November elején adtunk hírt arról, hogy a Stühmer kávézó, mely hosszú évek óta árnyéka régi önmagának, úgy tűnt, hamarosan sok más Fő utcai üzlet sorsában osztozik: bezárják. A bérlő, a Cafe Ristretto Bt. és amúgy veszprémi tulajdonosa, bedobja a törölközőt. Az önkormányzat persze ugrott, mert a bérletidíj-tartozás éppen az ökormányzati választások előtt érte el azt a kritikus szintet, amikor már fel kellett volna mondani a szerződést, és kirakni a hóra a vállalkozót. Ez nyilván nem engedhette meg magának a városvezetés, hiszen – pl. a cikkünkre érkezett reakciókból is – pontosan érzékelhető, hogy a Fő utcai üzeletek sorsára afféle lázmérőként tekint a kaposvári közvélemény: ezen mérhető le a gazdasági hanyatlás, a városvezetés totális tanácstalansága. Ez utóbbi viszont a Sthühmer üzemeltetésére kiírt pályázat ereményéből is jól látszik: hatalmas blöff volt az egész, „menő, világra szóló attrakció” helyett megy tovább minden a régi, posványos mederben. Continue reading →
VÁROSKÉP
…rontás ellen.
Zenepavilon, édes kaposvári alatt-valóság: semmi sem változott tizenhárom év múltán
Régen volt, mikor még az olvasók érdeklődést mindenféle szerkesztőségi műhelytitkokkal fel lehetett ébreszteni, s persze abban sem vagyunk biztosak, hogy egy tizenhárom évvel ezelőtt íródott újságcikk újraközlésével el tudjuk érni ezt. Amiért kivételesen mégis vállalkozunk rá, az a sok, és esetenként kísérteties egybeesés, amely az akkori és a mostani Kaposvárt, a helyi közéletet, annak szereplőit, és a politikai helyzetet jellemzi. Úgy tűnik, megállt az idő, s poros panoptikummá – hogy rosszabbat ne mondjunk – merevedett a groteszk városházi táncmulatság. Majdnem napra pontosan tizenhárom éve, 2002. január 3-án jelent meg egy három kolumnás íráunk a 168 ÓRÁ-ban Kaposvárról annak apropóján, hogy Mátrai Márta képviselőasszony felszólalt a parlamentben, és megköszönte a napjait akkor (is) éppen miniszterelnökként tengető Orbán Viktornak a város fejlődését. S, hogy a műhelytitokkal se maradjunk adósok: a cikk amiatt született, mert Márta asszony meglehetősen vidám perceket szerzett az országnak és a sajtónak azzal, hogy a Berzsenyi parki zenepavilont is felemlegette a nagyszerű létesítmények sorában. Mondhatnánk, szénné röhögtük magunkat. Vigyázat, tömény közelmúltidézés következik! Continue reading →
A téboly újabb hulláma: fizetős lesz a 61-es út Kaposvárt elkerülő szakasza
Országos felháborodás övezi a kormányzás helyett kétségbeesetten ötletelő Fidesz (pontosítsunk: a foglalkozásnélküli baltafejű jampec, Habony Árpád) legújabb agyszüleményét: a városokat elkerülő autópálya- és autóútszakaszokra kivetett útdíjat. Ami még ennél is szomorúbb: kaposvári sajtót napok óta láthatóan hidegen hagyja a tény, hogy januártól a 61-es út 11 km-es elkerülő szakaszán is fizetni kell majd, ráadásul évi ötezer forintot akkor is, ha csupán egyszer vagy kétszer használná az ember. Ez utóbbit, a hallgatás okát tudjuk: Szita Károlyt épp most választották meg a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökének az új-zélandi felfedező, Kósa Lajos helyett, így még nem volt érkezése instruálni főszerkesztőnek csúfolt pribékjeit, mit is kellene gondolniuk majd a kaposváriaknak az intézkedésről. Gondolhatnak bármit, az új sarcot és a városba zúduló forgalmat minden bizonnyal kénytelenek lesznek elszenvedni. Continue reading →
Az omlás virágai 1. rész: a Somogy Áruház tündöklése és nyomorúsága
