Kor szerinti diszkrimináció történt?
Úgy tűnik, a kaposvári színházi élet gauleitereinek nem volt elég az a három-négy méretes pofon, amit az elmúlt években a különböző törvényszékektől és ítélőtábláktól kaptak. A buktasorozatot Vidnyánszky Attila, ill. a Kaposvári Egyetem kezdte: Csáki Juditot, a Színházi Tanszék vezetőjét távolították el törvénytelen módon. Meg is adták az árát, természetesen közpénzből. Folytatódott a Kocsis Pál és Kőrösi András elleni hadjárattal: előbbit szintén az egyetem színházi tanszékéről, Kőrösit pedig a színháztól rúgták ki, ám mindketten győztek a bíróságon.
Most ismét a törvény elé került egy hasonló ügy: nemrég számoltunk be arról, hogy Fülöp Péter, a színház igazgatója – tegyük hozzá, gyalázatos körülmények közepette – mondott fel négy, hosszú ideje a színháznál dolgozó színésznek, akik ismét csak a törvényszékhez fordultak, jó okkal: álláspontjuk szerint munkaadójuk megsértette az egyenlő bánásmódról szóló törvényt, miután négy, a Vidnyánszky-osztályban frissen végzett színészt vettek fel a helyükre. Ha elmúltál negyven, és nem vagy csókos, pusztulj.
Vidnyánszky számára csupán az volt a presztízskérdés, hogy végzős tanítványai mindegyikének legyen állása. Ez így van az idők kezdete óta: a színinövendékek és tanáraik számára afféle nemes versengés tárgya, hogy lehetőleg mindenkit szerződés várjon a következő évadban. Ez mutatja meg, hogy valóban alkalmasakat választottak ki, és, hogy kihozták-e belőlük a maximumot.

Vidnyánszky Attila, amint épp megmutatja, merre hány centiméter.
Ez a Vidnyánszky előtti korszakban úgy zajlott, hogy a képzési idő szinte teljes tartama alatt a legkiválóbb rendezők sora foglalkozott – Jeles Andrástól Novák Eszterig – az osztályfőnökökön és az itt oktató rendezőkön kívül a színinövendékekkel, és a tanszékvezető, Babarczy László, majd utódja, Csáki Judit, valamint az itt tanítók eget-földet megmozgattak, hogy az ország színigazgatói minél több előadáson láthassák a kaposvári hallgatókat. A direktorok szerte az országban lelkesen látogatták is a jobbnál jobb, számos elismerést begyűjtő előadásokat, s jellemzően meg is lett az „eredménye”: a korábbi évfolyamok rendre „elkeltek”, s közülük sokan, pl. Lovas Rozi, Sodró Eliza vagy Lábodi Ádám, Dobó Enikő, Czakó Juli, Porogi Ádám ma már országosan ismert színészek.
Nem beszélve arról, hogy az itt végzettek egy csoportja K2 Színház néven egyedülálló alternatív színházi műhelyt hozott létre Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével.
Vidnyánszky Attilának, a magyar színházi élet Alienjének számára a képlet egyszerűbb: ő a hatalom helikopterével száll le a siker Himalája-csúcsára, miután megmászni képtelen.
Végzős osztályának hat tagját a tizenötből saját kezűleg felvette a Nemzetibe, négyet pedig – fogalmazzunk így – „delegált” Kaposvárra, ahol persze a megbízott igazgató, Fülöp Péter – milyen meglepő – nem gördített akadályt, sőt:
„szakmai alapokon” nyugvó neofita túlbuzgóságában egyenesen helyet csinált.
Mikecz Estilla, Roehnelt Zsuzsanna, Krausz Gergő, Stefánszky István, a Vidnyánszky-osztály idén végzett négy tagja tölti fel a kirúgások után ugyanannyira, körülbelül húsz főnyire a Csiky társulatát. (2008-ban még ötvenketten voltak színészek.) Pontos számokat nem tudunk, mert a tizenhárom fő (!) munkaszerződéssel rendelkező színész mellett vannak megbízással, alkalomszerűen szerződtetettek is.
Természetesen a maradéknak is jutott állás: vannak még kormányközeli színházak, de négy újoncot senki nem vállalt be a Csikyn kívül. S épp ezért tudunk attól a gondolattól nehezen szabadulni, hogy ennek a tíz fiatalnak a pihepuha pályakezdése nem független Vidnyánszky Attila hatalmi mániájától: meg kellett mutatnia kritikusainak, hogy ő,
aki lényegében hatalommal visszaélve szerezte meg a Kaposvári Egyetem színházi tanszékét, ki tudott képezni tizenöt életre való színészpalántát. Hűha.
És persze attól a gondolattól sem tudunk elszakadni, hogy teljesen véletlenül, a négy Vidnyánszky-fióka felvételével kísérteties időbeli egybeesést mutatva, kirúgtak négy idősebb színészt (idősebb: jellemzően negyven és ötven közt), akik együtt már több, mint egy évszázada dolgoztak a Csikyben, derekasan, elismerés által övezve, s részesei voltak számos, ma már az egyetemes színháztörténet részét képező előadásnak. Négyen tizenegy gyermeket nevelnek, és az utcára kerülésükkel szinte kilátástalan egzisztenciális helyzet vár rájuk.
Faustian súlyos ár egy kis önvigasztalásért. Csak a magyar színházi élet tönkretevője nem a saját életével szórakozik.
Július 10-én volt a kirúgottak első tárgyalási fordulója a kaposvári munkaügyi bíróságon, ahol számos jelentős ellentmondásra derült fény: a színház jogi képviselője a felmondás okaként a felsőfokú végzettség hiányát jelölte meg elsősorban, és azt, hogy az évadban nem volt meg a kötelező előadásszámuk. (Mindkettőt a színházi törvény írja elő.)
Közjáték:

