Szigetvári Viktor: nem üzengetünk…
Sajtótájékoztatón mutatta be hétfőn, 4-én Kaposváron hivatalosan is az Együtt az idei parlamenti választáson Somogy megyében induló jelöltjeit. Korábban már ismert volt, hogy az egyes, kaposvári kerületben Kerepesi Tibor indul majd, ám ekkor még nyitott volt, hogy esetleg lesz-e koordináció a pártok közt a jelöltállításban. Egyelőre ennek nincs nyoma, s miután jövő hétfőtől megkezdődik a kampány aláírásgyűjtési szakasza, s amúgy az LMP-n kívül minden párt – nem számítva ide a most alakuló kamupártokat – már előállt saját jelöltjével, az Együtt is megtette ezt. A tájékoztatón a házigazda Pintér Lórándon, választókerületi elnökön és a jelölteken kívül részt vett Szigetvári Viktor, a párt Országos Politikai Tanácsának elnöke, miniszterelnök-jelölt is.
Pintér Lóránd köszöntő, ill. a jelölteket röviden bemutató szavait követően Szigetvári Viktor beszélt arról, hogy az Együtt az egyetlen liberális-demokrata politikai közösség a magyar közéleti palettán, ahol a szélsőjobbtól a számos baloldali pártig terjedő skálán nincs olyan, amely a szabad és igazságos társadalmi berendezkedést egyszerre kívánja megteremteni, a tanszabadságtól a lelkiismereti- és szólásszabadságig, beleértve az egyenlőtlenségek csökkentését. Ezek nélkül húsz év múlva egy olyan Magyarországon fogjuk találni magunkat, amelyet ma nagyon nem szeretnénk.
Az Együtt tisztességes kampányt fog folytatni – folytatta Szigetvári Viktor – programjában nem szerepelnek sem baloldali populista ígéretek, sem szélsőjobboldali hazugságok, ezzel együtt többet költenénk pl. nyugdíjra, családtámogatásra. Megtartanánk a jelenlegi rendszer pozitív elemeit, de azt, hogy a lakhatásban a legfelsőbb öt százalék viszi el a támogatások döntő részét, megváltoztatnánk, hogy jobban segítse a társadalmi mobilitást, az esélykiegyenlítést.
Jelöltjeink mögött olyan munka van, a megyét érintően és Kaposváron, amelyet mi másnál nem találtunk meg az ellenzéki jelöltek között. Ennek kulcsa többek közt a gumiégető-műnek a megakadályozása: az Együtt közel négyezer aláírással járult hozzá a sikerhez.
Olyan jelöltekre volt szükség, akik bátran felvállalják a konfliktust akár iskolabezárások, akár a határ menti térségek leszakadása, akár a gumiégető ügyében – fogalmazott Szigetvári Viktor – vagy Szita „Ügynök” Károly ügyében is, ha ez a feladat.

Együtt-sajtótájékoztató: Pintér Lóránd, Kerepesi Tibor, Szigetvári Viktor, Gyertyás Lászlóné
Magyarázattal tartozom, hogy miért nem indulunk a másik két választókerületben: az Együtt nem lesz az a párt, amely a kétharmadot Orbán Viktornak ismét legyártja. Ma az ellenzéki pártok képtelenek együttműködni, de ebben nem a mi pártunk a felelős. Nagyon sok helyen az országban már egyoldalúan visszaléptünk, pl. Hadházy Ákos javára Szekszárdon, vagy Mellár Tamás javára Pécsen, Miskolcon vagy Szegeden MSZP-s politikusok javára. Úgy gondoljuk, hogy főleg a megyei jogú városokban vagy Budapesten számos egyéni kerületben le lehet győzni a Fideszt.
Ilyen körzetnek tartjuk Kaposvárt, és ilyen jelöltnek Kerepesi Tibort is, aki mellé még reméljük, a következő hetekben odaállnak más ellenzéki pártok is. Mi erről nem üzengetünk, úgy gondoljuk, hogy további párbeszédre nyitottak vagyunk, de jelenleg a legjobb alternatívát Kerepesi Tibor jelenti.
A déli határrészen is úgy gondoljuk, hogy az Együtt meg tudja magát mutatni, a szociális érzékenység, közbiztonságra irányuló figyelem, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására törekvés, együttműködés az önkormányzatokkal fontos üzenet lesz, amit Gyertyás Lászlóné, Edit meg tud jeleníteni.
A másik két kerületben, Marcaliban és Siófokon más jelöltek támogatásáról még nem döntött az Együtt, de amint erről döntés születik, azt nyilvánosságra hozzuk – mondta Szigetvári Viktor.
Kerepesi Tibor szerint Kaposvár jelenlegi parlamenti képviselőjének eredményei nem láthatók – szerinte a Délvidék problémáit főleg összefogással, közös lobbitevékenységgel lehet megoldani. Az infrastrukturális hiányosságok orvoslása, a turisztikai és helyi gazdasági tevékenységek fejlesztő támogatása jelentheti a kiutat a leszakadásból – fogalmazott.
Gyertyás Lászlóné: itt éltem, élek Somogyban, szociálpolitikusként rengeteget jártam azon a vidéken, ismerem a problémáikat, ismerem a lakásviszonyokat, a közellátás színvonalát az aprófalvas vidékeken, ahol nincs ellátás, munkalehetőség. Az itt élők életkörülményein szeretnék változtatni, hogy ott, a saját lakóhelyükön lehessen megteremteni a boldogulás lehetőségét. Itt is infrastrukturális és szociálpolitikai támogatásokra van szükség legfőképpen.
A kaposvári ellenzéki együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva Szigetvári Viktor elmondta, hogy az MSZP-DK megállapodás ezt a körzetet a Demokratikus Koalíciónak adta, akik egy nem helyi, fővárosi politikust, László Imrét indították. Habár üzengetni továbbra sem kíván, de itt Fidesz és a Jobbik legyőzésére csupán egy lehetőség van: ha egy baloldali-demokratikus jelölt indul. Ezért lépett vissza a párt a jelöltállítástól a megye másik két körzetében, s számos helyen az országban.
H. I.