Nem, erről a rossz szokásunkról sem teszünk le – mentségünkre szolgáljon, hogy nem is tettünk rá újévi fogadalmat. Ahogyan a bőrünk, vagy egyes hozzáértők szerint a szembogarunk kinézete árulkodik az egész test állapotáról, úgy festenek teljes képet a kaposvári sajtóban megjelent cikkek, megnyilvánulások mindarról, amit helyi közéletnek nevezünk. Ezért aztán időről időre foglalkoznunk kell vele úgy, ahogy ezt a fejlett – Kaposváron kívüli – világban szokás tenni: a HVG, az Index, a Népszabadság vagy az Origo rendszeresen vesz át dolgokat egymástól, reflektálnak egymás megállapításaira, hivatkoznak, esetleg kritizálják egymást. Csak Kaposváron divat, hogy a Somogyi kussol a Kapos TV-ről és mindenki másról, a Kaposvár Most, vagy a Somogy TV úgyszintén, hogy a Kapos Extráról ne is beszéljünk – egymásról tudomást sem véve evickélnek, mint féreg az almában. Azon a szinten nyilván nehéz is értelmes diskurzust folytatni bármiről, így hát meg sem próbálják.
Persze, a címben szereplő provokációt haladéktalanul fel kell oldanunk: egy percig sincs szó arról, hogy hülyének gondolnánk nemzettársainkat, még annyira sem, mint azt általában családi vagy baráti körben előfordul. Ez esetben is csupán a helyi jobboldali „értelmiség” szellemi állapotáról van mondanivalónk, semmi többről. Vesztünkre vetettünk egy pillantást a Kapos Extra január 30-i számára: vajon volt-e annyi tisztesség a lap készítőiben, hogy bocsánatot kérnek a két héttel korábbi hazugságukért, miszerint szűk két hét alatt több mint háromszázezer Somogy megyei autópálya-matricát adtak el – s leírták-e az igazságot, hogy mindössze hatezer volt.
“A viták sötétjében” – lesz ebből még inkvizíció is
Persze eszükben sem volt kiigazítani, így világos: nem tévedés, tudatos hazugság volt. Mindemellett feltűnt: különösebb indoklás nélkül, lazán kimaradt a január 22-i szám, tehát a jobb érzésű kaposváriak reménykedhettek egy pillanatig abban, hogy az ingyenes formában rájuk zúduló heti ostobaság- és kormánypropaganda-halmaz megfeleződik, és 2015-től már csak kéthetente osztják azt, amiből épp a készítőknek van a legkevesebb.
Ahogyan, ha már kézbe vettük, azt sem lehetett nem észrevenni, hogy némi átrendeződés zajlik a háttérben: Schenk János heti agymenései már nem olvashatók a Kaposvár Most-on, az eddig két helyen is hasznosított zöldségekkel csupán a nyomtatott lap olvasóit szerencséltetik ezután. A január 30-i számban ráadásul nem Schenk nagyívű világpolitikai kocsmafilozofálása volt olvasható, hanem egy „új” szerző: Szigetvári György „jegyzete”. Nos, emellett nem tudunk szó nélkül elmenni, kevés számú jóakarónk tanácsa ellenére sem.
A Kaposvár Polgáraiért Egyesület elnöke, Szita Károly fekete öves támogatója szólalt meg mindannyiunk épülésére. Az egyesületről ennyit tudni: „A szellemi kulturális örökség ápolása, a város polgári arculatának kialakítása. Szellemi műhely létrehozása, amely lehetővé teszi a polgári és keresztényi értékrend társadalmi jelentőségének, a család fontosságának, a társadalmi közösségek megtartó erejének korszerű és legszélesebb értelemben vett bemutatását, kutatását, oktatását és tárgyalását. E cél érdekében előadásokat, képzést és továbbképzést, valamint vitafórumokat és konferenciákat szervez. Az Egyesület médiafelületet is szervez, könyvet, nyomtatványt, képeslapot ad ki, újságot jelentet meg.” Ezen kívül semmi nyomuk, nem tudjuk, hol szervez médiafelületet, mit ad ki, és kinek – egy biztos: ez a szervezet „szokta” felkérni Szita Károlyt szokásos évértékelőjére. Szellemi műhely? Legfeljebb óvodás barkácskészlet, évi jelentős közpénz-apanázzsal a város költségvetéséből.
