A kaposvári közbeszéd Chuck Norrisa, Felder „naugyehogyigazamvót” Frigyes házhoz megy, avagy

a nagy „Gálvölgyi János” elterelő hadművelet – Frissítés!

Újabb frissítés!

Mármint azért a bizonyosért megy házhoz, ugye. Kezdjük a lényeggel: jó oka volt az LMP helyi „erős emberének” arra, hogy hirtelen, látszólag minden értelmezhető ok nélkül előszedje a hetekkel korábban lejátszott Gálvölgyi-ügyet az általa adminisztrált Kapo(c)s közösség nevű Facebook-oldalon. Nyilván az, hogy két napja, 22-én bombasiker koronázta újdonsült főnökasszonyának, az MSZP-ből igazolt, és egyszemélyes társelnökké avanzsált Demeter Mártának a kaposvári látogatását. Konkrétan annyira, hogy senki, de szó szerint senki nem tartotta érdemesnek arra, hogy hírt adjon róla, sőt: éppen saját Facebook-oldalaik hallgatnak róla legmélyebben.

Fergeteges buli lehetett: sem az LMP Kaposvár-on, sem a párt országos, hivatalos oldalán, sem Demeter Márta saját közösségi felületén nem találtunk hírt az „eseményről”.

Arról sem tudunk, hogy elmaradt volna, de így is ugyanannyi port vert fel a városban – viszonyítva pl. az immár független Hadházy Ákos látogatásához – az nem kétséges. És ez azért kínos bír lenni: hiába a szárnyaló LMP-s karrier, a ciprusi NATO-gépes balhé, púder, fodrász, feszes kosztüm – ingerküszöb alatt tetszettünk maradni, s ehhez nyilván Felder Frigyesnek is volt némi köze.

Ennél már csak az kínosabb, ha egy állítólag gyakorlott helyi politikusnak számító közszereplőről beigazolódik,

hogy az elmúlt években óvodás szintig sem volt képes elsajátítani a közéleti megszólalás alapszabályait.

Tegnap ugyanis Frigyes mester, ahogy említettük, feltett a Kapo(c)s FB-oldalára egy kéttenyérnyi, vörösen izzó „fake news” logót, és szinte eksztatikus hangon sivította világgá a Nagy Leleplezést: az, hogy „Gálvölgyi János kaposvári fellépését politikai okok miatt letiltották … hazugság volt. Ezt maga Gálvölgyi János erősítette meg…”

Ezután felsorolja a „tetteseket”, köztük első helyen a KAPOS-T-t,

persze minket nem név szerint, hiszen ő(k) is a helyi Fidesz vudu-szabályai szerint kommunikálnak: a gyűlölt ellenség nevét tilos megidézni.

Vegyük sorra Felder úr állításait, bár a témában megjelent két írásunkat újra olvasva úgy látjuk, valójában nem kellene mást tennünk, mint a jóérzésű, valamennyire elfogulatlan olvasóknak javasolni, hogy fussák át ők is: szerintünk minden ott van leírva.

Felder azt állítja, hogy „ezt maga Gálvölgyi János erősítette meg”, majd hozzáteszi, hogy „igaz, nem annyira nyilvánosan”.

Itt az első otromba balfogás: a „megerősíteni” kifejezést a közbeszédben csakis a nyilvános állásfoglalásra szokás használni.

Ez kb. olyan, mintha azt mondta volna: „nem annyira terhes” a szomszédasszony.

Innentől kezdve minden, amit Felder Frigyes összehord, borul, bukik, halomra dől. Állítja, hogy „… egyedül az ATV nem, mivel nekik megvolt a valós információjuk a történtekről, és nem ültek fel a bohócvonatra”. Nos, az ATV-n ilyen, vagy hasonló hírnek nyoma nincs, még utalás formájában sem.

Egy komment-kérdésre Felder elismeri, hogy „… személyes az infó. Az ATV-n nem véletlenül nem találsz erről semmit.”

