… mert célszerű mindig a nagyobb képet nézni
Nyomokban emlékeztet az eset a gumiégető-balhéra: ezt persze nem azért mondjuk, hogy újabb, lassan elposványosodó Facebook-csoportok alakuljanak, netán tollra-papírra kapva elinduljon a jónép aláírásokat gyűjteni, de tény, hogy az előterjesztés a bérbeadásról késő este került fel Kaposvár honlapjára, s még az igazán bennfenteseket is meglepetésként érte, hogy ki lett a „nyertes” ezen a fantasztikus haszonnal kecsegtető pályázaton. Az sem véletlen, hogy a városháza még aznap este leadta a hírt az MTI-nek, így próbálván elvenni az élét a történetnek. Persze azonnal és teljes hangerővel megindult a „mészároslőrincezés”, ám ez esetben ez csupán az információ-, de főleg és leginkább a józan ész és gondolkodás hiányára vezethető vissza.
Röviden: adott egy, amúgy sokak szerint értékes objektum, a Deseda kemping, egykori Siotour-tulajdon, amelynek elkótyavetyélésével szebb napjaikban a helyi fideszesek Gyenesei István akkori megyei közgyűlési elnököt vádolták – emlékezetünk szerint feljelentés is született az ügyben.
A városi tulajdonba került ingatlant aztán a Szita Károly vezette zsebtömőipari-szövetkezet
szépen hagyta lerohadni, hasonlóan a színházhoz, a Nostrához, a Donnerhez, a Cseri parkhoz, a Dorottya-házhoz és megannyi kaposvári, jobb sorsra érdemes holmihoz. De szó szerint, és a sárga földig. Pedig építhettek volna ide egy gyerektábort akár: kis költséggel, sok rászoruló, ill. reggeltől estig dolgozó szülő nyári gondját megoldva.
A hír nyomán, amint a hvg.hu az MTI után világra hozta, azonnal megindult Mészáros Lőrinc-mantra anélkül, hogy akárcsak egy kicsit is hajlandó lett volna bárki elmerülni a részletekben:
Mészáros Lőrincet vajon mennyire érdekli évi négymillió forint, mikor ezt az összeget 13 perc és tíz másodperc alatt keresi meg?
Nyilvánvaló, hogy nem a bérleti konstrukciót, a díszletek előtt zajló bohóctréfát kell nézni. A lényeg, ahogy a Mészáros-féle ügyletek többségében, az EU által támogatott építkezés. Amelynek akárhányszoros túlárazásával el lehet lopni a háromból cirka egymilliárdot, amelyből TAO-, reklám, és egyéb formában magánpénz, illetve a hatalom megőrzését szolgáló propagandaköltség lesz.
Csakhogy úgy tűnik, ennek a üzletmenetnek is megvannak a maga korlátai,
és ezt kellett volna meglátni valójában a Balatontourist Camping Kft.-vel kötött bérleti szerződés kapcsán.
A kaposvári önkormányzat ugyanis katasztrofális évek elé néz, miután a kormány
a Modern Városok címszó alatt a nyakába sózott egy új sportcsarnokot és egy új sportuszodát, amelyekre egyáltalán nem volt szüksége a városnak, mégis súlyos százmilliókba kerül majd a fenntartásuk. És akkor itt van még a felújított, kibővített színház, mellyel valószínűleg ugyanaz a helyzet.

Egy a jelszónk, tartós bérlet, avagy a Deseda kemping bejárata. Ma már a kerítés is foghíjas, belül pedig úrrá lett a teljes pusztulás.
Emlékeztetnénk arra, amit már sokszor leírtunk, hogy Kaposvár az országban az egyik leggyengébben teljesítő megyei jogú város, ami az iparűzési adóbevételeket illeti: ez tavaly 2.7 milliárd volt, míg Szombathelyen 8 (nem tévedés: nyolc milliárd!), Veszprémben öt, és Zalaegerszegen is 4.2. Vajon miből finanszíroznák a fenntartást? Nyilván nem képviselhetett más álláspontot Szita Károly, mint, hogy a város képtelen lesz még egy kempinget is a nyakába venni, s persze pontosan tudja, hogy nincs őrült, aki Kaposváron, a Deseda partján ilyesmibe belefog.
Nos, erre mondhatta valaki az agytrösztben, hogy „jó’van Karcsi, ne sírjá’ b@zmeg, akkor majd a Lőrinc valamelyik cége kibérli”. Persze bagóért.
