Titkos találkozóra rendelte Szita Károly a kaposvári vállalkozókat
Május elejéről általában az orgona nyílására, a ballagásokra és úgy általában a kikeletre volt szokás asszociálni, de mint annyi más, mára ez is a múlté: ballagás áprilisban, az orgona rég elnyílta magát, a TAO-ról pedig már nem Lao-Ce örökbecsű műve jut eszünkbe, hanem a társasági és osztalékadóról szóló törvény, melynek elszámolása épp ilyenkor esedékes a gazdálkodóknál, és persze annak az a sok-sok milliárdra rúgó része, mely ma törvényesen átruházható az államkassza helyett az ún. látvány-csapatsportokra, melyek aztán úgy nyelik el ezeket a pénzeket, mint a Bermuda háromszög a gyanútlan arra járót. Miután úgy tűnik, hogy ez csapocska is vékonyabban csordogál Kaposváron a kelleténél, a polgármester jónak látta kicsit rásegíteni a dologra így bukszanyílás idején.
Borkóstolással és vacsorával egybekötötten, ám konkrét téma megjelölése nélkül hívta meg Szita Károly Kaposvár mintegy kétszáz cégtulajdonosát, vállalkozóját a Szivárványba május 12-én. A meghívottak közül jó néhányan megosztották velünk kételyeiket, zavarukat: nem volt szokás eddig „csak úgy”, spontán jópofáskodásra összecsődíteni őket. Az is biztos, hogy, ha pl. EU-s pénzek két kézzel való szórásáról, „munkahelyteremtésről”, a fényesnél is szivárványosabb jövőről tartott volna fejtágítót Szita, a vendégeket felülmúló számban lettek volna jelen a polgármester „helyi sajtómunkatársaknak” csúfolt segédcsapatai. Így viszont nyilván megkérték őket: ha esetleg a tudomásukra is jutna valami a „titkos” találkozóról, tartsák magukat az utasításokhoz, s egy szó se essék róla.
Az eseményen végül is megjelenő körülbelül száz fő többsége láthatóan csalódott volt: a bőkezű támogatások ecsetelése helyett néhány üres frázis után Szita rákanyarodott a lényegre: miután itt van a társasági adóbevallás ideje, ha volnának szívesek nem elfeledkezni arról, hogy van itt helyben számos olyan látványsport-egyesület, amely nagyon is rá van szorulva arra, hogy a TAO-pénzekből jól kistafírozzák őket, s persze azt is tudjuk – hívta fel diszkréten a jelen lévő egyik magas beosztású NAV-vezető rá a figyelmet – hogy vannak ám itt szép számmal nyereséges vállalkozások, melyek ezt gond nélkül megtehetnék.
Azt pedig már tudja ilyenkor egy rutinos cégtulajdonos, hogy ezt nyugodtan veheti fenyegetésnek.
A friss adatok néhány kaposvári egyesület helyzetéről: vannak a megítélt támogatások, és az, hogy ebből kinek mennyit sikerül már “begyűjtenie”. Mivel a bevallás ideje épp mostanában van, még kevés a végeredmény – ezért volt szükség némi “noszogatásra”.
Nos, ezért nem volt kívánatos a sajtó jelenléte a rendezvényen. Az mára nyilvánvaló, hogy a helyi látványsportok: futball, kosárlabda, röplabda, jégkorong, vízilabda akár államilag, akár önkormányzati forrásból nézzük, egyrészt nyomorognak: a Rákóczi sokféle nyomoráról már kisebb kötetrevalót írtunk, de tudható, hogy a kosárlabdaklub is jelentős önkormányzati tartozást görget maga előtt, másrészt egyesek irreálisan magas összegekből dőzsölnek.
