Fonyód-Kaposvár: vissza a hatvanas évekbe!
Nehéz pontosan megfogalmazni, mi számít sikernek az efféle sárlapátolásban, amit a KAPOS-T felvállalásával a nyakunkba vettünk. Az biztosan nem, ha szinte a bőrünkön érezzük a felénk áramló negatív hullámokat, mikor pl. a Pécsi utcai iskola ügyéről írunk. Habár olcsó sikerért, percnyi figyelemért soha nem szólunk a többség szája íze szerint, ám, ha látjuk visszaköszönni egy-egy gondolatunkat, megállapításunkat, az általunk feltárt tények némelyikét valahol, az nem esik rosszul. Kivált, mint ez esetben, ha egész publicisztikát építenek rá egy országos napilapban. Nemlétező „ez is megvolt” rovatunk különkiadását olvashatják KAPOS-T-ról, Magyar Nemzetről és annak főszerkesztőjéről, D. Horváth Gáborról, de főleg és elsősorban a vasútról.
Tegnap jelent meg a Magyar Nemzet online és nyomtatott változatában is az az írás, amelyről beszélünk, „Sivalkodnak a somogyi magyarok” címmel, mely elsőre nem sok jót sejtet: afféle sajtóközhely már, hogy a jobboldali, kormánypárti propaganda a „sivalkodás”, ill. „ajvékolás” szakkifejezéssel a baloldali-liberális kritikai megnyilvánulásokat szokta illetni. Utóbbit – nyilván a szó jiddis eredete miatt – alig burkolt antiszemita felhanggal.
Csakhogy a szerző, D. Horváth itt ironikusan, épp ellenkező értelemben teszi ezt,
és használja a szót a címben: egy, a Kaposvár-Fonyód vasútvonal felújításával kapcsolatos okfejtésben idézi a KAPOS-T-t, és azt emeli ki, hogy éppenséggel jogos az a kritika, amit több, mint egy éve a beruházással kapcsolatban megfogalmaztunk:
Megátalkodott kormányellenesség, hát hogyne. A KAPOS-T tavaly feltárta, a Magyar Nemzet publicistája, D. Horváth Gábor főszerkesztő idén megtalálta, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója elismerte: bontott anyagokat, síneket, betonaljzatot használtak a sok tízmilliárdos somogyi vasútépítésekhez.
A kritikát, mely szerintünk a minőségi újságírás alapja, szokás „sivalkodásnak” nevezni Fidesz-tányérnyaló-körökben. A ma már ellenzékinek számító Magyar Nemzet főszerkesztője, D. Horváth Gábor is ezen ironizál, ill. egy ilyen megnyilvánulásra reagál publicisztikájában: a kormányszócső Magyar Hírlap közölt egy interjút Somodi Lászlóval, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatójával, akinek nyilatkozatából az derül ki, hogy az ezen a területen elköltött 1200 milliárd (döntően EU-s) forint minden fillérje elsőrangúan hasznosul, s figyelem: külön kiemelendő diadalként hangsúlyozza,
hogy a Fonyód-Kaposvár vonal tízmilliárdos nagyságrendű felújításánál máshonnan kibontott, használt síneket építenek be, és ezzel visszaáll a nyolcvan kilométer per órás eredeti sebesség!
A Magyar Nemzet-cikk internetes változatának címfeje.
Melyet, teszi hozzá D. Horváth, már 1969-ben is mértek ezen a vonalon…
Nos, mindebből a levonható tanulság számunkra: pl., hogy az eldobott malomkő olykor évek múlva is megtalálja a maga célpontját, bár inkább arra emlékeztetnénk a tisztelt olvasókat, hogy milyen kétkedés és ugató kórus fogadta annak idején cikkeinket, melyek a környéken, a Kaposvár-Dombóvár, vagy a szóban forgó fonyódi vonalra beépített használt sínszálakról, ill. betonaljakról szóltak. Mi elsősorban arra szerettünk volna rávilágítani, hogy ez esetleg néhány év múlva az akadálya lesz a további fejlesztéseknek, pl., hogy 2035-ben mondjuk elérjük a 100 km/órás álomhatárt…
Nos, ezzel elismerte a tisztelt vasútfejlesztési főatyaisten, amiről eddig szemérmesen hallgattak,
s mindenféle „interneten keringő pletykának” minősítették, hogy bizony használt, bontott cucc az. És, ha jól látjuk, csupán a trágyát lapátolja odébb majd’ nyolcvanmilliárdért Mészáros Lőrinc vasútépítés címén Somogyban, mert ettől semmi nem lesz jobb, mint volt évtizedekkel korábban.
És, hogy kissé megfoghatóbb legyen, mi folyik vasútfejlesztés címén olyan temérdek pénzért, aminek a nagyságrendjét halandó ember el sem tudja képzelni, próbálunk egy hasonlattal élni: mintha egy kórházban a régi, csöves, világháború korabeli röntgenmasinákat újítanák fel csilliárdokért ahelyett, hogy ugyanennyiért vennének a kor színvonalának megfelelő CT és MR berendezéseket.
És mindezt levetett, máshonnan kidobott alkatrészekből. Mert az a lényeg, mennyi zsír marad rajta.
És, hogy ez egy újabb minőségi ugrás a már amúgy is közel tökélyre fejlesztett Orbán-Mészáros Lőrinc-féle tolvaj-univerzumban, kissé nehezen ugyan, de eljut addig a bizonyos, lassan a szánk széléig érő ingerküszöbig.
H. I.
