Gelencsér Attila halálbüntetést követel, mint a nagyok
Habár éppen az ilyen pillanatokban kéne nagyon-nagyon megfontoltan szóra nyitni a szánkat, s a mások szavait hasonlóképp mértéktartóan, a jogos indulatokat figyelembe véve minősíteni, Gelencsér Attila minapi, több értelemben is arcpirító nyilatkozata mellett nem mehetünk el. Vagy, ha igen, akkor lendületből, és nagyon-nagyon messzire. Senki, a legnyomasztóbb álmában sem gondolta volna, hogy az eset kapcsán a Fidesz igazi arca ilyen brutálisan és egyértelműen megmutatkozik: a gyász és a részvét szavai helyett, valamint, hogy a totálisan, minden ízében elbaltázott trafiktörvényt sűrű bocsánatkérések közepette visszavonnák, még nekik áll feljebb. Halálbüntetést követelnek, immár kórusban, mintha nem ők lennének kormányon, és mintha ez akár minimális eséllyel megvalósítható lenne.
Hogy még nagyobb legyen Kaposvár gyalázata: ne feledjük, hogy a szégyenletes, trafiktörvénynek csúfolt közönséges útonállás formailag egy dr. Heintz Tamás nevű volt kaposvári képviselő nevéhez fűződik, ő adta be tíz fideszes képviselőtársával „a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről” szóló álságos, képmutató címmel, holott mindenki tudta, hogy csupán a dohánypiac politikai szempontú újraelosztásáról volt szó annak a Lázár Jánosnak a vezényletével, aki most a legbuzgóbb szorgalmazója a módosításnak.
Most bőszen úgy tesznek, mintha oltanák a maguk gyújtotta tüzet, de valójában csak olajat öntenek rá: mióta Orbán Viktor elejtette hírhedtté vált, ma már nemzetközi botrányt kiváltó megjegyzését a halálbüntetésről, a slepp ész nélkül rohan utána – most épp Gelencsér Attila Kaposváron visszhangzotta, aztán, hogy biztosak lehessünk benne, hogy nem elszólás volt, kisvártatva megismételte a ragyogó, egy százalék alatti nézettségű új hír-M1 kabarétévében.
Nem tudjuk eldönteni, a nyilatkozat melyik része bűzlik jobban: a cinikus politikai haszonlesés hónalj-, vagy a nettó otrombaság lábszaga. „Nincs szó a törvényben fóliáról és lesötétítésről” mondja Kaposvár kettes számú képmutatóbajnoka. Ja, az nincs b@zmeg, csak épp súlyos bírsággal fenyegetik – és ezt számos esetben be is váltották – ha az utcáról látható a trafikáru a boltban. Oldd meg, ahogy akarod, kispajtás. A betyárbecsület (is) ismeretlen fogalom a Fideszben: most, hogy bebizonyosodott a fóliázás tarthatatlansága, rákenik a dolgot a korábban a csókosok közül kiválogatott trafikosokra. Há’ nem is köllött vóna béfóliázni, ámbörök, nem tuttok törvényt óvasni!
Gelencsér arra is válaszolhatna, hogy, ha ennyire a szívén viseli a „zembörök” pillanatnyi véleményét, vajon miért szavazott meg egy olyan alaptörvényt, amely szinte kizárja azt pl., hogy bármiről népszavazást lehessen tartani. Eddig bármikor arrogáns, pöffeszkedő módon söpörtek le minden ellenvéleményt, most pedig sunyin próbálnak elhatárolódni a saját, minden szakmai, ellenzéki, polgári, nemzetközi tiltakozás ellenére átpasszírozott törvényüktől: „…az emberek már hoztak egy ítéletet, miszerint az elkövetés egyik oka a törvény, amelyik a dohánytermékekkel kapcsolatban a láthatatlanság szükségességét fogalmazza meg”. Miért nem a bevezetés előtt kérdeztétek meg őket?

Az elkövetés egyik oka a törvény: az egyik, aki megszavazta, Gelencsér Attila, tehát az elkövetés egyik oka Gelencsér Attila. A kifejezés, amit nem találsz, Attila: “bocsánatot kérek”, a különös kegyetlenséggel elkövetett törvénygányolás miatt.
Attila az ember, aki igenis ott volt, megszavazta ezt a törvényt, tehát saját szavaival élve: az „elkövetés egyik oka” Gelencsér Attila, akiről az „zembörök” ítéletet mondtak. Húzzuk ezt alá, pirossal, kétszer.
Ha valakinek még ez sem lenne elég egyértelmű: a Fidesz újra akarta osztani a dohánypiacot, a saját sleppjét kívánta kifizetni belőle. Mint mindent, ezt is egy hazugsággal álcázták: a fiatalkorúak védelmével. Erre a hazug körülményre kellett ráerősíteni, rájátszani a trafikok elkülönítésével és a termékek láthatatlanná tételével, mintha emiatt lett volna az egész. Így függ össze a tragédia és a törvényesített tolvajlás. A fólia egy álca csupán, mely mögé az igazi szándékokat rejtették, s mely most a kaposvári tragédiát okozta.
A legpimaszabb, egész egyszerűen vérlázító szavak mára már bejárták – az egész szerencsétlen város szégyenére – a teljes médiát: „Kaposvár kiáll a halálbüntetés mellett”. Mi van? Ki mondja ezt? Kire, mire hivatkozik? Kit, mikor kérdezett meg? A fideszes cimboráit nevezi Kaposvár népének? Honnan veszi a bátorságot, hogy egy ilyen életbevágó kérdésben Kaposvár teljes lakossága mögé bújjon a felelősség vállalása helyett? És tessék mondani: nyilvános akasztásra, felnégyelésre vagy kerékbe törésre voksoltak többen a „kaposvári városállamban”? (Szita Károly nevezte így.) Lehet flangálni bármilyen vadonatúj, hófehér, lesötétített ablakú (!) Ford terepjáróban: nyomorúságos, csúszómászó cselédtempó marad ez, Attila.
Nem fogjuk a mára a magyar médiában nagyjából háromszáz helyen olvasható érveket megismételni halálbüntetés-ügyben: elég, ha annyit mondunk, hogy a bevezetéséhez a Fidesznek a Jobbikkal kéne összefogni, a nálunk civilizáltabb országok közösségéből (EU) lényegében rögtön kivágnának bennünket, s ennek azonnali gazdasági összeomlás volna a következménye. Innentől kezdve egyértelmű, hogy Orbánék csak a hangulatot keltik, magyarul hazudnak, mint rendesen. Ezt teszi Gelencsér Attila is – mint rendesen.
Inkább azon kéne gondolkodni, hogy miért mindig Kaposváron történnek a legbrutálisabb, legértelmetlenebb, a közvéleményt leginkább felkavaró bűntények: a „diákgyilkosság”, a kis Szita Bence ép ésszel szinte felfoghatatlan halála, és most ez a szörnyűség. Tiszták, senkinek nem vétők, senki útjában nem állók estek áldozatul a közelmúlt során, és érthető, ha a tehetetlenül álló közösség a sokkhatás alatt logikát, irányt, magyarázatot keres a borzalmak mögött.
Arra viszont nincs mentség, ha valaki a gyilkosokkal egy szintre akar bennünket süllyeszteni, oda, ahol ő tanyázik, csak, hogy mentse az irháját.
H. I.