Gyanúsan nagy a titkolózás Taszár eladása körül, a polgi kétségbeesetten próbálja nyugtatni a népet

Csak nem…?

Szokatlanul nagy a konspiráció a taszári repülőtér, vagy fogalmazzunk így: a volt katonai repülőtér ötszáz hektáros állami földterületének eladása körül. Habár az MNV árverése sikeres volt, az is rejtély, hogy ki a vevő – csak annyi valószínű, hogy kínai, naná – és titok, hogy mit szándékozik telepíteni a területre. A titkolózást azzal próbálják magyarázni, hogy „még nem zajlott le az adásvétel jogi procedúrája”, bár ez korábban a lőtéri kutyát sem zavarta. A nyugtalanság épp az ország más településein tapasztalható távol-keleti gazdasági nyomulás miatt már olyannyira tapintható, hogy nemrég Varjas András polgármester külön Facebook-posztban próbálta megnyugtatni a község lakosságát – kevés sikerrel.

A magyarázkodás amúgy „politikusmód” gyengécskére sikeredett:

azt állítja a derék faluvezető, hogy „…a befektetőcsoport várhatóan ezután dolgozza ki a területre vonatkozó koncepcióit”. Értjük: tehát ezek anélkül vették meg az ötszáz hektárt négy és fél milliárdért, hogy lövésük sincs arról, mit is fognak ott kezdeni? Ezt azért még a legelvakultabb Fidesz-szavazóknak is nehéz lesz beadni. Azt készséggel elhisszük, hogy a befektetők, akik egyébként a kaposvári városházán is jártak, nem kötötték egyik településvezető orrára sem a szándékaikat: elvégre mi közük hozzá? Csak a községben, ill. a környéken lakók életéről, munkahelyeiről, netán egészségéről van szó,

ugyan miért is tartozna rájuk, mi folyik majd a volt repülőtéren?

Ráadásul a taszári polgármester azzal biztatta a „lakosságot”, hogy Witzmann Mihály és Móring József Attila képviselőkkel közösen a reptérért folytatott árverés nyertesével többször is egyeztettünk, ill. folyamatosan kapcsolatban állunk”. Ennél rosszabb hírt nem is kaphattak volna a taszáriak: a Fidesz két pehelysúlyú figurája már egyszer felsült Taszár eladása kapcsán.

Téves információt közölt a Telex: nem adta el az állam a taszári repülőteret az SGF SILU Holdingnak…

A kommunista Kína terjeszkedési gyakorlatáról már sok szépet hallottunk:

nem árt tudni, hogy minden nagyobb cégbe a legszorosabban be van kötve a párt- és állami vezetés, és a külföldi befolyásszerzésben nem különül el a gazdasági és a nyers nagyhatalmi érdek. Ennek tudható be a durva konspiráció: mintha legalábbis atomrakéta-kilövő silókat, vagy

étkezési denevér-tenyésztő telepet akarnának létesíteni Taszáron.

Arra sem árt felhívni a figyelmet az ügylet kapcsán, hogy Taszár semmiben sem hasonlít a 2016-os „gumiégetős” esethez: egyrészt nem Kaposvár közigazgatási területén van, tehát helyi népszavazásban, aláírásgyűjtésben csak az ottani lakosok érdekeltek, másrészt a terület állami tulajdon, amelyet elég, ha a kormány a jól ismert fogással kiemelt beruházási célterületté nyilvánít, s máris szinte nullára csökken bármilyen civil aktivitás, jogi lépés, per, demonstráció esélye.

Könnyen lehet, hogy semmi ok pánikra, és a volt repülőtér helyén

csupán a közkedvelt ázsiai ajándéktárgy, az aranyszínű, szerencsehozó integető macska gyártásának és forgalmazásának európai központja lesz, de a nagy titkolózás valahogy nem erre utal. És még az sem biztos, hogy az első, esetleg megnyugtató „tervek” (raktárbázis, ipari park, stb.) mögött nem rejtőzik-e majd egy kicsit neccesebb projekt.

Bízzunk a kedvező végkifejletben, az integető macskában, bár megjegyeznénk, hogy ahhoz is kell valamiféle erőforrás, pl. akkumulátor…

H. I.


Ezt olvasta már?

Fake news a köbön: Kováts Imre DK-s képviselő már 2002-ben leleplezte Szita Károlyt?