Szolgálólánya vagy macája a politikának a történettudomány?
Frissítés: reagáltak az érintettek
Habár a karakteres arcél soha nem volt rá jellemző, azt hittük, legalább egyszer tud kellemes meglepetést is okozni a Berzsenyi Társaság lassan totális érdektelenségbe fúló folyóirata, a Somogy, mikor megláttuk a múlt évi második számban Eörsi Lászlónak a kaposvári színház legendás korszakáról szóló írását: „A kaposvári Marat/Sade és az aczéli kultúrpolitika” címmel. A történet, miután máshol nehezen elérhető, még így is érdekes, s csak a szöveg végén jött számunkra a kiábrándító felismerés: az eredeti, 2015-ös tanulmányt szinte szó szerint átvevő folyóiratcikk végéről lehagyták azt a három mondatot, amely az aktuális keretet adta, s amelyért tulajdonképpen megíródott, s tették ezt egyértelműen politikai megfontolásból – egyszerűbb kifejezéssel élve cenzúráztak egy jót.
A történész-szerző édesapja, a költő, 56-os forradalmár Eörsi István
a színház dramaturgja, sokkal inkább nagy korszakának egyik szellemi atommáglyája volt: először 1977-82 között éppen a Marat/Sade előadás miatti kirúgásáig, majd 1991-től haláláig, 2005-ig. László történészi szakterülete az 1956-os forradalom, kiemelkedő műve a Corvinisták 1-2., a Corvin-közi események és személyek legalaposabb monográfiája.
Némileg kitérő, de témánkkal összefüggő pikantéria, hogy mindketten – tehát e sorok írója és Eörsi Laci is – foglalkoztunk a „kamu-corvinista”, Cey-Bert Róbert esetével, aki 2016-ban épp a Somogy folyóirat 56-os pályázatára írt, tisztázatlan műfajú szövegben állítja, hogy 17 évesen részt vett a Corvin-közi harcokban, de a szövegelemzés alapján szinte teljes bizonyossággal állítható, hogy az általa leírtak Pongrátz Gergely „Corvin köz, 1956” c. önéletrajzából táplálkoznak, nem személyes élményekből. Erről bővebben az Átlátszó.hu tényfeltáró portálon írtunk, szemlézve Kristóf Zoltán amatőr történész Cey-Berttel foglalkozó, kivételesen alapos tanulmányát, s ugyanezt tette Eörsi László is az Élet és Irodalomban „Az 56-os háryjánosok” címmel.
Visszatérve Eörsi Lászlónak a Csiky Gergely Színházzal foglalkozó
történészi munkásságára: az alapmű a „Megbombáztuk Kaposvárt” című, a Napvilág és az 1956-os Intézet által 2013-ban kiadott kötet, mely a működését 1955-ben megkezdő társulat történetének kulcsfontosságú korszakait tekinti át. Természetesen a mű egyes részletei – fogalmazzunk így – önálló életet is élhetnek, pl. megjelennek folyóiratban, vagy egy tudományos konferencia előadásaként. Ezúttal is ez történt: a Somogy folyóirat 2022. 2. számában Eörsi László Peter Weiss „Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, a charentoni elmegyógyintézet színjátszó csoportjának előadásában, de Sade úr irányítása alatt” című, 1981 decemberében bemutatott kaposvári előadás körülményeit tárja az olvasók elé, a nyomában feltámadt botrányt,
s persze a produkció azóta is megismételhetetlen európai sikerét.
Néhány mondatnyi idézet a tanulmányból: „A legveszélyesebb (egyben a legsikeresebb) produkciónak az 1981 decemberében bemutatott Peter Weiss Marat/Sade drámája bizonyult, amelyet a közelmúltban elhunyt Ács János rendezett … csapatostul jöttek a nézők, köztük prominens értelmiségiek, buszokkal, kocsisorokban. Szinte tüntetéshez hasonlított, ahogyan tapsoltak, ünnepeltek …. a kaposváriak átütő sikert arattak Belgrádban, mindhárom fődíjat megnyerték. Az előadásnak külföldön komoly sajtóvisszhangja is volt. … a Süddeutsche Zeitungban megjelent, hogy a Corvin köz van a háttérben … A kultúrkorifeusok már a kemény fellépés mikéntjét fontolgatták, hideg zuhanyként érte őket a kaposváriak váratlan nemzetközi áttörése … Megyei első titkári értekezleten ismételten kritikát kapott Somogy megye a kaposvári Csiky Gergely Színház miatt. Személyesen Kádár János elvtárs is bírált minket, hogy nem tudunk rendet teremteni a színháznál”.
Rövid internetes szövegkeresés után kiderült számunkra,
hogy a tanulmány ebben a – szó szerinti – formájában nem is annyira új: megtalálható az 1956-os Intézet OSA (Oral History Archívum) 2015. novemberi, „A hatalom megjelenítési formái a tudományokban és a művészetekben” című konferenciájának egyik előadásaként.
Eörsi László Somogy folyóiratban megjelent tanulmányának címfeje
És itt jön a csavar: az 1956-os Intézetet 2019-ben egy kormányrendelettel
elvették az Országos Széchényi Könyvtártól, és – na, hová? – hát persze, hogy a Veritas Intézethez csatolták, a pótolhatatlan értékeket őrző OSA Archívummal együtt! Talán nem kell megismételnünk, hogy a Somogyot kiadó Berzsenyi Társaság elnöke, Szakály Sándor a Veritas főigazgatója, a folyóirat szerkesztője, Ujváry Gábor pedig az intézet vezető munkatársa. Az OSA honlapon található dokumentumok mindegyike alatt ott a figyelmeztetés: „Copyright © 2019 VERITAS Történetkutató Intézet”.
