Egy felettébb szórakoztató társulati ülés
A legkevésbé sem kedvez az Élet nevű rendező a KAPOS-T szerkesztési elveinek: alig tesszük ki a lábunkat egy pár napos belgiumi (Brüsszel-Bruges) kimaradásra, máris hihetetlenül érdekes fejlemények kavarják fel az amúgy sem nyugodt kaposvári állóvizet (talán mégse nevezzük pocsolyának). Hagyján, hogy szinte már nem bírunk a gumifeldolgozó ügyében ránk zúduló információáradattal, most a Csiky Gergely Színház felújítása dolgában is újabb turbulenciák támadtak. Nyilvánvalóan a KAPOS-T múlt heti cikke nyomán érezte úgy Rátóti Zoltán – egyébként nagyon helyesen – hogy társulati ülést kell összehívnia, ahol Szita Károly tiszta vizet önthet a pohárba. Ahogyan „több, egymástól független, megbízható forrásból” értesültünk, volt itt minden: függönyfal helyett köntörfal, időhúzás, hazudozás, vádaskodás, csak épp tiszta víz nem.
A kétségeket ezúttal is majdnem biztosan az említett cikkünk támasztotta, melyet Rátóti Zoltán „mendemondaként” aposztrofált a bevezetőjében. Mellőznénk annak szavakba öntését, hogy mit gondolunk ilyenkor az illető (színigazgatónak álcázott) politikusok nőági felmenőiről, de annyit megjegyeznénk, hogy a társulati ülés összehívásának közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a KAPOS-T felhívta a kaposvári közvélemény figyelmét arra a
TÉNYRE, hogy Szita Károly Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének február 25-i ülésén kijelentette: idén augusztusban csupán FELTÉTELES KÖZBESZERZÉS lészen kiírva a színház átépítésére.
Ez egy TÉNY, igazgató úr, és nem mendemonda. Mendemondáink is vannak, de azoknak Ön valószínűleg még kevésbé örülne. Azért, hogy jó napja legyen, ide applikálunk egyet a lájtosabbjából: Ön „állítólag” azért menesztette éppen Kocsis Pált és Kőrösi Andrást a színház meghatározó férfiszínészei közül, mert ők mindketten jó fél fejjel daliásabbak Önnél, és a társulatban Ön akart lenni az abszolút alfahím. Nos, ez egy igazi mendemonda, melyért egy percig sem vállalunk felelősséget. Hálásak lennénk, ha a továbbiakban megpróbálna különbséget tenni (disztingválni).
A feltételes közbeszerzésről szóló közgyűlési jegyzőkönyv-részlet. Ez nem mendemonda, hanem TÉNY a gyengébbek, és Rátóti úr kedvéért. Lényegében ugyanezt magyarázta el Szita Károly is, egy apró különbséggel: itt még költözésről volt szó. Ma már Rátóti csak a saját szakállára költözhet – a polgármester úr elegánsan odébb sasszézott, mint már annyiszor.
Miután a sajtónak – egyes vélekedésekkel ellentétben – nem csupán az a dolga, hogy TÉNYEKET közöljön (Rátóti igazgató úr kedvéért van nagybetűvel), hanem az is, hogy segítsen eligazodni a TÉNYEK erdejében az olvasóknak, röviden áttekintenénk azt is, hogy miről is szól az a bizonyos FELTÉTELES KÖZBESZERZÉS (azon kívül, hogy fideszes csókosok közbe’ szereznek),
mielőtt belekezdenénk abba, hogy mi is történt a pénteki társulati ülésen.
Alapvetően az égvilágon semmiről sem szól, pontosabban az időhúzásról, ill. arról, hogy adott esetben következmények nélkül ki lehessen még hátrálni a projektből. A feltételes közbeszerzés ugyanis senkit, sem a kiírót, sem az ajánlattevőt nem kötelezi semmire. Talán tessék adandó alkalommal megkérdezni Orbán Viktort (a Kaposvári Egyetemen tanító Eperjes Károlynak, vagy az itt művészeti rektorhelyetteskedő Vidnyánszky Attilának megvan a száma – Szitának nincs), hogy vajon
a több mint négyszáz milliárdos építőipari beruházásra, melyet Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cége megkapott, ugyan miért nem kellett feltételes közbeszerzést kiírni?
Stadionok, Várkert-bazár, háromszoros árú helikopter-beszerzés, és a többi ezermilliárdos pénzszórás mondanak valamit? Miért csak a Csikyre kell? Ez véletlenül nem lehetne kiemelt kormányberuházás, mint a gumifeldolgozó?
