Tartalom és mondanivaló – szerény többesben
Mondhatnánk zsurnálnyelven, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztünk: ez itt a háromszázadik pos(z)t, azaz bejegyzés a KAPOS-T-on, ahogy megszokhatták, színültig tartalommal és mondanivalóval. Eddig – legalábbis nekünk úgy tetszik – tartani tudtuk magunkat a „Köszöntőnkben” foglaltakhoz, hogy egy máshol azóta sem létező kritikai hangot képviseljünk a helyi nyilvánosságban. A hang szokatlan volt, olykor mellbevágó – kapkodtak is levegő után a farizeusok – de, hogy ne lett volna hatása, azzal még szép számmal tenyésző ellenségeink sem vádolnak bennünket. Ne is álszerénykedjünk: ha akarna sem tudna, s ma már nem is próbál megkerülni senki bennünket, ha Kaposvár legtágabb értelemben vett közéletének kérdéseiről kíván véleményt formálni.
Gondolataink gyakran köszönnek vissza jól felismerhetően a médiában, politikusi szófordulatokban, Facebook-poszt és kommentáradatban. Főleg utóbbiakban: magukat olykor rettentően okosnak képzelő főállású Sonline-kommentelők adják elő sajátjukként, amit pár perccel korábban a KAPOS-T-on olvastak. Félreértés ne essék: kalapot emelünk előttük, mert olvasnak és írnak a maguk szintjén – többségüktől ez is óriási teljesítmény.
Éppen ez szolgál a legnagyobb örömünkre, ezt tekintjük az igazi sikernek. Azt, hogy sikerült némi kritikai gondolkodást becsempészni ebbe a végtelenül lapos, provinciális, álszent, hazug közbeszédbe és közgondolkodásba, ami városunkban egyeduralkodó volt. Azt, hogy ma már a többség számára világos, hogy a helyi média szava sokkal, de sokkal kevesebb, mint szentírás, s ez különösen a városházához (és nem a városhoz!) ezer szállal kötődő, hangzatos nevű „Most médiacsoport” esetében igaz. És hiába bukkan fel újabb és újabb kis jövevény a bőven burjánzó beltenyészetben, hiába van több tv-csatorna, „hírportálok”, rádió, „bedobálós” újság: az alaphangot mindenhol a városháza sajtórészlege, és konkrétan Szita Károly és a Fidesz pillanatnyi politikai érdeke adja.
Meg lehetett törni azt a nagyon is masszívnak látszó médiamonopóliumot, melyet – a korábban egyértelműen „társutas”, sőt a Krakus-ügyben egyenesen szégyenletes szerepet játszó Somogyit is beleértve – döntően közpénzből létrehoztak. Jól látható, hogy országosan pontosan ugyanezt játsszák: a közmédia gyalázata, vagy az, ami a TV2-vel történt, ékesszólóan beszél arról, hogy a Fidesz egyszerűen szólva médiapárt, amely a rendelkezésére álló, szinte korlátlan (jellegét elveszített közpénzből töltekező) erőforrások döntő részét saját propagandacéljaira használja fel. Ennyi sikerének titka, semmi más.
Meg lehetett törni, és ezt ma már az egy év alatt elért közel négyszázezer oldalletöltés is igazolja, s amely már bátran mérhető a hasonló médiumokhoz: az olyan országosan ismert, sok szerző által működtetett blogok, mint pl. a Kettős Mérce produkálnak egy-másfél millió oldalletöltést évente, így a KAPOS-T-nak, mely az ország lakosságának kb. egy százalékát – a Kaposváron és környékén élő százezer embert – érintő és érdeklő témákkal foglalkozik, egy percig sem kell szégyenkeznie.
Tudják ezt „jóakaróink” is, mindazok, akiknek a tyúkszemére léptünk az elmúlt két évben. Mi pedig tudjuk, hogy ebben az általunk művelt műfajban nem lehet az égig nőni. Ha bugyuta képecskéket, kiscicás videókat, leharcolt, utoljára a Hahota című úttörőújságban látott poénokat, alulöltözött, olykor kissé földönkívüliekre emlékeztető Sonlányokat adnánk közre, nyilván lehetne ennél jobb mutatókat is produkálni, de ezek akkor nem mi volnánk, ahogy a néhány mondatos „bölcsességek” írói sem.
Van mondanivalónk, több is, mint erőnk, amellyel mindenre sort keríthetnénk. Nagyon sok témát voltunk és leszünk kénytelenek elengedni, mert nem lehet mindent kellő alapossággal körüljárni, netán bizalmatlanok voltunk az információ forrásával szemben, esetleg egyszerűen döntenünk kellett, mi a fontosabb.
Nem dőlünk hátra, mert akkor hanyatt esnénk. Nem tartjuk magunkat spártai harcosoknak, főleg nem képregény-hősöknek, és csak remélni merjük, hogy érzi ebben mindenki az iróniát. Azt is tudjuk, hogy a kétszázadik cikkünk a mostaninál jóval barokkosabbra sikeredett – abba is szorult tartalom, talán nemcsak nekünk volt érdemes visszakattintani rá.
Most gumihelyzet van, ezért sikeredett kissé spártaira ez a háromszázas megemlékezés. Vagy húsz cikket írtunk már az ügyről, még egyszer annyi biztosan van benne. Ettől mostanában kissé egysíkúnak tűnhetünk, de eddig mindegyikben volt olyan mozzanat, amelyet nem tudtak, vagy nem akartak észrevenni a lassan ébredő kaposváriak, s amit más nem írt meg: pl., hogy imádott polgármesterük és pártja pofátlanul a lehető legmagasabb értéket, a 25%-ot szabta meg a népszavazást kezdeményező aláírások számára, mikor az országos népszavazás esetén ennek éppen a tizedrészét írja elő a törvény.
És aki így áll a demokráciához, az rendes ember nem lehet. És, tűnjék bár szerénytelenségnek, de kijelentjük: hogy miféle emberek, miféle önkényuralmat gyakorolnak Kaposváron, mennyire nézik semmibe éppen azokat, akik rájuk szavaztak, az gumiügyben jött a felszínre igazán, és egyedül a KAPOS-T világított rá. A csodákban persze nem hiszünk, még az Ady által említett „mérsékeltekben” sem, mert tudjuk: semmihez nem ragaszkodnak az emberek olyan görcsösen, mint a jó kis betokosodott előítéleteikhez.
Mi viszont (még, mielőtt megkérdezi valaki, ez az ún. „szerény többes, a pluralis modesticus”) csupán a magunk elé állított mércéhez ragaszkodnánk – továbbra is.
H. I.