Szomorú, majdnem tragikus aktualitást kapott ma egyik, nem túl régi bejegyzésünk, melyben a kaposvári polgármester 2006-os választási propaganda-brosúrájának fellengzős, javarészt megvalósulatlan terveit idéztük fel. Az egyik legcsúfosabb kudarc, ami – nagyon is törvényszerűen – szinte végigkíséri a kínosan hosszúra nyúló, blamázsokkal amúgy gyakran szegélyezett városvezetői pályát, az a Somogy Áruház története. Végtelenül hosszú ideje szégyenkezik a romos, kétségbeejtően elhanyagolt épület a város szívében. A kaposváriak ma már leginkább elkerülik, és mától azt is tudjuk, hogy jó okkal. A Facebookon tette közzé egy anyuka, hogy csak a vakszerencsén múlt az élete neki és lányának: egy ottani üzletből kilépve hatalmas üvegtábla zuhant le mellettük. A Somogy ma már komoly kockázati tényező, azokkal együtt, akik hagyták idáig fajulni a dolgokat. Continue reading →
Véget ért a kampány Kaposváron: maradunk az ígéretek földjén
Sejtette mindenki, nem kellett hozzá különösebb jóstehetség: a közel egy évig tartó permanens kampányfesztivál keserű kijózanodással fog véget érni. Voltak persze előjelek is, pl. az „intermodális átverés” Szita Károlytól, vagy a csavaros, csupán időhúzásra jó megfogalmazások a 67-es út ügyében. S lám, eljött az ígéretek be nem tartásának, a hangzatos lózungok elfelejtésének ideje, a szép álmok átadják helyüket pl. az internetadónak, vagy, hogy egy ennél cifrábbat is mondjunk: az önkormányzatok által füstre, kapura, a cipőorr, netán a szakáll hosszára, vagy a cilinder magasságára kivetendő adóknak. Jön tehát a fekete leves, és talán az sem véletlen, hogy Orbán Viktor az internetadóból éppen a rendőrök illetményét akarja jelentősen megemelni. Minthogy a KAPOS-T azt tűzte ki céljául, hogy rajta tartja a szemét a helyi hatalom manipulációin, íme: az első kis csokor az – egyelőre – be nem váltott, a választási kampányban tele szájjal harsogott mindenféléből. Continue reading →
Kaposvár, Nagy Imre tér, október huszonharmadika – és akik nem vállalják az örökségét
Az ünnep másnapján sem árt némi emelkedettséget tanúsítani. Ez azonban számunkra sem a hamis pátosszal, sem a képmutatással vagy a hazugsággal nem egyenlő. Úgy gondoljuk, hogy épp az ünnep apropóján lehet és kell kimondani egy-egy kényelmetlen tényt, igazságot, mert az ünnep az önmagunkkal való szembenézés ideje is, az újragondolásé, a megtisztulásé. Kevés olyan pillanat, személy vagy dolog volt a magunk mögött hagyott, egyre távolodó évszázadban, a huszadikban, amely Kaposvárt, ezt az „szegényes, poros kisvárost” a nagyvilág figyelmének középpontjába röpítette. Festője, Rippl-Rónai József minden bizonnyal az egyik, s, hogy egy nagyot ugorjunk, az amerikai hadsereg 1995-ös taszári érkezése is ide sorolható. És ahhoz sem fér kétség: hogy 1956 vértanúhalált halt miniszterelnöke, Nagy Imre Kaposváron született, szintén ok a feltétlen büszkeségre. Arra, hogy azért léteznek olyan térképek, amelyeken jegyzik ezt a várost. Continue reading →
Szita-brosúra kettő, 2010-ből: az ígéretek földjén is az ismétlés a tudás jó édes anyja
