Tények mögött a lények
Komoly vihart kavart, és éles elutasítást váltott ki a KAPOS-T olvasóiból az a hír, amely szerint a Homatech Recycling Zrt. gumihulladék-feldolgozó üzemet kíván létesíteni Kaposváron, s ami a nagyobb baj, Szita Károly polgármester és a kaposvári városvezetés, úgy tűnik, mindezt teljes mellszélességgel támogatja. Április elsejei, pénteki sajtótájékoztatójukon ugyanis Szita „világszínvonalú, környezetbarát technológiájú mintaüzemnek” nevezte a tervezett beruházást, „amely Kaposvárt a környezetvédelem és az újrahasznosítás élvonalába helyezi”. A polgármestertől már megszokott silány frázisok, az átlátszó politikai ripacskodás mögött ezúttal nem pillanatnyi politikai haszonszerzés húzódik meg, hanem az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb, a kaposvári polgárok ellen forralt merénylete.
Az ügy politikai hátterével kapcsolatban abból érdemes kiindulni, hogy még Szita sem hülye annyira, hogy ötven munkahely kedvéért ilyen népszerűtlen, kockázatos kalandba belemenjen. Valamiféle kényszer állhat a paktum hátterében, melyről Fidesz-közeli forrásaink (mert bármilyen meglepő, vannak ilyenek) azt állítják, hogy a mostanában kivirágzott szép és férfias barátságról van szó Lázár János és Csányi Sándor között. Közismert, hogy a Homatech a Bonitás rt. révén Csányi-érdekeltség, ahogy az is, hogy Szita Károly Lázár János lekötelezettje, sőt kliense. Egyes vélemények szerint egy régebbi – pl. a Megyei Jogú Városok elnöki tiszte miatt keletkezett – számla benyújtásáról van szó.
Az, hogy a kaposvári polgármester a kényszer hatására cselekedett, abból is kiviláglik, ahogyan az ügyet a Facebook-oldalán kezelte, pontosabban nem kezelte, hiszen az esemény – más hasonlókkal szemben – nem került fel, s az is árulkodó, ahogy arra „Napi alakoskodó” rovatunkban utaltunk, hogy pénteken tartották a sajtótájékoztatót, igyekezvén kikerülni az azonnali sajtó- és ellenzéki visszhangot.
A másik feltételezést, hogy az ügy összefügg a Mohácson épülő szintén Csányi-érdekeltségű óriásvágóhíddal, ill. a Kométa számára valamiféle előnyszerzéssel, valószínűtlennek tartjuk: a mohácsi vágóhíd durva konkurenciája lesz a kaposvári húscégnek, amely jó érzékkel akkor ruházott be milliárdos összeget élőállatok vágására, amikor már tudni lehetett, hogy a közelben épül Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen üzeme.
A gumifeldolgozó beruházással kapcsolatos szakmai aggályok szinte végtelen számú publikációjával szemben csupán egy, meglehetősen szofisztikált és diplomatikusan fogalmazó MTA-kutatócsoport által jegyzett szakvélemény áll, így ezek összefoglalásával nincs túl nehéz dolgunk. Az ellenérvek sokaságából az Index cikkét találtuk a legszakszerűbbnek, amely a százhalombattai ellenállás kapcsán íródott, s amelyből a főbb megállapításokat kiemeljük, hogy szembeállítható legyen azzal, amit Szita, ill. a cég állít.
Az Index-cikk legfontosabb megállapításai. Ugyanez vár Kaposvárra is: ahol Szita Károly két évtizede polgármester lehet, ott bármi lehet…
Ezek volnának: bármennyire is csűri-csavarja a Homatech, ez bizony a pirolízis nevű kémiai eljárás. Ezt a Magyar Kémikusok Egyesülete állítja, akik ezzel kapcsolatban leszögezik azt is, hogy igenis keletkeznek rákkeltő anyagok az eljárás során, pl. dioxin, valamint rendkívül büdös kén- és merkaptán-származékok.