A pénteki társulati ülés viszont színházhoz méltóan szórakoztató volt, habár az elején Szita igyekezett a lehető leghosszabban és legzavarosabban elmesélni azt, hogy is alakul átépítés sorsa: augusztusban lesz „várhatóan” eredménye a feltételes közbeszerzésnek, s annak fényében dönt majd a kormány.
Érdekes: mi úgy tudtuk, már döntött. És láttuk, hogy egy-egy stadionnal (vagy gumifeldolgozóval) nem sz@roznak ennyit.
A brutális azonban az volt, hogy, míg a helyi sajtóban megjelent hírek szerint már eldöntött tény, hogy költözik a Csiky, jelesül az Agórába (erről még lesz szó), Szita a társulati ülésen, sokak előtt, tehát nyilvánosan a következőket mondta:
„Most Rátóti igazgató úrnak kell eldöntenie az itt hallottak függvényében, hogy költözzön-e a társulat. Én nem költöznék…”
Ha nem ismernénk vagy négy megbízható, egymástól független forrásból a történteket, azt mondanánk: „b@zmeg, ilyen nincs, ezt nem hiszem el”. Szita ugyanazt játssza, mint a Rákóczi esetében: hárít, tolja a felelősséget Rátóti Zoltánra, aki most sarokba szorult: el kell döntenie, hogy költözik, és vállalja annak kockázatát, hogy egy vagy több évig üresen (és felújítás nélkül) áll a színház, netán szégyenszemre vissza kell költözniük egy negatív kormánydöntés esetén.
A tégla. (Színjáték számtalan felvonásban.) “Ez az a csávó, akire majd rákenjük az egész balhét? A nyakára kössem vagy a zsebébe tegyem?”
A felelősség szokásos áthárítása mellett a másik ok az lehet, hogy Szita és Rátóti közt közismerten megromlott a viszony: elképzelhető, hogy a polgármester falnak akarja futtatni a direktort, vagy olyan lehetetlen helyzetbe navigálja, hogy kénytelen legyen távozni.
A fentieknél azonban cifrábbak is elhangzottak a társulati ülésen: az egyik fiatal színész, aki még nem veszítette el álnaiv ártatlanságát, megkérdezte:
„ugyan miért nem volt jó a színháznak az egyetem „Latinka” színházterme a felújítás idejére”?
Ő ugyanis ott végzett, és jól ismervén a helyet, alkalmasabbnak gondolná.
A válasz: „arra a színházteremre nagyon sokat kellene költeni, mert nem lett befejezve. Azt ott szétlopták”.
Szétlopták? Irgalom atyja, ne hagyj el. Szita eszerint nemes egyszerűséggel megvádolta az egyetem vezetőit, Szávai Ferenc rektort, az akkor még hatalma teljében lévő Repa Imre rektorhelyettest és Leitner Sándor akkori dékánt, hogy
„szétlopták a beruházást”?
És, ha így van, miért nem tett feljelentést? Ha nem tett, akkor utólag milyen alapon rágalmazza az egyetem vezetését?
Mit mondjunk: kíváncsiak vagyunk a fejleményekre…
És a dramaturgiailag is briliáns csattanó még csak ezután következett: a zseniális ifjú ismét szót kért, és megkérdezte:
„És arra mi a garancia polgármester úr, hogy a színházfelújítást nem fogják ugyanúgy szétlopni?”
És jött a válasz, úgy, ahogyan csak a legnagyobbaktól, az igazi államférfiaktól, Nagy Sándortól, Hannibáltól, Julius Caesartól vagy Winston Churchilltől jöhetett:
„Arra személyesen én vagyok a garancia.”
Szita Károly, mint garancia. Egy a jelszónk, a végszó. A társulat tagjainak pedig azóta csak egymásra kell nézniük, és kitör a röhögés.
(A tragikomédiához még csupán a szokásos lábjegyzetet fűznénk a helyi sajtóról: a többi nyomorultat most hagyjuk is, de a Somogyi megérdemli a magáét: ha nem értesültek a pénteken történtekről, akkor egyrészt balf@szok, és a színháziak – kellően és okkal – bizalmatlanok velük szemben, mert nem jutott el hozzájuk mindez. Ha pedig tudtak az egészről, és hallgatnak, akkor ez megint a szokásos aljasság.)
H. I.
Cikkünk élesítése után értesültünk mélységes megrendüléssel és fájdalommal arról, hogy Szula László, a színház társulatának tagja váratlanul elhunyt. Nincsenek erre szavak.