A második, 2010-ben kiadott Szita-brosúrával már korántsem lesz olyan nehéz dolgunk, mint az elsővel: főleg unalomig ismétlődő társasház- és – jórészt fájdalmasan giccses – szoborfotók töltik ki az „eredmények” fejezetet, néhány, az előző, 2006-oshoz hasonló pitiáner silányság közbeiktatásával. Ebből tényleg csak egy-két jellemzőt emelünk ki, leginkább csak azért, hogy megőrizze a kollektív emlékezet: hogyan lesz valaki valamire, amit folytonosan gáncsolt, akadályozott – a „gyászház” esetére gondolunk – egyszer csak büszke, s hogyan próbálja a brosúra utólag érdemdússá változtatni azokat, akiknek jóformán semmi közük nem volt város fejlődéséhez, s eltagadni azoktól tetteiket, akiket legalább megemlíteni illene. Egyszóval hogyan válik a kiadvány sunyi propagandaeszközzé az adófizetők pénzén, miközben továbbra is úgy tűnik, a „nagy tervek” bizony elég csekély százalékban valósulnak meg, s ezen a tényen egy akármilyen százalékban megnyert választás sem változtat. Sőt. Continue reading →
A 2006-os Szita-brosúra: régi idők meséskönyve képekkel gazdagon illusztrálva
Hosszú lesz, bár ebben a cikkünkben inkább képek sorjáznak majd egymás után, itt-ott néhány mondat kíséretében – talán nem is veszik rossznéven túlságosan a tisztelt olvasók. Nemcsak az internet őriz meg ugyanis – egynémely kormánypárti politikus nagy bánatára – mindent, hanem a vastag, drága, fóliázott műnyomó papír is, melyen négyévente a kaposvári városvezetés világra szóló eredményeit és gigantikus terveit hozza a helyi választópolgárok tudomására. Mindezt ugyan – tökéletesen erkölcstelen és alávaló módon – közpénzen, de legyünk finnyásak: másik (kenetteljes baromságokkal teli) propagandafüzetét sem a Fidesz, hanem a Kaposvár Polgáraiért Egyesület adta ki. Utazzunk tehát kicsit vissza az időben: volt nekünk lezsírozva, raktáron egy 2006-os és egy 2010-es „Kaposvár tegnap, ma, holnap”-unk. Így kéne helyesen leírni – eddig még egyszer sem sikerült, de ennél sokkal nagyobb bajok vannak vele. Continue reading →
Kaposvár, vasúti szórakoztató központ: csinnadratta, makettek, sínbohócok
Egészen groteszk, egyúttal szórakoztató műsorfolyammá kezd alakulni az, amit a MÁV kaposvári vasúti ügyekkel kapcsolatban előad: miután a KAPOS-T rajtakapja éppen aktuális választási hazugságán a helyi Fidesz-hatalom felkentjeit, Dávid Ilona MÁV-vezér asszony slafrokjával és sleppjével együtt lerongyol kies városunkba, és legott tollba mondja a mégoly szorgos, ám éles eszűnek legkevésbé sem nevezhető helyi sajtómunkásoknak: tényleg úgy áll a helyzet, ahogyan a KAPOS-T-on olvasható, de figyeljék csak, mennyire másképp szól ez az illetékes főnéni szájából. És a sunnyogás professzora, a lapítás nemzetközi nagymestere ismét elégedett lehet: nem neki kell visszalapátolni a szart a lóba, nem ő, hanem Dávid Ilona közölte a kaposváriakkal immár hivatalosan is, hogy az intermodális izémizét egyelőre a felejtés vakvágányára állították. Continue reading →
Az igazmondás bajnokai: két évet késik az intermodális központ építése
Nem tettünk kérdőjelet a cím után, bár a zsurnalisztika íratlan és meglehetősen unalmas szabályai ezt diktálnák: úgy gondoljuk, ha a kaposvári közlekedési központ körül 2012 óta kavart hatalmas csinnadratta, médiafelhabzás és sikerpropaganda, makett- és látványterv-özön után Szita Károly, Kaposvár polgármestere választási programfüzetének egy eldugott félmondatában megemlíti, hogy két év késéssel, legkorábban 2016-ban indul az építkezés, akkor ezt készpénznek vehetjük, ellentétben mindazzal, amit úgy általában ő és stábja előad. Ez ugyanis a pőre és egyszerű valóság: 2014 januárjában, tehát alig fél éve még úgy tudta mindenki, hogy az idén ősszel megindulnak a munkálatok. Continue reading →