Imádkozósáska-veszély jobbról
Rátóti Zoltán „leköszönt”, sokkal inkább megbukott színigazgató interjúban kelt ki magából azok, pl. Csáki Judit színikritikus ellen, akik a „agresszíven megmondják, mi a tuti”. Már persze rajta kívül, mert neki, mint a magyar kultúra legfőbb letéteményesének számító – jelentsen ez bármit – Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának vezetőjeként istenadta joga van ehhez. Róla is ejtünk még pár keresetlen szót, habár ő már a múlt, s mi orcánkat mindig a kelő nap fényében fürösztvén, ha olykor hunyorogva is, de makacsul a jövendőt fürkésszük. És ami most a madarak röpténél kissé biztosabbnak látszik: Eperjes Károly néhány napja, az ATV-nek nyilatkozva alig hagyott kétséget afelől, hogy ő és a kaposvári színház alig kihűlt direktori széke kölcsönösen érdeklődnek egymás iránt. Vagy valami hasonló, de az tuti, pontosabban Tutti.
Az interjú persze látszólag „A tizedes meg a többiek a Magyar Színházban” tárgyában készült, de Rónai Egon műsorvezető alig várja a kb. 12 perces beszélgetés közepénél, hogy feltehesse a kérdést:
„Abból a pletykából mi igaz, hogy a kaposvári színház a tiéd lesz?”
Értik: „a kaposvári színház a tiéd lesz”. Így fogalmaz az intimpista, a haverkodó bennfentes. Szó sincs pályázatról, programról, esetleges versenytársakról, művészi hitvallásról, á, dehogy. A tiéd lesz és pont. Szamóca persze amúgy színészmódra, álszerényen heherészik: „tudtam, hogy nem a színházi bemutató miatt hívtál…”, s aztán belecsap:
„Kérlekszépen… mind a társulat tagjaitól, mind a város prominenseitől, közemberektől és másoktól is … kaptam megkeresést … és hát én ott kezdtem a pályámat … szerintem nem aktuális.”
Tehát nem kizárt, de most nem aktuális, és csupáncsak azért nem, mert ott „most kezdődik egy átépítés … oda egy menedzsment kell, oda nem kell egy színházigazgató…” Ez, mondjuk gyanúsan összecseng azzal, amit a megbízott igazgató, Fülöp Péter nyilatkozott a Somogyiban, alaposan túlszínezve saját menedzserségét. Másrészt pedig azzal, hogy Eperjesnek éppen két év múlva végez az osztálya, és kérdéses, hogy nem lesz-e akkor Vidnyánszkyval még a mostaninál is rosszabb viszonyban ahhoz, hogy újabb osztályt kapjon.
Minden szentnek maga felé hajlik. A beszélgetés, mely látszólag A tizedes meg a többiekről szólt, valójában nyílt igénybejelentés: én, Orbán Viktor barátja jövök, ne nagyon gondolkodjatok másban…
Tehát Eperjes szavaiból kitetszik egy olyan forgatókönyv, hogy az áhított átépítés idejére meghagyják Fülöp Pétert „menedzsernek”, és csak utána írnak ki végleges pályázatot, ha ugyan még lesz értelme, s lesz még társulat egyáltalán.
Kérdés persze az is, hogy vajon kire célozhatott, kik „keresték meg”, mint Messiást a társulatból és a városból?
Nos, a tagokat egyre könnyebb számba venni, de, hogy ki a bánat kérlelte (volna) meg Eperjest, arra még kis tétekben sem mernénk fogadni: színházi berkekben túl jól ismerik. Ahogy elnéztük a színház honlapján az egyre fogyatkozó csapatot (49-en vannak tagként feltüntetve, közülük aktív színész talán 25, persze bárkire, ügyelőkre, súgókra, igazgatói asszisztensre is gondolhatott), közülük legfeljebb Spindler „Spinyó” Béla nyugdíjas színész jut eszünkbe, aki nem mellesleg kiváló kollégája a Kaposvári Egyetem színitanodájában, ahová személyesen Eperjes kommendálta.
Az első feladvány tehát: ki lehetett a merénylő, tégla a társulatból? Lehet, hogy senki.
A második talány még sötétebb: Prominens? Kaposvári prominens?
A derék Szamóca vagy nincs tisztában a szó jelentésével, vagy nem ismeri Kaposvárt: itt van egy darab Szita Károly, és pont. Itten nincsenek „prominensek”, hékás. Beosztottak vannak, kliensek, kreatúrák, lehajtott fejű csicskák, akiket csak egy nagyon-nagyon messziről, pl. a Szíriuszról jött lény tekinthet „prominensnek”, és akik levegőt sem mernek venni engedély nélkül, nemhogy prominenskedni.
Tegyük hozzá: erre, mármint szíriuszi származására utaló tüneteket produkált Eperjes Károly jó néhányszor, pl. az itt látható videóban:
Eperjes hírhedt, ún. “keceli” tanúságtétele a Youtube-n. Itt vallja meg azt is (a 9.00 percnél), hogy egy törökországi filmforgatásra papot vitt magával. Feltesszük, a saját költségén.