Mindeközben ilyen leveleket fújdogál be a szellő a KAPOS-T szerkesztőségébe: hangvétele, az irónia és játékosság mögött lapuló keserűség árulkodik arról, milyen is a hangulat manapság a Csiky Gergely Színházban…
Ám az utóbbi „vádpontról” gyorsan kiderült, hogy abszolút nem tartható: a előadásszám összesen írd és mondd három színész esetében teljesült az évadban, ilyen alapon szinte a teljes társulatot ki lehetett volna rúgni. Ezt a színház ügyvédje a tárgyaláson kérte is törölni a felmondási okok közül – ezzel máris hatalmas léket kapott a koncepció.
Kiderült továbbá, hogy a másik felmondási ok is defektes: valóban nincs az érintetteknek színművészeti egyetemen szerzett diplomájuk, de a törvény nem is ezt, hanem a „szakirányú felsőfokú végzettséget” írja elő. Ez pedig más módon is megszerezhető volt, pl. színházi munka mellett a MASZK Színészegyesület vizsgájával, s a korábbi törvény elfogadta.
Ez csupán egyiküknek, Kovács Zsuzsinak nem volt meg, őt utasította írásban Rátóti Zoltán néhány éve, hogy 2021-ig teljesítenie kell. Neki egy vizsgája van vissza. Kérdés, hogy a többieket miért nem szólította fel a színház vezetése? Nyilván azért, mert rendben lévőnek ítélte a végzettségüket.
Miféle eljárás az, ahol figyelmeztetés nélkül, csak úgy próba közben odasúgják a füledbe: majd ugorj be a felmondásodért a gazdasági irodába…
A színházi törvény egyébként úgy rendelkezik, hogy a kiemelt státusú színházakban 60%-nak kell lennie a szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek (11. §). Csakhogy később a 46. § azt is kimondja, hogy ez a szabály 2018. január elseje után válik kötelező érvényűvé, tehát valójában erre sem hivatkozhatott volna a színház.
Csupán ennyi sebből vérzik a Vidnyánszky-Fülöp kettős tisztogató-helycsináló hadművelete…
Jegyezzük meg: a jelenleg bármilyen szerződéssel bíró huszon-egynéhány csikys színész közül tizenötnek van színművészeti egyetemen szerzett diplomája. Pl. az agyonsztárolt Hüse Csabának sincs.

Horváth Zita, Kovács Zsuzsa, Fábián Zsolt, Lecső Péter. Megsértették az egyenlő bánásmódhoz való jogukat, és elbocsátásuk okai sem voltak valósak perbeli álláspontjuk szerint.
A felmondás a Munka Törvénykönyve szerint csak „jogszerű és valós” indokokon alapulhat. Ebből szinte semmi nem teljesül, de ez még csak többlet-kártérítésre adhat alapot. Ám a színészek ügyvédje, dr. Németi Klára (korábban ő képviselte Csáki Juditot és Kocsis Pált is)
ennél fajsúlyosabb érvet is bevetett:
álláspontjuk szerint a színház megsértette az egyenlő bánásmódról szóló törvényt, ami a fentieknél sokkal mélyrehatóbb következményekkel jár.
A törvény 8. §-a ugyanis kimondja, hogy „közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt … életkora … miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne”.
Erős: emiatt soron kívül tárgyalja a bíróság az ügyet, és, ha megítélik, azonnali visszahelyezéssel orvosolható csak. Az eljárás újabb tanúk meghallgatásával augusztusban (az ügy súlyára való tekintettel ítélkezési szünetben) folytatódik.
Sajnáljuk azt a négy fiatal színészt, akik nyilván tehetségesek, és nem tehetnek semmiről. Biztosan nem ilyen pályakezdést érdemeltek volna, de meg is köszönhetnék szépen a kegyúri gesztust. Ezzel együtt szögezzük le: itt nem ők az áldozatok.
H. I.
Kapcsolódó: Csiky-dosszié: színház az egész város