Ön-tökönlövés Demokrata módra
Egymást érik az országos médiában azok a kínos pofára esések, amelyek a kormánypárti propaganda-hadsereg sanyarú mindennapjait kísérik. Néhány napja az Origo volt újságírója köszönt el lapjától keresetlen szavakkal: „az újságírás pufajkásainak” nevezve a bértollnokokat, akik „a lakájmédia koncává tették” az egykor leghitelesebb online hírportált. Esett szó aztán az Echo tv akcióiról is: hogyan csináltak majmot magukból tendenciózus, lejáratónak szánt kérdéseikkel először Kovács Gergővel, a Kétfarkú Kutya Párt elnökével, aztán pedig Soproni Tamással, a Momentum alelnökével szemben.
Mi most egy egészen különleges darabot osztunk meg a KAPOS-T olvasóival a „Demokrata” gúnynevű, Bencsik András-féle hetilapból: Gémesi Görgy gödöllői polgármestert savazzák abból az alkalomból, hogy pártot alapított. Ám a cikk számos „vádpontja”, különösen, amelyek Gémesi polgármesteri működését érintik, olyannyira illik Szita Károlyra, hogy kaposvári szemmel kimondottan pikáns olvasmány lesz belőle.
Gémesi azzal húzta ki a gyufát a fideszes médiasakáloknál, hogy új pártot merészelt alapítani. A következő Alaptörvény-módosításban már nyilván benne lesz az ezért járó azonnali, nyilvános kínhalál, mint szankció, de addig is virtuálisan megengedett apró darabokra szedni azt, aki a szépen formálódó egypártrendszert próbálja meglékelni.
Már kora ifjúságában aljas volt – mármint Gémesi, és persze csak a Demokrata szerzője, Szentesi Zöldi László szerint – Roszik Gábor evangélikus lelkészt a cikk szerint „nemtelen módszerekkel szorították ki az MDF helyi vezetéséből” 1994-ben. Nos, ehhez képest Szita Károly maga volt a megtestesült matyóhímzés: 1990-ben úgy lett alpolgármester, hogy egyszerre hat pártot is elárult: az őt indító Zöld Pártot, és azt a pártszövetséget, amely a második fordulóban támogatta. Így lett fideszes, és akkor az előéletéről még nem is beszéltünk.
Ettől a ponttól jobb, ha idézzük a szöveget: „A helyi MDF-alapszervezetet gyorsan kinövő Gémesit 1990-ben választották első ízben polgármesterré, azóta valósággal kirobbanthatatlan a székéből. Valamennyi beszélgetőtársunk megegyezik abban, hogy erős klientúrát, kiskirályságot épített ki Gödöllőn (említett interjújában Roszik Gábor csak a mi Lukasenkánknak nevezi). A településen nem mindenki vette észre, hogy huszonhét év alatt teljhatalmat szerzett.”
Kirobbanthatatlan? Ugyan. Kinek jutna eszébe Szita Károlyról ilyet mondani? Klientúra? Kiskirályság? Teljhatalom? Képtelenség: Kaposváron azt sem tudják, ki az a Lukasenka.
Cyrano, nyilván, mert nagy az orra: a Gémesi Györgyről szóló cikk a Demokratában. Azért ne dőljünk be a bevezetőnek: szó sincs megértésről, sommás ítélkezés, tendenciózus, sunyi vádaskodás folyik itt “demokrata” módra.
A folytatás: „A mai napig nimbusza van abban a környezetben, amelyet ő nevelt fel, ő idomított magához – mondja egy helyi vállalkozó. – Gondosan ügyel arra, hogy az állami és városi közintézményekben megcirógassa híveit. Gyakran ad át kitüntetéseket, akit be akar hálózni, arról szép cikkek jelennek meg a száz százalékig hozzá lojális helyi sajtóban. Lekenyerezi a tanárnőket, az idős embereket, mindenkihez akad egy jó szava. És a legtöbb embernek ennyi éppen elég.”
Kaposváron mindez elképzelhetetlen. Itt csak kemény, öntörvényű, a hatalommal szemben kérlelhetetlenül az igazságot képviselő személyiségek szoktak kitüntetést kapni. Például Fekete László ügyvéd, vagy Kéki Zoltán címzetes főjegyző és autóversenyző. Lojális helyi sajtóról pedig Kaposváron nem is hallottak.
Tovább is van: „1990 óta szisztematikusan építgeti a városi intézményeket átszövő klientúráját. Egyik tárgyalópartnere mesélte nekem, hogy csöppnyi irónia nélkül gyakran kérkedik azzal, olykor vulgáris megfogalmazásban, hogy az ő tudta és engedélye nélkül semmi nem történhet a városban.” Magyarul: sz@rni, b@szni csak polgármesteri beleegyezéssel lehet.
Mindez persze egy kicsit sem hasonlít arra, ami Kaposváron van.
És a csúcspont: „Személyes presztízsének építésében és fenntartásában döntő szerepet játszik magánkiadású, ingyenes városi lapként terjesztett hetilapja, amellyel módszeresen tematizálja a gödöllői közbeszédet. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy a gödöllőiek hosszú éveken át nagyra értékelték polgármesteri teljesítményét.”
Ez aztán végképp elképzelhetetlen errefelé. Hallott itt valaki olyan magánkiadású ingyenes városi hetilapról, amely három műszakban a polgármester … talpát nyalja? Naugye.
És persze a személyes motívumokról se feledkezzünk meg: „Gémesi György alaptermészete szerint gyanakvó, ingatag, önimádó, vallja egyöntetűen minden forrásunk. Régi barátai keményebb kifejezéseket is megengednek maguknak. Gyuri cezaromániája 2010 körül szabadult el, azóta tévedhetetlennek, csalhatatlannak hiszi magát. Gödöllőn egyre többeknek tűnik fel, hogy teljesen megváltozott: tőlem is megkérdezték már, hogy mi van a polgármesterrel, nem ismerünk rá…”
Milyen szerencse, hogy Szita Károlyra ebből egy szó sem érvényes. Gyanakvó? Ingatag? Önimádó? Cezaromán? Tévedhetetlen? Csalhatatlan? Ugyan.
Megemlíti még a cikk, hogy 2010 óta Gödöllő maga a mélyrepülés, és vajmi kevés fejlődés mutatkozik, különösen a gazdaságban. Le vagyunk sújtva: a harminckétezres lélekszámú Gödöllő iparűzési adóbevétele 2.25 milliárd forint, míg a kétszer akkora Kaposváré 2.7 milliárd. Akkor ki is repül mélyebben?
A párhuzam itt nagyjából véget is ér, hiszen a Demokrata-cikk a továbbiakban Gémesi pártalapítási, ill. országos politikai ambícióiról szól, arról, hogy Dávid Ibolya MDF-elnök „kalaptartója” volt, és hogyan, ill. miért alapította az Új Kezdet Pártot.
Ez persze szempontunkból nagyjából mindegy is – a lényeg, a Demokrata-féle kormánycsahosok sajátos nézőpontja így is látszik: ha sikeres polgármester létedre mersz nem fideszes lenni, akkor csak gyalázatos, torz jellemű, önkényeskedő, klientúra-építő, sajtónyomorító lehetsz. Ha ugyanezt műveled Fidesz-tagkönyvvel, akkor persze „erős közösséget építesz”, amely „vállvetve küzd a célokért”, és fényes jövő vár rád, és azokra, akiket szerető atyaként gyámolítasz.
H. I.
