Ízekre szedtük a kisegítő iskolai színvonalú brosúrát
Miután úgy tűnik, a Homatech gumihulladék-feldolgozó rábeszélő-stábja alaposan megszórta Kaposvárt és környékét azzal a füzetecskével, amelynek ötlete nyilvánvalóan Szita Károlytól való (ő szokott ilyeneket), mi is elérkezettnek láttuk az időt némi elemző munkára. Nyilván minden kaposvári család a házioltáron tartja az ízléses kis kiadványt, amely hetvenkét grammot nyom, persze fényes, egyáltalán nem környezetbarát műnyomó papírból. Ha harmincezer példányban osztották ki, akkor több, mint két tonna fától szabadították meg az anyatermészetet, ami, ha beleszámítjuk azt, hogy a brosúra információban végtelenül szegény, megtévesztésben, csúsztatásban, hazugságokban viszont annál inkább bővelkedik, már önmagában is sokat elmond arról, hogy mennyire veszi komolyan a cég – és persze beépített strómanjuk, Szita Károly polgármester – a környezetvédelmet.
A belső oldal ráhangoló képe, a levelek közé simuló, fából alkotott nyilacskák persze balkézről, „a’ zinternetről” származnak, egészen pontosan a Circulaire Economie konferencia honlapjáról (persze forrásmegjelölés nélkül), de ne legyünk kicsinyesek. Annál is inkább, mert az oldal hangulatát ordas demagógia és nyilvánvaló hazugságok festik éjsötétre István Gábor vezérigazgató bevezető „gondolatai” nyomán.
Róla egyébként, ill. megnyilvánulásairól valamiért a régi vadnyugati mozik örökifjúság- (mellesleg hajnövesztő és potencianövelő) -elixírjét áruló harsány, nagydumás kóklerei jutottak eszünkbe, akiknek a film végén mindig igen-igen sietősen kellett elhagyniuk a városkát.
Az első hazugság: eltúlozzák az évente termelődő gumi mennyiségét. Az országos adatokból kiszámítva Somogyban jó, ha 1000 tonnányi gumihulladék képződik, melynek döntő részét, az EU-előírás szerint 75%-át újrahasznosítják.
Bevezetőjében – csak, hogy megalapozza a hangulatot – nem kevesebbet állít, mint, hogy Somogy megyében évente 5500 tonnányi autógumi válik hulladékká. Nyilván arra bazírozott, hogy senki nem fog utána számolni: ám a 2015-ös Műanyag- és gumiipari évkönyv 103. oldalán található egy írás, László Tibor Zoltánnak, a Földművelésügyi (stb.) Minisztérium Környezetfejlesztési Főosztály vezető-helyettesének tollából „A gumihulladék kezelésének helyzete Magyarországon” címmel. Itt ugyanaz az adat szerepel, mint a már korábbi cikkünkben említett Országos Hulladékgazdálkodási Tervben:
átlagosan évi negyvenezer tonna Magyarország használt autógumi „termelése”.
Tehát ha a vezérigazgató úr állítása igaz volna, azt jelentené, hogy az ország gumihulladékának majdnem tizenöt százaléka, hetede Somogyban képződik, ez pedig még viccnek is túlzás. Somogy az ország egyik legszegényebb megyéje, a motorizáció foka a fejlett régiókénál sokkal alacsonyabb, lakossága pedig az országénak három százaléka. Szélső esetben is legfeljebb ezer-ezerkétszáz tonna lehet a valós szám, de könnyen elképzelhető, hogy éppen egy nullát tévedtek, s ezzel rendesen meg is alapozták a hitelességüket.
A bevezető – és úgy általában a brosúra egésze – szánalmas igyekezet: úgy akarja beállítani a magyar „gumihelyzetet”, mintha az tragikus lenne, ezrével, tonnaszámra hevernének az árokpartokon az eldobott gumik, és mindenki csak a Homatech megmentő, segítő kezére várna.
Ha így is volna: miért pont Kaposvárnak kéne vállalnia és elszenvednie harmincezer tonnányi, tehát a városban képződő gumimennyiség százszorosát kitevő hulladék feldolgozásának kockázatát?