Erre tényleg megáll az ész: ha tehát azt állítanám, hogy Felder Frigyes törpemókusokat abajgatott szexuális megfontolásból a tókaji parkerdőben, aztán hozzátenném, hogy „ez személyes infó az erdei tévétől”, akkor ezt a Kapo(c)s közösség torkán le lehetne nyomni. Nos, ennyire becsüli önöket Felder úr.

Felder Frigyes posztja a Kapo(c)s közösség Facebook-oldalán. Nagy kép, szerény gondolatok.

Mert ez az ő „személyes infója” az ATV-től, és így mindjárt más. Tegyük hozzá: az ATV nem egy személy, hanem egy szervezet. Nem tud „személyes infót” adni, mert qrvára pont nem ez a dolga, és a lehető legnagyobb sunyiság így, az ATV-vel megpróbálni hitelesíteni egy ellenőrizhetetlen fülbesúgást.

Ennél szánalmasabb, gyerekesebb dolgot el sem tudunk képzelni:

úgy hivatkozni arra, hogy „a tévében láttam”, hogy pont nem láttam a tévében.

„És mennyi mindent nem láttam még?”

Örömmel várnánk olvasóink hozzászólásait – ide értve a kapocsi, kicsit a Megye népére emlékeztető hölgyekét és urakét is: ma mit nem láttak az ATV-ben?

Lehetne akár mozgalmat is indítani: amiről az ATV hallgat, az biztosan úgy van…

Beszéljünk komolyan: ma – jó fideszes módjára – Orbántól Felderig mindenki „fake news-t” rikolt, ha nem tetszik neki valami, vagy valaki.

A valóság természetesen nagyon messze áll a felderi lázálmoktól:

soha, senki nem állította, hogy Gálvölgyi János kaposvári fellépését politikai okok miatt letiltották!” Ez csupán a jól bevált „Soros-stratégia”: pécézz ki egy áldozatot, ragassz rá mindenféle jelzőket, találj ki róla baromságokat, amiket soha nem mondott, és kész az ellenség.

Álljon itt – immár harmadszor – mit is állítottunk mi és – részben ránk hivatkozva – az országos médiumok többsége:

Egy: Gálvölgyi Judit Facebook-oldalán október 23-án közzétett egy bejegyzést, melyben felháborodva közli, hogy a művész kaposvári fellépését 24 órával a kezdés előtt indoklás nélkül lemondták.

Kettő: az Együd-Agora valamint a Szivárvány kultúrpalota honlapján még október 24-én is ott virított, mint érvényes program.

Három: ehhez képest Szalay Lilla Együd-igazgató azt állította az Indexnek, hogy kb. két héttel korábban egyeztetett a Játékszínnel: a gyér érdeklődés miatt lemondják a fellépést. A Játékszín kérdésünkre sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó ezt az állítást.

Négy: itt valaki hazudik. Ha így volt, miért nem vette le az Együd a honlapokról a programot? Miért szerepelt itt és a Játékszín honlapján is érvényesként még az előadás napján is? Miért nem értesítették a művészt?

Öt: az Együd-Agora-Szivárvány gyakorlatilag semmiféle promóciós tevékenységet nem végzett, ellentétben pl. a nagy sikerű Zorán-koncerttel, így a közönség nagy részéhez el sem jutott az információ.

Hat: (ismétlés Felder Frigyes kedvéért): nem állította senki, hogy Gálvölgyi János műsorát politikai okok miatt tiltották le,

csupán azt, hogy trehányságból, rosszindulatból, és amiatt, hogy tudvalévő a művész és a jelenlegi hatalom viszonya, úgy gondolták, beletörölhetik a cipőjüket. A cikkünk alcíme is az volt, hogy „Cenzúra kettő pont nulla?”, ami éppen arra utal, hogy a direkt politikai utasításos cenzúránál vannak ma már kifinomultabb eszközök is az agyonhallgatásra, megalázásra, mellőzésre. A csicskák pedig maguktól is nagyon jól tudják, minek örül a főnök.

