Tisztában voltunk vele, hogy KAPOS-T-ot írni nem lesz mindig szórakoztató. Sajnos időnként sokkal közelebb kell lépnünk dolgokhoz, személyekhez, olyan, gondolatnak, írásnak alig nevezhető végtermékekhez, melybe jó ízlésű ember bottal sem piszkál. Ilyen az, amikor a Kaposvár Most című, a városháza által stafírozott „hírportál” egyik „véleményvezérének”, Zichy Lászlónak a „munkásságával” foglalkozunk. Sok-sok idézőjel, és akkor még nagyon finomak voltunk.
Ami elsősorban visszatartott bennünket eddig, az elsősorban Zichy megszólalásainak minősége. Nyilván meg lehetett volna sorra és rendre cáfolni az általa összehordottakat, de ha valaki – mint Zichy László – ennyire híján van a nyilvános megszólalás elemi eszköztárának, ott már valószínűleg komolyan vehető gondolatok sem lesznek. Egyszerűbben, és Illyés Gyulát idézve: „aki zavarosan beszél, az zavarosan is gondolkodik.” Aki pedig jószerével minden mondatát felkiáltójellel fejezi be, az kiabál. Sőt ordít. Olykor szabályosan ráüvölt az olvasóra: „Értik!?”
Ha valóban pszichológus – nem vonjuk kétségbe, hogy az – akkor saját írásai szolgáltathatnák számára a leggazdagabb példatárat kóros lelki jelenségek feltárására. Mert amint azt a népi bölcsességből is tudhatjuk: aki kiabál, az fél. Aki ordít, az valószínűleg nagyon fél. Az pedig, aki majd’ minden írásában szinte kényszeresen leírja: „pszichológus vagyok”, „rutinos pszichológus vagyok”, „a pszichodráma nemzetközi kiképzője vagyok”, az minimum súlyos önértékelési zavarokkal küzd. Ez utóbbira, mondjuk, írásainak színvonala ad is némi alapot.
Üvölteni kell – tényleg
Nos, a fentiektől már csak egy lépés, ami „ Mr. nemzetközi kiképző” kórképét teljessé teszi: az összeesküvés-elméletek gyakori emlegetése. Az Echo TV nagyjaival, Bayer Zsolttal, Bogár Lászlóval és Szaniszló Ferenccel mozog egy térben, azzal a Szaniszlóval, akitől még a közismerten nem finnyás Balogh Zoltán is kénytelen volt visszavonni a Táncsics-díjat. Az összeesküvés pedig – alig burkoltan, épp csak annyira, hogy uszítás miatt ne legyen perelhető – a nemzetközi háttérhatalom, magyarul a zsidóság évszázados, meg-megújuló ármánya az ártatlan magyar nép elveszejtésére. Ez pedig – bár mi sem pszichológusi sem pszichiáteri babérokra nem törünk – a paranoia, a kóros tévképzetek rendszerbe foglalásának mostanában egyre gyakoribb társadalmi tünetcsoportja.
A rejtőzködő háttérhatalom
A szónak többféle értelmében is utolsó bejegyzésében Zichy egy három hónapos történetet idéz fel, (Ál)szentek alkonya címmel, mely szerint akkor több, hangsúlyozottan zsidó származású értelmiségi jött össze Fischer Iván lakásán, s ezt innentől kénytelenek vagyunk idézni: „Néhány művész: világhírű zenész, nemzetközileg ismert író és egy egykor sokak által tisztelt filozófus, egy látszólag szűk kis értelmiségi csapat úgy döntött, hogy raportra rendeli a nemzetközileg is támogatott miniszterelnök-jelöltet! Ez a demokrácia csúcspontja! Az, hogy néhány fő meghatározza egy ország politikai felállását, az a politika és minden demokrácia súlyos megalázása! Minden magyar választópolgáré! De a látens, és eddig jól rejtőzködő hatalom nyílt színre lépése is!”
A rejtőzködő háttérhatalom. Helyben is volnánk. Tehát ha egy ellenzéki párt jelöltje elmegy egy értelmiségi találkozóra, ahol meghallgatja az általa nagyra tartott, mellesleg világhírű alkotók tanácsait, okfejtését egy adott politikai helyzetről, és az általuk elmondottakat még száz más tényező mérlegre tétele mellett figyelembe veszi, az a „látens, és eddig jól rejtőzködő hatalom nyílt színre lépése”. Szerintünk pedig – és józan gondolkodású olvasóinkat a további győzködéstől megkímélnénk – nem egyéb, mint szépen kifejlett téveszmerendszer.