A bevezető többi része is ordas demagógia: „a város utcáin elektromos autók és biogázzal hajtott buszok járnak”. Nos, nem: az előbbiből összesen kettő, csak, hogy indokolt legyen a többes szám, a buszok pedig – egyelőre – földgázzal járnak, tisztelettel. Azzal meg, hogy ki mit szeretne, maximum az óvoda középső csoportjában szokás hencegni.
És az aduász baromság: a Homatech a környezetipar fővárosává teszi Kaposvárt! Egy ötven munkahelyet produkáló, gyanús pedigréjű kóceráj fogja „fővárossá” varázsolni Szita-cityt? Egyébként is: miért nem fellegvár?
A bevezető minden szava fájdalmasan hazug, ostoba, s a kaposváriakat síkhülyeként kezeli. Az igazi sunyiság az benne, hogy csak utalgat rá: ez a technológia ebben a formában még sehol nem működik, tehát ráadásul kísérleti nyulak is leszünk. „Mintaüzemet terveznek”, s „ennek a technológiának a forrása lesz Kaposvár”.
Köszönjük, de mi inkább tiszta forrásokat szeretnénk.
A következő oldalon Varga Géza „kiemelt üzletfejlesztési menedzser” válaszol az önmaga által feltett kérdésekre, s rendesen rátromfol főnökére:
Varga Géza nemhiába lett kiemelt, még rálicitál: a tényleges szám kétszeresével riogatja a kaposváriakat. Kérdés, hogy miért pont Kaposvárnak kéne a nyakába venni az ország összes hulladékát…
ő már egyenesen évi hetvenezer tonna Magyarországon képződő gumihulladékról beszél.
Szövegét szintén áthatja az a kioktató, kisegítőiskolás-szájbarágós stílus, mely azt sugallja, hogy, ha ők nem dolgozzák fel a gumit, akkor bizony senki. Úgy állítják be, mintha nem lenne Magyarországon – az Országos Hulladék-gazdálkodási Terv szerint is – nagyjából kétszer akkora gumifeldolgozó kapacitás, mint amennyi hulladék évente képződik.
Varga legsúlyosabb hazugsága azonban nem ez: szövegében többször is azt állítja, hogy a Homatech által alkalmazott feldolgozási technológia „anyagában történő hasznosítás”.
Ez pedig nyilvánvalóan nem más, mint a brosúrával megbombázott kaposvári olvasók és hiteles tájékoztatást váró polgárok tudatos megtévesztése.
A „2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról” fogalom-meghatározó része kimondja: az anyagában történő hasznosítás: bármilyen hasznosítási művelet az energetikai hasznosítás kivételével.
Itt pedig, ahogyan a továbbiakból kiderül, az olaj, a szén és a gáz, tehát a végtermékek kilencven (!) százaléka energiacélú felhasználás alapanyaga lesz. Magyarul: nem azonnal égetik el a gumit, hanem alkotóelemenként, és némi késedelemmel. A „gyakori kérdések” c. fejezetnél, a 12. oldalon még rá is erősít a hazugságra, hogy ne legyen félreértés: „a Homatech olyan termékeket állít elő (a gumiból), amelyeket más iparágak a saját termelésükhöz hasznosítani tudnak”.
Szén, olaj és gáz. A szájbarágós kis rajzocskákból éppen az derül ki, hogy a Homatech gumiból előállított termékeinek nem kevesebb, mint kilencven százaléka hőenergia nyerésére, vagyis a klímaháztartásunkra leginkább káros égetéses felhasználásra kerül! Lényegében tökmindegy, hogy a gumiból egy hulladékégetőben, vagy más módon lesz széndioxid – így is, úgy is káros, és nem tekinthető megújuló energiának, így környezetbarátnak sem.
Persze, az olajat, a kokszot, és a gázt némi utófeldolgozás beiktatásával elégetik – ez kilencven százalék. A maradék 10% acéldrótot ócskavasként beolvasztják. Ezek tényleg mindenkit hülyének néznek.
Pontosan tudjuk, hogy az Európai Unió környezetvédelmi irányelvei nem az energiacélú hulladékfeldolgozást, hanem a tényleges, anyagában történő újrafelhasználást támogatják. Tehát Kaposvárra egy olyan technológiát akar telepíteni a Fidesz, Szita Károly és akik mögöttük állnak, amelynek európai elfogadottsága minimum kétséges.
