És mi a helyzet az összeférhetetlenséggel?
Hát csak befutott az a vonat: egyik kedvencünk, Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház Kft. ügyvezető igazgatója államtitkár-helyettes lett némi spéttel, ahogy színházi nyelven mondanánk. Vitriolosabban: némi ejaculatio praecox megelőzte ugyan az eseményt, de a történelemkönyvekben egy szó sem esik majd erről. Úgy tűnik, az EMMI-ben éppoly kevés az ember, mint a Szemecónál: oda is mindenkit felvesznek. Hagyjuk is az ifjú karrieristákat, hadd fussanak: minket sokkal inkább az foglalkoztat (ez se normális ám), hogy mi lesz az egykor legendás színházzal: kinevezik az egyik portást, vagy majd hetente egyszer Budapestről Skpe-konferenciahívásban le lesz b@szva mindenki, oszt’ jóvan?
Komolyra fordítva: az Index pl. már úgy tálalta a hírt, miután a kinevezés július elsejétől él – ezúttal nem tököltek, ellentétben az új Nemzeti Alaptantervvel – hogy „Fülöp korábban a Csiky Gergely Színház igazgatója volt”. Ezt az – ebben a formában szerintünk téves – hírt vette át jó néhány más weboldal is, ám arról egy árva szó sincs sehol, hogy Fülöp Péter lemondott volna a Csiky ügyvezetői posztjáról, amelyet alig több, mint egy éve csupán úgy tudott elnyerni, hogy külön miniszteri engedéllyel plusz egy
évre megbízták, hogy meglegyen a törvényben előírt minimális vezetői gyakorlata.
Most a miniszteri engedélynek arról kell szólnia – persze, ha jól értjük – hogy Fülöp Péter egyszerre lehessen kormánytisztviselő és színigazgató. Ez – sajnos – a hatályos, „2010. évi XLIII. törvényből a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról” nem vezethető le, inkább csak sejthető, hogy az itt nevesített „szakmai vezetőkre” a köztisztviselői összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak, ahogy a felettük álló politikaiakra is.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy a kormánytisztviselő (is) abban az esetben lehet
gazdasági társaság vezetője – mert ne feledjük, Fülöp a Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezetője – ha a cég állami vagy önkormányzati tulajdonban van.

Az Index tegnapi híre már múlt időben beszél Fülöp Péter színigazgatóságáról. Talán tudnak valamit?
Ám ez korántsem megnyugtató, hiszen, ha Fülöp Péter egy fenékkel meg tud ülni két lovat, akkor ott biztosan gond van: vagy a színigazgatói, vagy a helyettes államtitkári „munka” nem lesz elvégezve. Utóbbiért nem fáj a szívünk, s, ha szerencsénk van, talán itt helyben sem csinál több kárt – persze, ha lenne egy valóban rátermett művészeti igazgató.
Még a végén jól is járunk? Kétségeink vannak: Kaposvár nem szokott jól járni.
Más – etikai természetű – kérdést is felvet a kinevezés, ill. a kettős „hasznosítás”: igaz ugyan, hogy a törvény nem gördít akadályt elé, hogy Fülöp Péter két helyről is felvegye a fizetést, plusz a költségtérítést, az viszont nincs rendben, hogy olyan
pozícióban csücsül majd, amiben a saját intézményének jutó pénzekről (!) is dönthet.
Ezt akkor így hogy? Tudjuk: az orbáni törvényhozás, államigazgatási gyakorlat sok mindenen alapulhat, de ezek közé a jó erkölcs, a tisztesség, becsület, méltányosság, sőt: az egyszerű logika és józan ész nem tartozik.
Ezért aztán előfordulhat – valahol, Európában – hogy valaki kormánytisztviselőként saját intézményének osztja a közpénzt, pl azért, mert a TAO megszűnése után a színházak az állami apanázs egy jó részét már „pofára” kapják.
Az pedig, mint tudjuk, van: hatalmas, telhetetlen.
H. I.