Palik Laci már rég nem celeb, de fejhangú jajongása – „de hova tűnt Dééémon Hill?” – velünk marad örökre. Így vagyunk a kormánypárt egykori kaposvári üdvöskéjével, a szépreményű Heintz Tamással is, aki háziorvosként üdítő értelmiségi kivételnek tűnt az idült tornatanár-túltengésben (Dér Tamás, Gíber Vilmos, Gelencsér Attila, Borhi Zsombor) szenvedő helyi Fidesz-elitben (már, ha ez az utóbbi kifejezés egyáltalán értelmezhető). Szó volt – persze csak a szokásos porhintés szintjén – kormányzati szerepről, ennél egy fokkal komolyabban a kaposvári polgármesteri poszt várományosaként is felmerült a neve, hogy aztán eltűnjön a süllyesztőben parlamenti és helyi képviselőként egyaránt. Ami kissé szokatlan az amúgy hétköznapi történetben, hogy mostanában fűnek-fának – különösebben hangfogót sem téve – komor arccal egy bizonyos „leszarom-tablettát” emleget, amelyet saját bevallása szerint már jó ideje szed.
A trafikharcos
Pedig állítólag Orbán Viktor senkit nem hagy az út szélén. Mindenkinek jut valami, ha más nem, néhány nemzeti dohánybolt, vagy trafik-közeli jóbarát. Tamás esetében ez utóbbi azért is szokatlan, mert ő volt a „fiatalkorúak védelme” örvén kezdeményezett, a rendszerváltás utáni Magyarország – bízvást kimondhatjuk – legszégyenletesebb vircsaftjának, a trafikmutyi-törvénynek az egyik előterjesztője, vezérszónoka. Heintzre szépen ráégett a trafikügy, mint a kátrány és a nikotin a tüdőhörgőire. Orvosként adta a nevét az évszázad legpimaszabb lenyúlásához, melynek következtében ma az országban katasztrofális mértékben terjed az ellenőrizetlen minőségű csempészcigaretta fogyasztása. Arról, hogy ő konkrétan mit szív, nincs információ, pedig néhány parlamenti parádriposztját olvasva, bennünket is módfelett érdekelne…
Nem tudjuk, mit szív Heintz Tamás, talán ugyanazt, amit az echotv-s Bogár László…
Mert leszoknia nem sikerült. Orvosként, az eü. bizottság többszörös tagjaként mindösszesen arról bírt elhíresülni az országos médiában, hogy 2012-ben visszaszokott a dohányzásra. Egy évvel korábban jelentette be – szintén nyilvánosan, ahogy igazi celebritáshoz illik – hogy leszokik, példát mutat. Aztán csekély 25 kg zsiradék felszedése után, ami lássuk be, egy év alatt a jobban teljesítő fideszesek közt is elismerésre méltó teljesítmény, a fejét ismét dohányzásra adta.
Parlamenti munkájáról ezzel nagyjából el is mondtunk mindent: 2013-ban már csak kétszer szólalt fel, összesen nyolc és fél percben. A trafikozáson és a leszokom-meghízok-visszaszokom-magánszámon kívül Heintz csupán a mikrofonnal és Lamperth Mónikával folytatott állandó küzdelmével tudott némi feltűnést kelteni. No meg azzal, hogy a 2011 táján seregestül külföldre távozni kívánó orvoskollégáinak azt ajánlotta, hogy „akik most tették letétbe a felmondásukat, tegyék mellé a diplomájukat is”. Ilyesmit utoljára Ceaușescu követelt a nyolcvanas évek végén a Romániából menekülő erdélyi magyaroktól, hogy aztán a Fidesz-kormány valóra is váltsa a röghöz kötés rémálmát. Emiatt ma már kissé korábban, érettségi után kezdenek foglalkozni gyermekeink az országból való távozás gondolatával. Hasonlóan „pozitív” visszhangja volt az orvostársadalomban annak, mikor vagonkirakással kezdett el példálózni a sanyarú anyagi körülményekre panaszkodó rezidenseknek.
Taszár, vasút, színház – marcipán, cukormáz
Nem csoda, hogy Tamásunknak elment a kedve az egésztől. A mostani százötvenes Fidesz-listán sehol, szóbeszéd szintjén sincs nyoma a korábban emlegetett államigazgatási, megyei közgyűlési, önkormányzati tisztségeknek. Pedig Tamás igyekezett. Amikor 2010-ben hangoskodni kellett pl. Taszár ügyében, kivette a részét. Lopásról beszélt, vádaskodott. Amióta – idestova négy éve – közel milliós fizetést, plusz költségtérítést, lakhatási támogatást húz parlamenti képviselőként, Taszár nevét ki sem ejtette a száján, s persze bocsánatot sem kért azoktól, akiket – hamisan – bűncselekménnyel vádolt.
Marcipánba álmodott álmok – a cukrász sem volt túl jó formában aznap
Ugyanígy járt a Dombóvár-Kaposvár vasútvonal állapotát kritizáló kampányával is: lelkes támogatója és résztvevője volt a híres „vonatkerülő” kerékpártúrának. Ma, négy év után – nikotintól roncsolt tüdővel, meszesedő erekkel és huszonöt kilóval nehezebben – kényelmesen sétálva lehagyná a Fidesz-vicinálist, de egy szava sincs – elfogyott az oxigén. Lobbitevékenysége, az, amit a város számára sikerült „kiharcolnia”, a nullával egyenlő. Heintz Tamás volt az is, aki a 2010-es város napján egy, a Csiky Gergely Színházat formázó tortát tolt be a színpadra. Marcipánból és cukormázból sikerült megvalósítani a terveket – az elmúlt négy év kudarcait figyelembe véve ez is szép teljesítmény.
És most már tudja azt is, hogy Kaposvár polgármesteri székére sem számíthat, miután Szita Károly elévül(het)etlen érdemeire való tekintettel újra indul: nem lát maga körül senkit, aki a (polgármesteri) láncra méltó lenne. És Tamás azt is megtapasztalta, milyen az, amikor a helyi, kézivezérelt propagandagépezet levegőnek nézi fideszes képviselő létére. Honlapja több, mint egy éve, tavaly január óta nem frissült, egy, már megszűnt rádiócsatorna reklámja díszeleg rajta a fő helyen. Mellé egy végtelenül eredeti szlogen: „az úton végig kell menni”. Nekünk úgy tűnik, Heintz doktor nem megy sehova: ott téblábol az út szélén, ahol elvileg senkit nem hagynak Orbánék.
Így aztán maradt az ominózus tabletta – azért mégis orvos volna végső soron. Rebesgetnek ugyan a bennfentesek valami egzotikus tájék (nem az Azori-szigetek) konzuli posztjáról, de ehhez némi nyelvtudás a német társalgási szinten túl (mely köztudomásúan a nyelvvizsga hiányát elfedő eufemizmus), nem ártana. Vagy, ha nem, hát legalább néhány trafik, ami a háborús veteránoknak kijár melegebb éghajlaton.
Update: Nincs mivel mentenünk a súlyos hibát, melyre éles szemű olvasóink hívták fel a figyelmünket: kihagytuk a Fidesz-közeli tornatanárok már így is népes seregletéből Stickel Pétert, a kaposvári közoktatás felvirágoztatóját. Minthogy semmiképp sem szeretnénk a mai Bástya elvtársak haragját a fejünkre vonni efféle felületességgel, sietve megkövetünk minden érintettet.
H. I.