A két „szakember” monológjai hemzsegnek a bombasztikus jelzőktől: „részleteiben világújdonság”, „pozitív hozadék”, „legszigorúbb európai sztenderdek”, „teljes egészében környezetbarát”. Ám mindennek forrása csupán a két Homatech-vigéc, akik szégyenérzet és szerénység nélkül dicsérik ronggyá saját portékájukat, akár a fülbevalós Teleshop-kókler, Horst Fuchs. Egyetlen idézet, ajánlás, vagy tőlük független vélemény nem szerepel a brosúrában.
A különböző jelzők néha egészen röhejesek: van pl. ilyen, hogy „megújuló olaj”. Az milyen, tessék mondani? Magától megújul? Tessék rákeresni a Google-n (idézőjelekkel): ezt a kifejezést élő ember nem, csak a Homatech-hez kapcsolódó, általuk írt, fizetett, kitalált webhelyeken használják. Dagadj kebel: még a tudományos-műszaki nyelvet is megújítják a kaposváriak kedvéért.
És mi lesz a szennyvízzel?
A legocsmányabb átverést – ahogy ők is – a végére hagytuk: szintén a gyakori kérdéseknél szerepel, csak úgy, mellesleg: „Az üzem működéséből eredően keletkezik számunkra nem hasznosítható technológiai víz, melyet biológiai szennyvíztisztítónak adunk át.”
A szennyvíz? Az nem érdekes. Igaz, hogy az MTA-dokumentum súlyosan szennyezettnek és károsnak ítéli, de sebaj. Még a kutya is kapar egy-kettőt, ha odapiszkít…
Álljunk csak meg: mi is szerepel az általuk és Szita Károly által körülbelül kétezerszer idézett-lobogatott, agyonhájpolt Magyar Tudományos Akadémia-kutatócsoporti szakvéleményben? Merthogy itt ugrik a majom a (szenny)vízbe: „A technológia leginkább egészség és környezetkárosításra alkalmas eleme a mutagén vegyületekben, poliaromás-szénhidrogénekben (PAHs) és aromás-aminokban gazdag koksz (korom) és a PAH vegyületekkel és aminokkal szennyezett szennyvíz. … A szennyvíz-kezelés problémáját nagy, ipari szennyvíztisztítóval együttműködésben oldják meg.”
Igen? Milyen ipari tisztító? Hol van erre akár egyetlen utalás is?
Továbbá: „A technológiában hozzávetőleg naponta 10 m3 szerves szennyezőkkel erősen szennyezett ipari szennyvíz keletkezik, KOIk körülbelül 200 000 mg/l, amit a víz közcsatornába bocsátása előtt 1000 mg/l alá kell csökkenteni. A szennyvíz folyamatos befogadására is célszerű hosszabb idejű megállapodást kötni alkalmas szennyvíztisztítóval, hogy az üzem folyamatos működésében a szennyvíz felhalmozódása se jelentsen akadályt.”
Kétszázezerről ezerre. (A KOIk egyébként a kémiai oxigénigény, kb. a szennyvízben lévő szerves anyagok összességének gyakorlati mérőszáma.) Hangsúlyozzuk ki: ez a brosúra kifejezetten Kaposvárra készült. Itt híre-hamva sincs ipari szennyvíztisztítónak, és, ahogy látjuk leírva, a cég sem kíván ilyet építeni, hanem a „biológiai”, magyarul a kommunális szennyvízrendszert kívánják használni.
Ez viszont az általuk lobogtatott akadémiai szakvélemény szerint kizárt, de úgy tűnik, ez sem a Homatech házalóit, sem Kaposvár – egyébként eredetileg növényvédő üzemmérnök végzettségű, Kaposvár jövőjét éppen egy tál lencséért eladni készülő – polgármesterét sem zavarja.
Hasonló a hasonlónak örül: kiválóan egymásra találtak itt néhányan. Kérdés, hogy akit ilyen könnyű a számtalan ferdítésen, hazugságon, csúsztatáson rajtakapni egy ilyen szerény, információt alig-alig tartalmazó brosúrában, annak hány szavát tanácsos elhinni a továbbiakban?
Nos, a Homatechesek – ahogy mondai szokás – messziről jöttek. Szita Károlyt pedig, sőt „pedddddig”, már ismerjük. Túl régóta és túl jól.
H. I.