A Szigetvári-jegyzet kapcsán azért alkothatunk némi fogalmat arról, hogyan képzelik egyesek „a város polgári arculatának kialakítását”. A szerző, a közismert építész, akiről nem árt tudni, hogy 1926-ban született, tehát kora miatt mindenképp tiszteletet és kíméletet érdemel, önéletrajza szerint 1951-től 57-ig a Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat főmérnöke, majd, miután a vállalati munkástanács elnöke lett 56-ban, elbocsátják. Két évvel később azonban – csodaszámba menően – már a Baranya megyei tervező vállalat igazgatója, 1961-től pedig a SOMOGYTERV-é, egészen 1986-ig.
Nos, ha valaki akár csak olvasmányélményeiből ismeri az „átkos” Kádár-rendszert, tudhatja, ki lehetett akkoriban egy állami vállalat igazgatója, ráadásul hosszú évtizedekig. Ehhez képest Szigetvári így „fogalmaz”, ha ugyan erre az összefüggéstelen szóhalmazra használhatjuk ezt: „Az azelőtt vörös arccal az Internacionálét sikoltók izgatottan lesik az orosz lejtőt, egy maroknyi megbántott Amerika ellen harcol.” Nos, ha valakire ráillik a borzalmas fogalmazással együtt „a vörös arccal az Internacionálét sikoltó”, akkor az bizony Szigetvári György, aki évtizedekig a helyi nómenklatúra (ez más, mint a klaviatúra), tehát az elit tagja volt, s mint ilyen, nehezen hihető, hogy néhány ezerszer ne „sikoltotta” volna fennhangon a nemzetközi munkásmozgalom dalát.
A fő baj a teljesen összefüggéstelen szöveggel azonban nem ez – mellékeljük: értelmezze, aki akarja – hanem a közel a felét kitevő idézet, naná, hogy – állítólag – Wass Alberttől, „igazságot jelentő gondolatokkal utat mutatva a sötétségben”. Ezzel mindössze egy apró gond van: bármennyit is kutakodtunk az író szövegei közt, nem találtuk nyomát a cikkbe emelt mondatoknak. Ettől még persze lehetnek Wass Albertéi, de számunkra felettébb gyanús volt a durva nyelvhelyességi hiba a szövegben: „Magyarország valamikor, történelmileg nem is olyan régen a világ egyik legbecsületesebb országai közé tartozott.” „Egyik legbecsületesebb országai”? Wass Albertről sok mindent gondolunk, háborús bűnösségéről, antiszemitizmusáról, s főleg végtelen középszerűségéről, mely miatt a mai jobboldal kedvencévé, emblémájává válhatott, de, hogy ilyen egyeztetési hibát vétett volna, meggyalázva a szent és imádott magyar nyelvét?
Itt lepleződött le a szerző és persze a szerkesztő, akinek ilyenkor volnának kötelességei a megjelenő szövegekkel kapcsolatban: az idézet ugyanis, amint a szöveghiba árulkodik róla, nem egy Wass Albert-műből, hanem egy Both Gábor nevű senkiházi: Hülye magyarok című vérciki, primitív, gyalázatos fércművéből való, mely teljes egészében olvasható az Interneten – keresse meg, aki akarja – s amelyben pontosan ugyanezzel a hibával szerepel az állítólagos idézet. Szigetvári úr tehát nem Wass Albertet, hanem „Hülye magyarokat” olvas, és ezt osztja meg – állítólag – huszonnyolcezer példányban a kaposváriakkal a „városi hetilap”.
S, hogy el ne feledjük: még volna egy egészen apró megjegyzésünk az idézethez, tisztázatlanságán és nyelvi gyalázatán kívül: az, hogy egy tipikus, kódolt antiszemita szöveg, ezért is nem mellékelünk linket a forrásához. Hogy a magyarok történelmileg becsületesek voltak, ez már önmagában is egetrengető marhaság, s aztán jöttek a „tudjukkik”, az „élelmesek”, a tizenkilencedik század második felében, és akkor megváltozott minden. És hát a „tisztességes, becsületes magyarok kell átvegyék a gazfickók helyét”. Utóbbiakra pedig vártak a vagonok, vagy a kamenyec-podolszkiji sírgödrök a jól ismert „idegenrendészeti eljárás” nyomán.
Wass Alberttől nem volt idegen az efféle megnyilvánulás, gondoljunk a „Patkányok honfoglalása” című pamfletjére.
Jobboldali sajtó, jobboldali, „polgári értelmiség”, jobboldali közbeszéd Kaposvár, 2015. Sajnos, folytatása következik.
H. I.
