Április 6. után azért verset írni persze még lehet, sőt kell is, de az az érzésünk, hogy vitatkozni viszont egyre kevésbé. Az ok egyszerű: a győztes politikai erő számára éppen a vita elutasítása volt a siker kulcseleme. Kinyilatkoztatni, vádolni, deklarálni, érveket lesöpörni kell, és lehet, vitatkozni nem. Legyünk őszinték: nincs is hozzá kultúránk: a másik fél minimális tisztelete, néhány közös pont, melyből ki lehet indulni, főleg pedig hiányzik az elvi alap, amely nélkül csak szócséplés van. Ezzel együtt igaz, hogy miután a Fidesz „kiengedte” a karanténból a Jobbikot, a többi politikai erőnek sincs más választása, mint, hogy reflektáljon az általuk hangoztatottakra. Nyilván kell velük vitatkozni, főleg az EU-tagság kérdésében, hisz a Fidesszel nem lehet: EU-ügyben ő afféle skizofrén macskaként önmagával hadakozik. A Jobbik – legalábbis eddig ezt hittük – karakteresen EU-ellenes, így van mit osztani a fejükön. Continue reading →
KÖZÜNK
Közöm, közöd, közünk – amihez van, s ami nem is kevés.
Barbárok a kapuk előtt: múzeum után pusztuljon a levéltár?
Semmi nem mutatja jobban a Fidesz és kapcsolt részei kultúraellenességét, mint a helyét nem találó Somogy Megyei Közgyűlés bolyongásának újabb állomása: az Odüsszeuszt és Kolumbusz Kristófot megszégyenítően nyughatatlan szervezet ismét költözik. 2011 végén befészkelték magukat a volt megyeházára, kitúrták és szanaszét szórták a városban a Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményét és osztályait, a vezetők berendeztették irodáikat a múzeum gyűjteményéből származó bútorokkal, festményekkel, s most, alig több, mint két év után ismét odébbállnak. Kivételesen nem az Azori szigetekre lesz a séta: a Somogy Megyei Levéltár dolgozói és gyűjteménye penderülnek ki a hóra a fogyatkozó, funkcióját és hatalmát vesztett, egyre szánalmasabban vergődő „megye” újabb akciója nyomán. Continue reading →
Pénzeső, hazugság, szex és egy kis extra pornográfia
„A kamupártokra hullott állami pénzeső kilencven százalékának a sorsa egyelőre ismeretlen” – ez az egyik legsúlyosabb megállapítása a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az Atlatszo.hu által a kampányfinanszírozásról készített kutatásnak, amelynek eredményeit a napokban tették közzé. Így kezdődik a 2014-es magyar választások egyik legarcátlanabb és legnyilvánvalóbb csalásának összegzése a Népszabadság cikkében. A dolgot leginkább ahhoz a Los Angelesben lezajlott 2012-es bankrabláshoz tudnánk hasonlítani, mikor a gengszterek szorult helyzetükben pénzt szórtak a tömegbe, hogy azok elzárják az üldöző rendőrök útját. Csakhogy ezt a magyar adófizetők több, mint négymilliárd forintja bánta. Continue reading →
Kultúrnyik(haj)ok akcióban: most tényleg megszűnik a Somogy folyóirat?
Már-már menetrendszerűen jönnek a segélykiáltások Somogyból, a négy évtizedes múltú irodalmi folyóirat háza tájáról: 2007 és 2012 után most ismét a megszűnés veszélye fenyegeti, minthogy idénre – a korábbi válságévekhez hasonlóan – állami támogatás híján maradt. A helyzet annyiban tekinthető politikai értelemben pikánsnak a korábbi krízisekhez képest, hogy most – miután éppen a választások idejére esett a vélhetően utolsó szám megjelenése – a krízist még titkolni is próbálja a fideszes megye- ill. városvezetés, és a lapot kiadó, balos elhajlással szintén nem vádolható Berzsenyi Társaság. Rejtegetik a szerkesztők és szerzők által a Somogy saját zsebből finanszírozott idei első számát, pedig csak az utolsó két lapot kellene kitépniük. Continue reading →
Felkiáltójelek a pusztában: Zichy László írásművészete
Tisztában voltunk vele, hogy KAPOS-T-ot írni nem lesz mindig szórakoztató. Sajnos időnként sokkal közelebb kell lépnünk dolgokhoz, személyekhez, olyan, gondolatnak, írásnak alig nevezhető végtermékekhez, melybe jó ízlésű ember bottal sem piszkál. Ilyen az, amikor a Kaposvár Most című, a városháza által stafírozott „hírportál” egyik „véleményvezérének”, Zichy Lászlónak a „munkásságával” foglalkozunk. Sok-sok idézőjel, és akkor még nagyon finomak voltunk. Continue reading →
Választás Kaposváron 2.: „mélységi felderítés”
A csalódás feldolgozásának első lépése, hogy megfogalmazzuk: valójában miben is reménykedtünk pontosan, a várakozások hol közelítették meg a realitásokat, és hol rugaszkodtak el tőlük végérvényesen. Aztán – a választók megbélyegzése: éretlensége és értetlensége felett való borongás helyett – el kell végezni azt a fáradságos aprómunkát, amely egy-egy választói csoport eredményes megszólításához, az üzenetek célba juttatásához nélkülözhetetlen. Például az itt következőket: a kaposvári választókerület számain alapuló részletes elemzést. Négy dologra fókuszáltunk: Kaposvár és a városkörnyéki falvak adatainak összehasonlítása, a városi szavazókörök szavazati arányaiból levonható következtetések, a jelöltek teljesítménye a listás szavazatokhoz képest és a nettó választási csalások hatásai. Continue reading →
Krakus Péter aktája: tégla a falban, mindörökké
Nehezen tudjuk elképzelni, hogy létezik Kaposváron fontosabb közéleti téma, mint a huszonéve regnáló polgármester kommunista állambiztonsági múltja. A feltáratlan ügynökakták mérges fullánkként ékelődnek a mai napig a magyar társadalom elevenébe, vezető politikusok tucatjairól nem lehet eldönteni, hogy amit tesznek, azt a társadalom javára, a nemzet épülésére teszik, netán belföldi vagy külföldi zsarolás hatása alatt. Hogy a hatalom-pénz-hatalom egyre betegebb, perverzebb körtánca nem csupán arra szolgál-e, hogy felül maradván sikerüljön továbbra is homályban tartani a magyar polgárokat?
