Ismét a Dési Huber utcai társasházról: az állítólagos bérlőkijelölési jog körül is hibádzik valami

Nesze semmi, fogd meg jól

Nemrég foglalkoztunk az egykor „szakemberlakásnak” szánt, végül potom pénzért elkótyavetyélt ingatlannal, mellyel kapcsolatban képviselői kérdésre Szita Károly – ki más? – azt találta mondani a közgyűlésen, hogy „nem vagyok értékbecslő, nem tudom”, majd azzal próbálta menteni az egyébként szerintünk védhetetlenül és durván ár alatti tranzakciót, hogy „kilenc lakás bérleti joga a mienk az itt felépülőkből”. Közérdekű adatigénylésben kikértük a szerződést, hogy lássuk, mit is jelent ez a gyakorlatban: az adásvételi szerződés alapján szó sincs erről, tehát valaki megint messze jár az igazságtól.

A helyzet bizony, még mindig úgy áll, hogy sokkal jobban járnak azok,

akik a polgármester kicsit izzadságszagú oldalvágásainak egyikében „Soros-Bajnai újságnak” titulált KAPOS-T-ből tájékozódnak az ügyről, mintha Szita Károlytól, vagy propagandista pribékjei bármelyikétől. Legyen szó bármilyen bérlőkijelölésről – nincs ilyen – azt nagyon sok kaposvári tudhatja, hogy két-két és félmillió forintért telekjogot vásárolni egy belvárosi társasházban Kaposváron úgy a kétezres évek elején lehetett. Ma ez egy tizenöt négyzetméteres garázs ára: lakásonként ennyit kasszírozott a város, ami feltűnő értékaránytalanság, a hülye is látja.

Persze amíg bele lehet flegmán és cinikusan vágni a kamerákba,

hogy „nem én vagyok az értékbecslő, én nem tudom”, és ez egy érvényes válasznak számít a helyi közéletben, addig ezt kell csinálni.

A polgármester által említett konstrukció a szerződésben mindössze egy pontban jelenik meg:

Az adásvételi szerződés állítólagos bérleti jogról szóló pontja, amely láthatóan semmiféle jogot nem biztosít az eladó önkormányzatnak, és nagyjából semmire sem kötelezi a vevőt, amellett, hogy csupán öt évig érvényes.

 

A vevő tehát öt évig köteles a lakások egyharmadát bérlet formájában

értékesíteni, ami lehet, hogy nem is állt távol a szándékától. Arról viszont, hogy ebből bármiféle „bérleti, vagy bérlőkijelölési joga” származna az önkormányzatnak, már szó sincs. A tulajdonos bérbeadási jogát semmi sem korlátozza, vagyis annak adja ki, akinek akarja, vagy aki többet ad érte – már, ha egyáltalán lesz jelentkező a hatvan-hetvenmilliós, alacsony rezsijű lakások Kaposváron várhatóan szupermagas bérleti díjai mellett. Arról nem beszélve – miután a városnak semmilyen előjoga nincs a szerződés szerint – könnyedén eladhatja a lakást

olyan halasztott fizetési konstrukcióban, amely nehezen támadható.

Arra a jogvitára is kíváncsiak lennénk, amelyre egy esetleges szerződésszegés miatt kényszerülne az önkormányzat: mégis eladták? És akkor mi van? Milyen kára származott ebből, tudja bizonyítani? Vagy visszaállítanák az eredeti állapotot, lebontanák a házat, és visszaadnák a telket? Ugyan már.

A vak is látja, hogy ez csupán egy aprócska szépségflastrom

azon a ronda nagy, gennyedző furunkuluson, amely az ordítóan olcsón eladott vagyontárgy miatt ott éktelenkedik a kaposvári közgyűlés, a tiszta közélet, demokrácia, közpénzekkel való felelős bánásmód, stb. homloka közepén. Csak az nem veszi észre, aki nem akarja.

H. I.


Ezt olvasta már?

Százmillióval kevesebb lett, maradhat? Valaki nagyon jól járt a Dési Huber utcai telekeladásnál…