A hat-, ill. nyolc százalékos árbevétel-arányos bérleti díj nyilvánvalóan ócska szemfényvesztés. A reális valahol a huszonöt-harminc százalék körül lenne, hiszen egy kulcsrakész, vadonatúj kempinget kapnak, melyre, ha piaci alapú bankkölcsönt vesznek fel a beruházásra, 2.4 milliárddal számolva évi kb. háromszázmillió lenne csak a törlesztés.
Hol, mikor, kinek jönne ez be? Tudjuk, hogy ez a vircsaft soha nem lesz nyereséges.
Így merülhetett fel a mondás szerint: „ha megetted a húsát, idd meg a levét is”.
Többek között azért, mert Kaposvár idegenforgalma csak elméleti síkon létezik. Verejtékes munkával mutattak ki hatvanezer körüli vendégéjszakát 2017-ben, aminek – ahogy az idén is – szerintünk nagyjából felét a Youth Football Fesztivál három-négy napig itt zsinatoló kiscsávói teszik ki, akik bármilyen édesek, idegenforgalmi értékük nulla.
Összehasonlításul: a húszezer lelket számláló Dombóvár melletti, amúgy nem túl attraktív Gunarasfürdő simán megveri vendégéjszakában Kaposvárt.

Orbán Viktor és Szita Károly a Modern Városok sajtótájékoztatóján. Tudod mit, medve? Cseszd meg a fűnyíródat!
Az sem több retek kamunál, hogy „azért kellett előre bérlőt keresni, mert így majd ő mondja meg, milyen kempinget szeretne”. A túrót. Azért, hogy Kaposvár városa be legyen biztosítva afelől, hogy nem neki kell majd üzemeltetni a céget.
Szita Károly persze azt is tudja, hogy a szerződés, amiről csütörtökön döntött a közgyűlés, annyit sem ér, mint a papír, amelyre írták: Mészáros – vagy, ha ő már életfogytiglaniját tölti, az utódja – bármikor bedöntheti a kft.-t, s Kaposvár úgy jár, mint a Jégcsarnokkal: nyakába szakad az üzemeltetés, fenntartás, aztán majd novemberben nyitják meg a közönségnek, mikor az őszi esők megtöltik a medencéket.
Szóljunk egy jó szót az ellenzékről is: csak Felder Figyes (LMP) nyilvánult meg az ügyben, bár ne tette volna. Ő a Hír Tv-nek „nyilatkozta le”: ha Mészáros Lőrincről van szó, „fizessen kétszer annyit, támogassa a Kaposváriakat” (így, nagy „K”-val, mert Kaposvár nagy „K”-t érdemel)”.
Húb@zmeg: ezt a leonidászi kiállást minimum egy lapon emlegetik majd Churchill fultoni beszédével:
Mészáros Lőrincre megsemmisítő csapást mérne, ha évi négy helyett nyolcmillió forintot kell fizetnie csupán azért, mert ő a Nemzet Gázszerelője, Orbán Viktor haverja. Örülhetünk, ha fel nem vágja az ereit elkeseredésében.
Jogérzékről tetszettünk már hallani? Úgy tűnik, a városháza környékén szigorúan pofára mérik
a jogokat, legyen szó kedvezményes üzletbérletről, közterület-használatról, adósságról. Ez valami fertőző nyavalya lehet, mely nem válogat ellenzék és fideszesek közt.
Jó, adjunk egy-két százalék esélyt annak is, hogy megy majd az üzlet: ez esetben diszkrét tulajdonosváltás várható az elidegenítési korlátozás lejártával.
Nos, van úgy, hogy a NER-egyenletnek nincs megoldása: habár előfordult már, hogy Szita Károly visszautasított egy összeget, gondoljunk a Rákóczi-stadion felújításának nagyobbik részére, de ki ugrana el egy 2.4-3 milliárdos támogatás elől? Az építést mindenképp Mészáros-cég végzi, s legalább az üzemeltetés ideig-óráig nem a várost terheli. A lényeg, hogy éljük túl a mai napot.
A gaz meg pár év múlva úgyis megint mindent benő, beleértve a lejárt szavatosságú szólamokat. Amúgy pedig szerintünk nem sok köszönet lesz abban, ha a Mindenható felcsúti helytartójának első szárnysegédje üzemeltet Kaposváron bármit is.
H. I.