A két szöveget szó szerint összevetve kiderül,
hogy döntően – 99 százalékban – egyeznek, a lényegi különbség csupán annyi, hogy a Somogyban megjelent változatban a szövegen belül vannak a hivatkozások és a jegyzetek, míg az OSA-archívumnál az előadás végén. Más szempontból teljesen fedik egymást, néhány apró stiláris eltérésen kívül két ponton különböznek: a korábbi, OSA-szöveg így szól: „Ascher szerint volt olyan feljelentés is, ami szerint a rendezés az elmegyógyintézeti igazgató alakjával a Kádárt parodizálta. Kétségtelen, hogy nem volt benne olyan fajta direkt paródia, de valóban ez az öltönyös, egyszerű, bürokrata figura, akit a Csernák Árpád játszott, a Kádár-kor szimbóluma volt.” A Somogy-féle változatban zárójelek közt kipontozták Csernák Árpád nevét, nyilvánvalóan tendenciózus szándékkal: a helyi jobboldal emblematikus figuráját, a Búvópatak szerkesztőjét
már csak nem lehet Kádár Jánossal egy mondatban emlegetni.
A másik eltérés – ez volna írásunk apropója – némileg súlyosabb: a Somogyban megjelent szöveg zárómondata: „A rendszerváltásig természetesen még többször beavatkozott a kultúrpolitika a színház életébe, de többé már nem fenyegette a létét.” Már első olvasásra is támadt némi hiányérzetünk: befejezetlennek tűnt a szöveg, és valóban, az eredetiben így folytatódik: „A végveszély legközelebb csak 2008 tavaszától következett be, az imént elhangzottaknál azonban még sokkal drasztikusabban. Sőt, a hatalom ezúttal meg sem állt a színház teljes szétveréséig. Ez azonban már egy más történet…”
A Somogyban megjelent „változat” tehát éppen a lényeget tünteti el,
ami pl. a „Megbombáztuk Kaposvárt” c. kötet alapgondolata is: 2008-ban a Fidesz és a vele egylényegű szélsőjobboldal pusztító támadást indított a „Kaposvár-jelenség” felszámolására. Idézet a könyvborítóról:
„E nagy múltú, Európa-szerte ismert műhely ledarálásában a „nemzeti erők” eredményesebbnek bizonyultak a pártállami kultúrvezetésnél.”
Ezt próbálta elhallgatni a Somogy. Ennek „fényében” érdemes egy pillantást vetni a Veritas Intézet honlapján virító, állítólag Deák Ferenctől való jelmondatra: „Hazudni nem szabad”. Érdemes volt rájuk bízni az archívumot, hadd szemezgessenek kedvükre.
H. I.
Címkép: A kaposvári Marat/Sade előadás záróképe (Szegő György munkája) a Corvin köz, az 1956-os forradalom egyik emblematikus helyszíne.
Frissítés: reagáltak az érintettek
Dr. Ujváry Gábor, a Somogy főszerkesztője kérte, hogy helyesbítsük a cikk őt „cenzúrával vádoló mondatait”: álláspontja szerint a szöveg „olyan formában jelent meg, ahogy azt a szerző (Polgár Tamás közvetítésével) elküldte nekünk. Semmit nem húztunk ki Eörsi László írásából, az égvilágon semmit sem változtattunk a tartalmán”. A szerző, Eörsi László igazolta Ujváry Gábor szavait, ő úgy fogalmaz, hogy „Polgár Tamás szerkesztővel megegyeztünk, hogy nem térek ki a rendszerváltás után történtekre”.
Mindkettőjük reflexióját szívesen közöljük, annál is inkább, mert kimondottan ügyeltünk arra, hogy személy szerint senkit ne vádoljunk cenzúrával: csupán annyit állítottunk, hogy „cenzúrázva jelent meg a Somogy folyóiratban a Csiky Gergely Színház jeles időszakáról szóló tanulmány”. Ez viszont tény: az eredeti, konferencia-előadás szövegéhez képest kétségkívül kimaradtak a cikkben idézett mondatok, mégpedig egy jól látható politikai irányvonal mentén.
Hogy ki és milyen körülmények között hagyta ki azokat, valójában kevéssé lényeges: van olyan, hogy „öncenzúra”, és van „jóindulatú, baráti javaslatként” megfogalmazott cenzúra, s úgy gondoljuk, utóbbiak sokkal rosszabbak a direkt cenzúránál.
A levélváltások közben az is felmerült: ki Polgár Tamás, akire mindketten hivatkoznak, és mi volt a szerepe a tanulmány megjelenésében? A Somogy (vár)megyei Levéltár igazgatójáról van szó, akiről csak a levélváltások során derült ki – ahogy Ujváry Gábor írja – jelenleg „a Somogy folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, de nem szerkesztője”, ám „amikor az Eörsi-cikk közlését kérte, még a szerkesztőbizottságnak sem volt tagja”. Nos, talán itt, a szerepek és hatáskörök tisztázatlan mezsgyéjén lett az a bizonyos kutya elásva.
H. I.