Kiderül ezenkívül az is, hogy a hulladékégetést definiáló és feltételeit meghatározó jogszabály, a 29/2014. (XI.28.) FM rendelet a pirolízist is a hulladékégetés egy fajtájaként határozza meg.
2013-ban a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával, a Humusz szövetség megbízásából készült egy tanulmány, amely összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat az ehhez hasonló eljárásokról, s megállapítja, hogy „Az Európai Bizottság IPPC BAT referencia dokumentuma szerint: a hulladék elgázosító és pirolízis üzemek levegőbe történő kibocsátásai hasonlóak a hagyományos égetőkéhez”.
Magyarul ez bizony nem egyéb, mint egy kissé feltupírozott és némi optikai tuningon átesett hulladékégetőmű.
Mi azonban sokkal érdekesebbnek találtuk azt a szakvéleményt, amelyre maga a Homatech hivatkozik, melyről környezetvédelmi szakemberek elmondták, hogy – ellentétben István Gábornak, a cég vezérigazgatójának állításával – ez nem minősíthető klasszikus akadémiai állásfoglalásnak, csupán egy kutatócsoporté. Érdemes a helyi sajtóban megjelent ravasz megfogalmazásra figyelni: „… a Magyar Tudományos Akadémia által is vizsgált gumifeldolgozó”.
Nem minősített, csupán vizsgált. Így működik a polgármester, hulladékégető kliensei és a Kaposvár Most-féle szellemi környezetszennyezés.
Ez a dokumentum is úgy fogalmaz bevezetőjében: „nevezhetjük … pirolízisnek”. A kéntelenítő eljáráshoz – állítólag – a Shell olajipari óriáscég SULFEROX technológiáját kívánják alkalmazni – így az MTA kutatócsoport dokumentuma – de a cég honlapján csak ugyanabban, az ott is elérhető szövegben szerepel a név, így gyanítható, sőt biztos, hogy egyelőre még nem használhatják hivatalosan. Ez tehát csupán egy spekuláció, majd, ha ott látjuk a honlapon a védjegyet, elhisszük.
Az MTA kutatócsoportjának szakvéleménye. Korántsem áll ki olyan egyértelműen a technológia mellett, ahogyan Szita Károly és a cég vezérigazgatója szeretné beállítani.
A Homatech és Szita Károly által zászlóként lobogtatott szöveg egyébként is teli van feltételezésekkel, javaslatokkal, magyarul nagyon úgy tűnik, készítője, Dr. Valyon József kutatócsoport-vezető maga sincs igazán meggyőződve a technológia hézagmentességről, ezért ír olyanokat a zárszóban, hogy „… ésszerűnek látszik továbbá a létesített technológia folyamatos fejlesztése…”
Ehhez képest Szita Károly mai, Kaposvár Moston előadott bizonyítvány-magyarázatában úgy hivatkozik az egyébként szerény, helyenként elnagyolt három oldalas kis MTA-szövegre, mintha azt maga az Úristen véste volna kőtáblába, és adta volna át Mózes és persze az ő közvetítésével a kaposváriaknak, s persze mintha ő minderről személyesen is meggyőződött volna. Közben pedig minden más szakvélemény a tervezett beruházás ellen szól: a Facebookon nagy lendülettel szerveződő kaposvári ellenállás oldalára már talán fel is került az a szöveg, amely a százhalombattai közgyűlés számára készített egy műszaki tanácsadó testület, s amely tételesen cáfolja a Homatech dokumentációjában állítottak többségét.
Nem tudunk arról, hogy a Homatech bármiben megváltoztatta volna a technológiát azután, hogy Százhalombattáról kiebrudalták őket. Ugyanezzel házaltak tovább, csak az előző helyszínhez képest máshogyan közelítettek: megtalálták Kaposvár leggyengébb láncszemét. Úgy hívják, Szita Károly.