Számos vita volt a közelmúltban arról, hogy a TAO valójában közpénz-e, s, ha igen, vonatkoznak-e rá az átláthatóság szabályai: habár Orbán Viktor egy nyilatkozatában tagadta ezt, kedvenc felcsúti Puskás Akadémiája már nem merte megtenni, hogy elszámolásában ne közpénzként tüntesse fel a TAO-n keresztül kapott összegeket. Természetes, hogy közpénz, hiszen, ha a cégek nem a sportegyesületeknek ajánlják fel, akkor be kell fizetniük az államkasszába, s – kimondani is szörnyű – még a végén gyermekétkeztetés, tankönyv, adósságtörlesztés, lélegeztetőgép vagy más efféle felesleges dolog lesz belőle lenyúlható, ellopható, rongyrázható milliárdok helyett.
De, ha nem is a feneketlen magánzseb volna is ezen pénzek végállomása, mi több okból is protestálnánk már az elv ellen is: a négymillió létminimum alatt élő ember, a több százezer éhező gyermek hazájában talán cinizmus pl. egy aprócska, körülbelül húsz embernek szórakozást nyújtó szabadidős haveri körnek – a kaposvári Tüskevár Egyesületnek, mely a felettébb színvonalas megyei kosárlabda-bajnokságban szerepel, több mint nyolcmillió forint TAO-támogatást engedélyezni.
Tegyük hozzá az érthetőség kedvéért: az egyes sportági szövetségek egyesületekre lebontva határozzák meg, hogy ki mennyi TAO-támogatást kaphat. Sokszor tűnik úgy, hogy ez is „pofára megy”, mint ahogy az is, hogy valóban tud-e a fenti keretbe pénzt szerezni: kapcsolatain és a szerencséjén múlik, pontosítsunk: Orbán-Magyarországon a politikán. Nyilván véletlen, hogy Tüskevár TAO-ügyben ilyen jól áll, és semmi nem múlt azon, hogy a megyei közgyűlés fideszes elnökének, Jakó Gergelynek a fia, Jakó Richárd is a csapat tagja…
A Bene Ferenc Akadémia egyik korosztályának eredménye: tökutolsó nyolc ponttal, tíz vereséggel, mínusz 15-ös gólkülönbséggel…
Ahogyan a mellékelt táblázatban foglalt furcsaságok nagy részére is ez a magyarázat: az OB I.-es kaposvári vízilabda klub, ahol Csutor Ferenc fideszes tanácsnok nemrég még szakosztályvezetőként működött közre, a szövetségi leosztásból akár 167 millió forintot is kaphat. Miután az is látható, hogy a pénz nagy része utánpótlás-nevelésre vehető igénybe, az egyesületek trükközni kénytelenek úgy, ahogy az a honlapjukon is jól követhető: a játékosok egy része egyben főállású utánpótlás-edző is: feltehetőleg így jut jövedelemhez.
Túlzásnak tűnik a kaposvári jégkorong utánpótlás-korú csapatának ötvenmilliós támogatása is, habár épp a hoki ma az aktuális, ígéretes sikersportág, és azt is közismert, hogy meglehetősen költséges megteremteni hozzá a feltételeket. Akár ötvenmillióval is megkínálhatná őket valaki, most éppen a Kaposvári Sportiskola (igazgató: Dér Tamás, Fidesz) keretei közt működik – legalábbis bizonyos korosztályok szintjén. A tőlük független Kaposvár HC SE életjelei nem túl biztatóak: egy utoljára fél éve frissült sovány kis Facebook-megjelenésük van, a szövetség egyesületeket felsoroló oldalán megadott www.kaposvarhockey.hu viszont nem működik.