Örök szégyene marad a kaposvári sajtónak, hogy elszántan és odaadóan segítette Szita Károlyt és a Fideszt abban, hogy a kaposváriakban legalábbis kétségeket ültessen el az eltagadott múlttal kapcsolatban, illetve, hogy relativizálja, enyhítse, elkenje annak jelentőségét. Hogy a tíz évig aktív besúgó, spicli szégyenérzet nélkül, a megtévesztett vagy beletörődő emberek apátiáját kihasználva koszorúzhasson a kommunizmus áldozatainak emléknapján…
Volt egyszer egy Somogyország
Huszonöt éve indult, március 15-én. Illetlenség, hogy nem az évforduló napjához közelebb jelentetjük meg ezt a megemlékezést, de azokra a napokra estek a KAPOS-T első lépései, ráadásul a választások is közbeszóltak. Sajtótörténelmet – és egy kicsit történelmet is – írunk, akkor így biztattuk egymást, hiszen 1989 elején egyetlen olyan független, nem a pártállami Hírlapkiadó, vagy az MSZMP és szatellitszervezetei által kiadott lap volt, a Reform, amely időben megelőzött bennünket. Bennünket, mondom, mert a Somogyország alapításában (is) részt vettem, mint a lapot kiadó cég ügyvezetője. Most, huszonöt év után ismét bele kellett lépni a folyóba, hiszen – és ez a rendszerváltás sok-sok kudarcának egyike – Kaposváron a sajtónyilvánosságot illetően nem sokat változott a helyzet. Persze a folyó, az nem ugyanaz, de a pártállami sajtómonopólium lassan kezd alakot ölteni. Szubjektív és szelektív szellemidézés. Continue reading →
Kovács-saga 2. „az irigység cinikus illata”
Nem ígérünk könnyű szórakozást. Eltelt egy kis idő – választások voltak – el kell olvasniuk Kovács úr hosszú levelét, néha visszalépni az eredeti cikkhez, de higgyék el, megéri: Rejtő Jenő és Örkény István egyszerre.
Folytassuk azzal – a történet 2012 februárjában kezdődött – hogy egy szimpla közúti igazoltatás során Kovács urat közepes mértékű alkoholos befolyásoltság állapotában találták. A szondát nem fújta meg, így vérvételre került sor, melynek során a fenti állapot igazolást nyert. Ekkor a magyar jogosítványát elvették. Ehhez képest Kovács úr hozzánk intézett, végtelenül tanulságos levelében azt állítja, hogy az ő jogosítványát sohasem vették el. Fogalmazzunk finoman úgy, hogy Kovács úr állítása és a rendelkezésünkre álló információk homlokegyenest ellentmondanak. Continue reading →
Túl vagyunk
Megvolt, ezen is túl vagyunk. Sejthető volt az előjelekből, hogy győzni fog a Fidesz, s utólag a mértéken sincs okunk csodálkozni, a szembenézés mégis fájdalmas. A narancssárga rémálom végét váró – többségükben a legkevésbé sem baloldali – újságíró, értelmiségi barátaimon is ugyanezt látom. Senkinek az arcán nincs ott a káröröm, a diadalittas „na, ugye, megmondtam” –kifejezés. Mindenki látta előre, hogy azon a pályán, amit a Fidesz az elmúlt években kijelölt, legalább hét-nyolcszázezer szavazattal kellett volna többet elérnie a baloldalnak, hogy egyáltalán a parlamenti többség küszöbére juthasson. 2014-ben még abszurdabb helyzetet teremtett a torz, a győzteshez húzó választási matematika, mint 2010-ben: akkor 53 százalékért járt a „mindenható” kétharmad, most kevesebb, mint 45-ért. Tegyük hozzá: pl. Spanyolországban vagy Oroszországban a parlamenti mandátumok 53%-a jár ennyiért, pedig Putyinia nem éppen a demokrácia ékköve. Continue reading →