Két-három igazán nagy probléma látszik a tervezett feldolgozóüzem körül, melyből kettő biztosan technológiai jellegű, s amire lényegében mindenki felhívja a figyelmet: a MTA-anyag is hangsúlyozza több helyen, hogy „… a szennyvíz-kezelés problémáját nagy, ipari szennyvíztisztítóval együttműködésben oldják meg”.
Tessék mondani: hol van Kaposváron nagy, ipari szennyvíztisztító? A Kométa szennyvizét sem tudják problémamentesen kezelni!
A másik komoly gond az, hogy a keletkező termékek minden szakember, így az MTA kutatói szerint sem hasznosíthatók közvetlenül újra, talán a gumikban lévő acél. A többi, a pirolízisolaj és a koksz legfeljebb tovább feldolgozva lehet vegyipari alapanyag, egyébként pedig elégethető, ám ez legalább annyira környezetszennyező és/vagy drága, mint, ha közvetlenül égetnék el a gumit. Kétséges tehát, hogy lesz-e folyamatos felvevő piaca a termékeknek a Homatech optimista állításával szemben – a szakemberek, pl. Palotás Lászlónak, a Gumiipari Szövetség korábbi elnökének véleménye szerint nem. Ez legfeljebb félkésztermék, továbbfeldolgozásra. (Idézi az Index.)
Nózi a kézben: Szita Károly ebben a pillanatban mondja azt a Kaposvár Most videóján, hogy “nagy számban érdeklődnek külföldről a termékek után”. Kommunikációs tankönyvi alaptétel, hogy aki beszéd közben az orrát fogdossa, a száját takarja, az hazudik.
A hektikus piac pedig sok-sok leállással és újraindulással járhat (lásd: NABI buszgyár), pedig az MTA-anyag azt hangsúlyozza, hogy a „… folyamatos üzem a technológia egyik legpozitívabb eleme … az üzemi leállások és újraindulások a folyamatos üzemnél nagyobb környezetterhelést jelentenek”.
Szó van még az szövegben arról is, hogy a szakvélemény a károsanyag-kibocsátást lehetséges kockázatnak tekinti a baleset, rendellenes leállás, üzemzavar esetén, amely akár – ezt már mi mondjuk – a környezeti vészhelyzet (katasztrófa) szintjét is elérheti.
Egyelőre tehát nincsenek válaszok a kénmentesítésre, a szennyvízkezelésre, a gyakori leállás miatti környezetterhelésre, a balesetekre, s mindez csupán abból az MTA-anyagból olvasható ki, amelyet a Homatech „rendelt”, s amely legfeljebb annyit állít, hogy optimális esetben határérték alatt tarthatók a károsanyag-kibocsátás paraméterei.
Eggyel viszont még Szita Károlynak is tartozunk: tudjuk, hogy egykor, 1990 előtt mellékfoglalkozásban a Somogy Megyei Tanács környezetvédelmi főmérnöke volt – mint tudjuk, elsősorban besúgóként tevékenykedett – s nem ártana kicsit felfrissíteni a tudását akkor, mikor fenntartható fejlődésről, megújuló energiákról, környezetbarát technológiákról hadovál nyilvánosan.
Azoknak a beruházásoknak a többsége, amelyek az elmúlt években megvalósultak, s amelyekről ő vagy cselédsajtója a fenti hangzatos módon nyilvánult meg, nem tartoznak ez említett körbe. A Cukorgyár által termelt biogáz nem megújuló energia, sem a földgázzal üzemelő buszok nem azok, hiszen pontosan ugyanannyi széndioxidot bocsátanak az atmoszférába, mint bármilyen más fosszilis energiahordozó. Azt pedig tudjuk, hogy a 21. század első számú környezeti kihívása a CO-kibocsátás, mert ez a globális felmelegedés, az olvadás, a szélsőséges időjárás okozója.
Kaposvár tehát legfeljebb egy, szakmáját alig művelő növényvédelmi üzemmérnök sűrűn pufogtatott frázisai szerint környezetbarát, „zöld” város, s lehet, hogy épp ezekben a pillanatokban veti maradék álmait is a gumiégető krematórium tüzére.
H. I.