A Kaposvári Rákóczi és vele szimbiózisban lévő Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia által megkapható 150 millió kevesebb, mint amit helyi vízilabdasport kaphat (érdekes), s ebből már 75 plusz ötmilliót jegyeztek is. Kérdés, hogy ez a MVM hetvenötmilliója-e, amiről nemrégiben írtunk – mindenesetre sokat sejtető az összeg egyezése. Információink szerint egyébként az Akadémia irányából erős – és szabálytalan – hajlandóság van a pénzek áramlására a felnőtt labdarúgócsapat felé. Egy tavalyi, ugyan épp meghiúsult, de tipikus eset jól jellemzi a szándékokat: Kaposvár önkormányzata értékesíteni kívánta a Sportcsarnok mögötti 3,5 hektáros területet a Bene Akadémiának bruttó százhetven millió forintért. Nem kell hozzá sok ész, hogy ezt az összeget a Bene nyilván csak az amúgy „felesleges”, tehát a működéséhez nem feltétlenül szükséges TAO-pénzből tudta volna kihasítani, s ahhoz sem, hogy ez a pénz amolyan szokásos „sohavisszanemadandó” kölcsön formájában a felnőtt Rákóczinál landolt volna az önkormányzaton keresztül.
Ha még nem hányt volna ma: a Fidesz sportmániája, a szervilizmus és primitívség felülmúlhatatlan csúcsai egy képben elbeszélve. Nem csoda, hogy jó ízlésű ember ezeknek a közelébe sem megy. Forrás: 444.hu
Az akadémia a számos főállású (naná) „sportszakember” áldozatos munkája ellenére amúgy nagyjából éppolyan lehangolóan teljesít, mint a felnőtt csapat, amely épp most esett ki az NB II.-ből.
Az üzlet – feltehetőleg azért, mert az akadémia nem kapott elég pénzt – meghiúsult, s könnyen lehet, hogy a Rákóczi épp ezért került szinte megoldhatatlan csávába, a Sólyom karmai közé. Amúgy egy apró megjegyzést az is megér, hogy a mostanában őrült pénzvadászatba kezdő, láthatóan komoly pénzhiány előszelét érző kaposvári önkormányzat számára mekkora blama, hogy a tavalyi ingatlanértékesítési terve – épp az említett ügylet meghiúsulása miatt 16 százalékosra sikeredett…
Nem véletlen tehát, hogy Szita polgármester szeretné elkerülni a tavalyi év csúnya buktáit, és gondolta, néhány szál ropi, pár avas szendvics, leértékelt tescós lőrék és cukros lónyálak kíséretében nem árt diszkréten megfenyegetni a helyi vállalkozókat: gondoljanak a jövőre. A sportoló gyerekekére, ifjakéra és persze a sajátjukra. Arra ugyanis, hogy áldozzon a sportra, vagy, hogy a kaposvári sportra áldozzon, a cégeket senki és semmi nem kötelezi. Ha neki a kiskundorozsmai bojlihorgász egyesületet van kedve tízmillióval támogatni, azt teszi. Vagy épp semmivel, esetleg nyereségéhez képest nagyon kevéssel, mint azt a Kométa vagy a Cukorgyár esetében sejteni lehet. Valahogy Kaposváron annyi más mellett ez sem megy, s ezen segíteni kellett. Ha nem megy civilizált, kölcsönösen előnyös kapcsolatok útján, akkor így.
Talán nem a szokásos formánkat kéne hozni titkos találkozók, alig burkolt fenyegetések és egyéb maffiamódszerek formájában, hanem arra fordítani a TAÓ-t, amire eredetileg kitalálták: az utánpótlás, az ifjúság sporttevékenységének támogatására. Talán azért ódzkodnak a cégek ebbe a feneketlen hordóba önteni a pénzt, mert nagyon jól látják: ez megint csak a díszlet, amely mögött ott vannak a lézengő ritterek zsíros állásokban, a hivatásos lenyúlók, a pártkassza-töltögetők, s a szimpla tolvajok, akik a csapatoknál fel-, majd eltűnő külföldi srácok helyett felveszik a fizetést. Nehéz elképzelni, hogy mi másért nyomulnának úgy a különböző szövetségek, egyesületek élére a fideszes politikusok, mint döglegyek a húsra: Kocsis Máté, Németh Szilárd, Tállai András, Seszták Miklós és a többiek.
TAO az út, melyen át ma a legkönnyebben lehet közpénzekhez jutni. Csak egy kis noszogatás kell, mert egyesek még mindig nem tudják, mi a jó nekik.
H. I.
