„Nem sikerült megállapodnia a hitelezőkkel” szólnak a szenvtelen tudósítások, így az utcára kerül a valaha szebb napokat látott cég hatvanöt dolgozója, vagy a Kométa ügyében előszeretettel alkalmazott polgármesteri demagógia nyelvén szólva „hatvanöt család, több, mint kétszáz ember sorsa válik bizonytalanná”. A nyomda ügyében a város fideszes vezetésének még egy sajnálkozó nyilatkozatra sem futotta: tüsténkedni, szerepelni ők csak ott szoktak, ahol a – többnyire ebül szerzett – dicsőséget osztják. A város pedig egy patinás, életében mindig fontos szerepet játszó vállalkozással lett szegényebb.
Nem őrzünk különösebben szép emlékeket a kaposvári nyomdáról: 1989-ben a még Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat néven futó szocialista kövülettel kellett megállapodnunk az induló Somogyország című hetilap nyomtatásáról. Egyértelmű volt, hogy akadnak, akik – hogy finoman fogalmazzunk – nem örültek nekünk, a konkurenciának, annak, hogy fél évszázados információ- és vélemény-monopóliumuk megtörik. Persze, hogy a Somogyi – akkor még – Néplap volt ez, amelynek folyamatos, napi megrendelésére számítva a nyomda nem sokkal korábban szerzett be egy vadonatúj német rotációs nyomógépsort, és, amely – mint később beigazolódott – szabályszerű ultimátumot adott nekik, hogy monopolhelyzetüket kihasználva, tegyenek meg mindent a konkurencia tönkretételéért.
És még büszkék is rá. Persze ezer oka lehet egy cégnek arra, hogy kikkel és hol dolgoztat – ami zavaró, az a mindent átszövő képmutatás.
Így is lett, a horrorisztikus árakon dolgozó nyomda volt a Somogyország egyik sírásója. Habár ez már történelem, azért az elgondolkodtató, hogy az akkor, és most is a tisztességtelen kiszorítósdi, a hatalomhoz való törleszkedés és az erőfölénnyel való visszaélés szimbólumának tekinthető Somogyi ugyanolyan álszent módon sajnálkozik a Kaposvári Nyomda Kft. megszűnésén, mint anno a Somogyországén: „szegények, hát mégsem sikerült nekik…”. Sokat tettek azért, hogy így legyen: tudjuk, hogy korábban, évtizedekig a nyomda alapmegrendelője volt a napilap, miatta fejlesztettek, bővítettek, hogy aztán az új tulajdonos, az Axel-Springer racionalizálás címszó alatt átvigye a nyomtatást először Pécsre, aztán Kecskemétre. Igaz, hogy ettől két órával korábban lett lapzárta, és így csökkent a frissesség, a színvonal, de, ha a saját zsebünkről van szó, kőkemény kapitalisták tudunk lenni. A helyi vállalkozásokat, akik a kaposvári polgároknak adnak munkát, elég szóban szeretni.
Szép dolog a helyi vállalkozások támogatása, a munkahely-megőrzés – szavakban. Ha a zsebünkről van szó, az más.
Nem állítjuk, hogy emiatt kell most bezárniuk, de a mélyrepülésük akkor és ott kezdődött. És a Somogyi, mint annyi másban, ebben is hasonlít „Kaposvár hetilapjához”, a gyanús körülmények közt fogant Schenk János-féle bedobálósok egyik (több értelemben is) utolsó képviselőjéhez, a Kapos Extrához: egyik lapot sem Kaposváron nyomják.
Elég csak ugatni a helyi vállalkozók támogatásáról, a munkahelyteremtésről, úgy, hogy ráadásul tetemes közpénzt nyalunk fel az önkormányzattól, amely persze még egy ilyen feltételt sem szab, bár megtehetné.
Nem beszélve arról, hogy – amint hírlik – a Fidesz több tízmilliós értékű „nyomdai termékkel” jön elő (a neki dolgozó újságokon kívül) a kaposvári önkormányzati választási kampányban, mellyel napokon belül találkozhat a nagyérdemű.
Kell hangsúlyoznunk? Azok sem Kaposváron készültek.
Korszakalkotó javaslatunk volna az ügyben: legyen egy nyomdamúzeum Kaposváron! Pályázati pénzből persze, az EU fizeti: látogatóközpont (abban úgyis jók vagyunk) kitömött nyomdásszal, látogatónak meg odaküldjük az óvodásokat. A nyomda épületében már úgyis volt múzeum, amikor a megyei önkormányzat oda száműzte őket. Már csak némi díszburkolat, meg egy kisebb szökőkút kell hozzá, műkővel ízlésesen körberakva, és kész az újabb kaposvári sikertörténet.
H. I.
