöde a semmibe, pontosabban a légkörbe megy széndioxid és szennyező anyag formájában?

H. I.


Fontos információ: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!