Amilyen a gazda, olyanok a cselédek
Várható volt, hogy Gelencsér Attila sem kicsinynek, sem válogatottnak nem nevezhető kampánycsapata – melynek a képviselő két lánya is a tagja – nem sokáig bírja azt a média-vákuumot, amelyet Szita Károly épített köré. Ha pl. belegondolunk, hogy Kocsis Máté a saját kerületi önkormányzati lapjának, a Józsefvárosnak húsz oldalán 25-ször szerepel 10 képpel, ehhez képest Gelencsér a fasorban sincs helyi médiaszereplésben, s ez nyilván fáj neki. Ezért aztán – amennyire csak képességeikből futja – minden eszközzel próbálnak kompenzálni. Miután a jeles képviselő viselt dolgaiból legfeljebb az Azori-szigeteki családi kirándulás, valamint a „bízzák Taszárt a következő kormányra” jut a választópolgár eszébe, a vetélytársakat próbálják saját szintjükre lerángatni. És ebben valószínűleg most érték el a mélypontot: az említett gennycsatorna az egyik egyéni képviselőjelölt, Nadrai Norbert állítólagos szexuális irányultságán poénkodik. És e primitív mocskolódásra a hős kerítés- és Európa-védő vadkeresztények megtalálták a legmegfelelőbb pillanatot: Jézus feltámadásának napját.
A Gelencsér-klán dühödt reakciója érthető: meg vannak győződve arról, hogy Nadrait Szita Károly küldte rájuk, hiszen a jelölt húsz évig a polgármesteri hivatalban dolgozott, és meglepő gyorsasággal összeszedte az ajánlásokat. Ismeretségi köre, beágyazottsága egyértelműen a régi kaposvári, egyre fogyatkozó polgári réteghez köti, tehát onnan, a reménybeli Fidesz-szavazókból rabolhat. Nadrai weboldalán persze tett ezért: amellett, hogy Gelencsér alkalmatlanságát hangsúlyozza, kaposváriságát is kétségbe vonja, így, mondhatni felségsértést követett el.
A Kaposvári Fricska nevű, szalonképes jelzőkkel alig meghatározható oldal
legtöbb bejegyzése szimplán a fél- vagy egészen hivatalos Fidesz-propaganda-képeskönyv ismételgetése: Vona Gábor muszlim, Gyurcsány Ferenc piás, az ellenzék bolond. Mindez egy középsúlyos értelmi fogyatékos kisgyermek szintjén előadva.

A Kaposvári Fricska által gyártott videóban a Youtube-on megtalálható Tóth János-részletre vágták rá többször a Nadrai Norbert web- és a Facebook-oldalán található képet, azt sugallva, hogy ő az a “Jocika”, akiről a videóban szó van.
Mivel a megosztások többsége a kormánypárt nettó rasszista,
leplezetlenül bőrszín szerinti megkülönböztetésen alapuló propagandaanyaga, nem beszélve a vallási diszkriminációról, szinte már fel sem tűnik a Nadrai Norbertet támadó kis videó alávaló, mocskos homofóbiája. Egy, a Duna Tv Tóth János című sorozatából való részletre vágták be Nadrai képét, amelyben Mucsi Zoltán, aki szerepe szerint egy kicsit ügyefogyott, idősödő, állástalan köztisztviselő, berzenkedik az ellen, hogy „Jocika”, a meleg stylist hozzáérjen.
Ezzel a szövegkörnyezettel egyértelműen azt állítják, hogy Nadrai Norbert, akinek a második keresztneve József, meleg, s ez messze túlmegy azon a határon, amelyet neki, mint közszereplőnek el kéne tűrnie. A bejegyzésben még meg is erősítik ezt azzal, hogy „N. Jocikának” nevezik, akiről „előbb-utóbb minden kiderül”, és aki „házhoz jött a lóf.szért”.
Becsületsértő, rágalmazó beállítás ez, amelyet szerintünk azonnal be kellene jelenteni a Facebook központjánál, letiltatni az oldalt, valamint az említett vétségek miatt ismeretlen tettes ellen a rendőrségen feljelentéssel élni.
Legalább megtudnánk, hogy kik is e szennytelep üzemeltetői: nem rejtőzhetnének el gyáva mocsokságaikkal a nyilvánosság elől, s felelniük kéne hitványságukért.
Gelencsér Attilának és a Fidesznek pedig, a rágalmak haszonélvezőinek, minimum viselniük kéne a politikai következményeket – ugyanezért.
H. I.