Szegény, talán bele sem gondol, hogy komolyan veszélybe sodorná, ha megnevezné azokat, akiket prominensnek tekint Szita Károlyon kívül. Akiről pedig úgy hírlik, hogy egyáltalán nem örülne Eperjesnek, aki rendszeresen zaklatja, hívogatja, főleg egyetemi harcaiban támogatást kérve. A baj csak az, hogy Eperjes, miután színész, elég hitelesen domborítja úton-útfélen azt, hogy ő a Jóisten, pontosabban Orbán Viktor csókos cimborája.
Ezzel sikeresen zavarja meg aktuális ellenfeleit: még, úgy hírlik, Vidnyánszky is bedőlt a trükknek. Nem gondolt bele, ahogy sokan mások sem, hogy Orbán Viktornak nincsenek barátai – mondjuk Szita Károly körül sem látunk ilyeneket – hacsak nem gyerekkorukból, a székesfehérvári nevelési tanácsadóból ismerik egymást, vagy valami Bécs környéki szanatórium (Döbling, hehe) pihenőszobájából.
Amit viszont – hogy komolyra fordítsuk – leginkább a tragikus jelzővel írhatnánk le, az az agresszív nyomulás, doktriner, dühödt és kompromisszumképtelen térfoglalás, amely Eperjes kaposvári egyetemi tevékenységére jellemző.
Könyörtelenül, minden politikai befolyását, kapcsolatait latba vetve takarította el azokat az oktatókat útjából, akiket nem látott szívesen osztályában, és helyezte el azokat, akikről úgy gondolta, hogy beleillenek a világképébe.
Csak, hogy ne minket vádoljanak örökké azzal, hogy túl erős kifejezéseket használunk: Takaró Mihály a Index cikkében. Eperjes foggal-körömmel ragaszkodik hozzá.
Közülük is a leginkább vállalhatatlan, most ismét a fókuszba került botrányhős: Takaró Mihály, a tudományos fokozat nélküli „doktor-professzor” a „nemzet irodalomtanára”, aki csupán antiszemita kiszólásaival képes bekerülni a nyilvánosságba. Kosztolányi, Babits, Ady, Móricz indulását, a legendás Nyugatot „kis példányszámú zsidó lapocskának” nevezi, a náci Nyirő Józsefet, a saját bevallása szerint is antiszemita Tormay Cecile-t isteníti, no meg persze Wass Abertet, s őket tekinti a huszadik századi magyar irodalomnak. Ő kapta meg a most indított M5 „kulturális csatorna” (értik: „csatorna”) egyik ismeretterjesztő, irodalmi-történelmi beszélgetős műsorát,
de ő volt, akinek nyomán divattá vált szélsőjobbos körökben (ideértve persze a Fideszt is) Kertész Imre magyarságát kétségbe vonni.
Nos ezért a kétes egzisztenciáért, eme gennyes, fertőző eszméknek a terjesztőjéért megy tűzbe Eperjes, érte harcol foggal-körömmel, aki pedig a legsúlyosabb szakmai és erkölcsi tehertétel a Kaposvári Egyetemnek. És annak, aki Eperjes Károlyt bárminek ki akarja nevezni, ezzel és doktriner, összeférhetetlen alkatával is számolnia kell, nem tévesztve szem elől, hogy Vidnyánszky Attilával sem tudott együtt dolgozni.
Hogy kétség se férjen ambícióihoz, szerényen megemlíti, hogy ő addig is „tanácsadóként szívesen segít művészi kérdésekben a menedzsmentnek” – ha felkérik. Remélhetőleg az illetékesek vették a lapot, és intézkednek.
Ám, ha esetleg, fű alatt megint kellene a színház sokszor átrajzolt tervein egy kicsit igazítani, s ennek tárgya egy kis kápolna, szent hely kialakítása lenne, kezdhetünk gyanakodni, hogy már minden el van döntve.
H. I.
Utójáték: a jó hírek szárnyas vivői, a helyi médianyaloncok a megveszekedett migráncsozásban úgy látszik, lemaradtak arról, hogy megvan végre a kormány „1529/2016. (IX. 29.) határozata a Modern Városok Program keretében a Csiky Gergely Színház felújítása érdekében támogatás biztosításáról”: 2016-ban 1 milliárd 420 millió, 2017-ben 2 milliárd 452 millió, és 2018-ban 5 milliárd 128 millió forintot elkülönít a tervre, így talán már tényleg nincs akadálya annak, hogy a ZÁÉV konzorciuma megkezdje a munkát. Arra azért emlékeztetnénk, hogy az alig több, mint egymilliárdos, szintén ZÁÉV-projekt (mi más) vasútállomás-felújítás gyakorlatilag kétszeres idő alatt készült el a számítotthoz képest…
Szóljon hozzá a KAPOS-T Facebook-oldalán!