Közjáték: Felder Frigyes még kényezteti kicsit orálisan barátját:

az ATV mellett még a Népszava (Vas András) volt annyira igényes, hogy nem ült fel a bohócvonatra és felelősen tájékoztatta a közvéleményt”. Igényes, ja. Ez a korábbiakhoz hasonló ordas nagy hazugság, hisz Vas nem kérdezte meg az Együd-igazgatót, hogy miért nem vették le a honlapról a műsort, és miért nem tájékoztatták a művészt, és nem mellesleg a jegyeket elővételben vásárlókat vagy a helyszínen belépőt venni készülő közönséget.

Ez minden, csak nem felelős tájékoztatás, ezt úgy hívják, hogy „haveri újságírás”, mely

– ahogy már írtuk – csak arra volt jó, hogy a jobbos troll-hordának legyen min rugózni.

Hét: Felder Frigyes annyit nem bírt észrevenni Gálvölgyi Judit posztjában, hogy a „nem politikai okokból történt a lemondás” fordulatot a művész felesége ironikus hangnemben értette, épp ellenkező értelmet szánva neki.

Nyolc, egyúttal pillantás a szebb jövőbe: állítólag szerveződik a jövő évi önkormányzati választásokra valamiféle össz-ellenzéki összefogás. Miután tényleg úgy tűnik, hogy Felder Frigyes nem a legélesebb kés még a kaposvári fiókban sem, óva intenénk a résztvevőket: nehogy szúró- vágó, netán forró vagy robbanásveszélyes eszközök közelébe engedjék, bár akkor okozhatja a legnagyobb kárt önmagában és környezetében, ha megszólal.

H. I.

Frissítés: olvasónk emlékeztetett rá, hogy tavaly éppen Felder Frigyes volt az, aki ország-világ előtt szénné égette a teljes kaposvári ellenzéket, midőn a Pécsi utcai iskola ügyében szélsőségesen Szita-párti, a Jobbikot is jobbról überelő álláspontot képviselt, mely a 168 ÓRA révén széles nyilvánosságot is kapott: “Roma diákok: szélsőjobbról előz az LMP Kaposváron” című cikkükben.

 

Újabb frissítés 11. 27. 12.00: Most már tényleg őszintén sajnáljuk Felder Frigyest, aki, akár a Fekete Lovag, egyszerűen képtelen rá, hogy elengedje a témát. Miután görcsös erőlködése mögött nagyon jól látszik a szándék, hogy a KAPOS-T álhírgyárként stigmatizálja, mi sem hagyjuk szó nélkül.

A nyolc, általunk fentebb leírt érvből mindösszesen egyre próbál válaszolni, a hetedikre, melyben azt állítom, hogy Gálvölgyi Judit az ügy elindító posztjában ironikusan fogalmazott, amikor azt írta, hogy „nincs mögötte politikai megfontolás”. Felder szerint nincs idézőjel, tehát nincs irónia sem. Ez megint általános iskola, alapfokú szövegértés. Ide másoljuk a posztot és a rá érkező reagálásokat, hogy ki-ki eldönthesse:

 

Gálvölgyi Judit posztjának képernyőprintje. Ebből csak az nem ért, aki nagyon-nagyon nem akar.

 

Felder Frigyes persze még mártírkodik is egy sort, most már ő az, akit „jobbról és balról is támadnak”, ezért nyilván középen áll. Lehet, hogy középen áll, mint pl. a Pécsi utcai iskola ügyében, csak nagyon-nagyon mélyen. És, miután erre a fentebb idézett kijelentésre, ill annak értelmezésére alapozza az egész, általa kreált „fake news” cirkuszt, úgy járt, mint az egyszeri gyerek, aki nagyobbat akart fingani, mint az apja.

 


Fontos információ: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!