Aki kiabál, az fél. Legalábbis nem egész.
Zichy László maga is érzi elmélete gyengeségét, ezért ordas hazugsággal igyekszik megtámogatni: azt állítja, hogy a találkozó résztvevői, akik közül Fischeren kívül Heller Ágnest és Konrád Györgyöt érdemesíti név szerinti említésre: „fent nevezettek Acél (sic!) György idejében valóban a messzemenően privilegizáltak körébe tartoztak”. Tehát azért volt állástalan fordító Heller 1968-tól tíz évig, majd emigrált 1977-ben, mert Aczél György kedvence volt… Hogy Konrád György mennyire volt az, arról a Wikipédia rá vonatkozó (nyilván a világösszeesküvés részeként meghamisított), szócikkét ajánlanánk. A suta de aljas érvelés lényege tehát az volna, hogy Hellerék azért igyekeztek visszasegíteni Gyurcsány Ferencet az összefogásba, mert anno Aczél György kedvezményezettjei voltak. Zichy minden szava szánalmas, könnyen tettenérhető rágalom.
Összehord mindent: beszél az SZDSZ-ről, melyet „kivetett magából a nemzet politikai bölcsessége”. Arról persze hallgat, hogy jónéhány, állítólagos „nemzeti” pártot is kivetett már, pl. a Független Kisgazdapártot, melynél – Torgyán Józseffel az élen – undort keltőbb politikai képződmény nem sok volt a magyar történelemben. Erről Zichy László sokat tudna mesélni, de csak az SZDSZ-ről van mondanivalója.
Európa lánglelkű vezére, Orbán
Persze nyalni is kell egyet: pusztán a baloldal gyalulásából nem él meg a derék „hírportál”. Lelkesen – afféle vidéki utánjátszó moziként – visszhangozza azt a jobbos és „közszolgálati” médiumok által szajkózott durva csúsztatást, miszerint Ivan Krastev, a szófiai Centre for Liberal Strategies elnöke a Financial Timesban megjelent véleménycikkében azt állítja, hogy Angela Merkel német kancellár után Orbán Viktor az európai kontinens második legbefolyásosabb személyisége. Valóban, de ennek ironikus szövegkörnyezetét, amire gondolatmenetét alapozza Krastev, elhallgatják: Orbán egy erőszakos, antidemokratikus, tekintélyuralmi rendszert tudott létrehozni Európa közepén, ezzel ad a gyenge lábon álló kelet-európai országoknak példát, s ez ellen, úgy látszik, Európának nincs orvossága.
Orbán és a rendszere, mint betegség, az új morbus hungaricus. Mit mondjunk, ragályosnak lenni egetverő dicsőség.
Befejezésül, hogy stílusban maradjunk, mi idézzük is Márai Sándort, nem csak hivatkozunk rá. A Föld, föld című művében ír az 1944-es, Sándor-napi családi vacsoráról, ahol részt vett egy távoli rokon is, akivel vitába keveredett: „Amikor ellentmondtam, meglepő válasszal felelt: – Én nemzetiszocialista vagyok – kiáltotta. – Te – és reám mutatott – ezt nem értheted, mert tehetséges vagy. De én nem vagyok tehetséges, és ezért szükségem van a nemzetiszocializmusra. … Ez a mi időnk!”
Kiáltotta, Zichy úr, kiáltotta, érti?! Márai Sándor ebben a néhány szóban összefoglalta mindazt, amit Orbán Viktorról, jobboldalról, tekintélyelvűségről és a zsákutcás magyar történelemről tudni érdemes. Könnyen elképzelhető, hogy Konrád, Heller és a többiek rossz tanácsot adtak Bajnai Gordonnak, ha adtak egyáltalán. Orbán Viktornak viszont Habony Árpád ad tanácsot, s talán mostanában Mészáros Lőrinc. Én erre nem lennék büszke, ahogy Ivan Krastev kétes értékű dicséretére sem. Annyit ér ez, mint a tehénlepényen piknikező legyek büszkesége: sokan vannak, de ez minden pozitívum, ami elmondható róluk.
H. I.
