melyet egy palesztin férfi követett el…
…akit a kaposvári hatóságok először ügyesen futni hagytak. Kaposvár és környékének fideszes képviselője, vagy ahogy mostanában szereti hangsúlyozni, „és a Zselicé”, pedig hát a Zselic tájegységnek csupán egy kis része az ő „felségterülete” (ezt ő sajnos velünk ellentétben szó szerint érti), kínosnál kínosabb bakikat követ el Facebook-posztjaiban. Saját akoltársai által szabadkőművesnek bélyegzett történészeket olvas, úgy pózol, mintha már saját szobrának állna modellt, az apróbbakról ne is beszéljünk. Most újra a közösségi oldalon gurított nagyot a parlamentben kisegér módjára megbúvó somogyi Toldi Miklós:
…az izraeli-palesztin konfliktus miatt Európában több helyen zajló demonstrációk
kapcsán állította, hogy lám, Kaposvár a „béke szigete”, itt nincsenek „verekedő tüntetők, zászlót égető, gyújtogató emberek”, s mindezt – szavaival élve – „a kanapénkon, békében ülve nézhetjük, tudva, hogy nálunk ilyen biztosan nem fordul elő”. Mondhatnánk, hogy fene a gusztusát annak, aki a kanapéján elterülve bámulja mások szenvedését. Vajon az feltűnt-e neki, hogy azokon a vidékeken az embereknek joguk van az utcán, akár nagyon karakteres módon hangot adni a véleményüknek – Magyarország most épp nem ilyen hely.
De tényleg ilyen idilli volna a kép?
És miért csak Kaposvárról beszél, miért nem Magyarországról? Vannak ellenzéki települések, ahol izraeli-palesztin etnikai konfliktusok dühöngenek, gyújtogatnak és rombolnak? Megjegyeznénk, utcai erőszak utoljára 2006-ban tombolt Magyarországon, és annak Orbán Viktor volt a karmestere.
Az pedig, hogy Kaposvár a „béke szigete”, kizárólag Gelencsér Attila érdeme?
Akkor hová tegyük azt a bestiális kettős gyilkosságot, amelyet 2018-ban egy palesztin bevándorló követett el, akit először elegánsan futni hagyott a hatóság? Nyilván akkor is egyéb, bokros teendőik voltak: valakik „yachtparkoló” feliratot fújtak a Külügyminisztérium elé lemosható festékkel, vagy hasonló súlyú társadalomellenes cselekményeket vittek véghez, s ezért nem sikerült azt a néhány elemi nyomozati lépést megtenni, amiből kiderült volna, hogy
miféle szörnyeteg is kiáltozott segítségért a Csokonai utcai lakás erkélyéről.

Gelencsér Attila Facebook-posztjának címe. Van ám már neki weboldala is, igaz, hogy bűngyenge kivitelezésű, valami kaposvári mókamester műve.
Akit aztán gond nélkül engedtek elmenni, miközben az egész város
gyilkosságról suttogott: a rendőrség először nagy magabiztosan „kizártnak tartotta az idegenkezűséget” – szó szerinti idézet a Sonline-ról – pedig rögtön tudható volt, hogy a lakás több helyen gyulladt ki egyszerre, annak pedig szinte biztosan gyújtogatás az oka.
Az áldozatok tüdejében nem volt égéstermék, korom, füst nyoma,
tehát már egyikük sem lélegzett a tűz keletkezésekor – ezt is tudták. Ettől még a túlélő palesztin férfi a tragédia másnapján gond nélkül távozhatott az országból. Ennek, sok egyéb mellett azóta sincs felelőse, ahogy a tűz után kiadott magabiztos rendőri nyilatkozatoknak sincs, melyek ugyanazt a célt szolgálták, mint Gelencsér Attila kinyilatkoztatásai: „Kaposvár a béke szigete”.
Hogy a félre(értéseket)-magyarázatokat eloszlassuk: pontosan tudjuk,
hogy a 32 éves palesztin származású – minden bizonnyal muszlim vallású – gyilkos legálisan, engedéllyel tartózkodott Magyarországon, ugyanúgy Európában. De a Németországban, Belgiumban, Franciaországban tüntetők, akikre most Gelencsér Attila ujjal mutogat, ugyanúgy legálisan vannak ott, sőt, a legtöbbjük másod- harmadgenerációs európai.
Ott tüntetnek, törnek-zúznak, s közülük nyilván sokan sokféle bűncselekményt is elkövetnek, de itt, Kaposváron is meggyilkolt valaki két embert. Ha mindezért az ottani „bevándorláspárti” hatóságokat vagy politikusokat tesszük felelőssé, akkor – mérjünk csak egyenlő mércével – az itteni esetben is tegyük ugyanezt.
Ha mindez a magyar-osztrák határtól nyugatra, Güssingben (Németújváron),
Grazban vagy Passauban történik, a fideszes propagandasajtó két éve arról vonítana: „Futni hagyták a kettős gyilkosság palesztin bevándorló elkövetőjét!” „Kinek áll érdekében a bestiális emberölések eltussolása?” – s így tovább, nyilván hozzátéve azt is, hogy itt a terrorcselekmény gyanúja is felmerül, hiszen
a társasházi gyújtogatással nagyon sok ember életét is veszélyeztette a gyilkos.
Georg Spöttle vagy Nógrádi György migrációs-terrorszakértők felváltva nyilatkoztak volna minden létező tévécsatornán, szemüket forgatva, karjukat égnek emelve. Ám mivel mindez „csak” Kaposváron történt, a „béke szigetén”, a kis Szita Bence, a diákgyilkosság, a trafikosgyilkosság városában, így természetesen szó sem lehet terrorcselekményről. Hiszen itt vannak a piros sapkás cseri parki kommandósok, a készenlétiek, akik mindentől megvédik a polgárokat. Sőt, bevándorlók vagy bevándorlónak látszók által elkövetett gyilkosságokról sem lehet szó, hiszen amiről nem beszélünk, az nincs. Csak Gelencsér Attila van, meg az ő magvas gondolatai.
H. I.
Kiemelt kép: a kiégett Csokonai utca lakás, a kettős gyilkosság és a gyújtogatás helyszíne