Megalomán látványprojekt volna?
Csak nem? Halkan megjegyeznénk, hogy a KAPOS-T már a kezdet kezdetén, 2014-ben az első változat bejelentésekor megírta azt, amire a címben említett civil szervezet és a zöldportál a gondolatmenetét építi. Az mindenesetre megnyugtató, hogy a nemrég átadott értelmetlen és felesleges közpénz-zabáló szörnyszülöttről gondolkodni képes (szak)emberek tőlünk függetlenül hasonlóan vélekednek. Az viszont már kevésbé, hogy mindez annak ellenére nem jut el a kritikus média országos főáramába, hogy minden lehetséges fórumon megpróbáltuk elmondani. A flancos Esterházy hídnak pedig, mely a pénz legnagyobb részét elvitte, s melyet terv formában Szita Károly még „Los Angeles-i buziságnak” nevezett, semmi köze a tömegközlekedés észszerűsítéséhez, így aztán megint sikerült jól átb@szni a mocskos brüsszelitákat – más cél amúgy sem volt.
A Magyar Közlekedési Klub Facebook-oldalán közzétett bejegyzés így fogalmaz:
„Sorban lehet olvasni a győzelmi jelentéseket a kaposvári intermodális csomópont (18 milliárd) átadásával kapcsolatban, holott győzelmi mámor helyett leginkább a mély szomorúság lenne indokolt.
Önmagában az is sokatmondó, hogy tízéves kínlódás után 1, azaz egy projektet sikerült ebben a műfajban átadni. De még szomorúbb a szakmai minőség: a közlekedési módok közötti átszállás javítása helyett itt is egy megalomán városi látványprojektté vált az egész.”
Szó van továbbá arról – hangsúlyozzuk ki ismét, hogy megállapításaik szinte minden elemét már akkor megírtuk, mikor még csak tervként létezett a központ – hogy a buszpályaudvar a helyén maradt, ill. a helyi járatoké került pár méterrel odébb,
s a vasúttal egyetlen vágányon, afféle alibi-kapcsolat van csupán.
A poszt szerint mindez elsősorban „a közlekedési kormányzat alkalmatlanságának eredménye”, bár annak inkább következménye szokott lenni. „Odadobták a városoknak” az intermodális projekteket, pedig az intermodalitás pont nekik nem érdekük, s így aztán a közlekedés észszerűsítése címén minden létező barom ötletet összehordtak:
fontos, hogy betonból és vasból legyen, s persze minél drágább.
Ez itt a lényeg: két vágány az utasoké, tíz a répáké. A kaposvári pályaudvaron ilyenkor hosszú napokig várnak sorsukra a répaszállítmányok, ez a MÁV egyik legnagyobb üzlete. Erről nyilván csak akkor lett volna hajlandó lemondani, ha a kormány (!) épített volna egy másik rendezőpályaudvart valahol a városon kívül. Erről szó sem lehetett (mert ilyesmit nem finanszíroz az EU) így maradt a semmire sem jó öszvérmegoldás.
Azt már mi tesszük hozzá, s a fentebb idézett Greenfo és Közlekedési Klub
talán nem is tud róla, hogy volt egy korábbi tervváltozat, amely a teljes autóbuszállomást a vasút mai területére, a vágányok helyére telepítette volna. Ezzel kapcsolatban Szita Károly és propagandagépezete 2017 elején megpróbált úgy tenni, mintha mindig is ezt akarták volna (ahogy az agresszív kismalac mondaná: kuss, én így szoktam leszállni a bicikliről). A legújabb idióta magyarázat pedig az, hogy „a MÁV kiszállt a finanszírozásból”. Ami nyilvánvaló marhaság, vagy inkább tudatos csúsztatás, hiszen a MÁV-nak arra sincs pénze, hogy az orrát megtörölje: minden jelentősebb vasúti fejlesztés
a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő kezében, végső soron a kormányéban van.
Ha tehát a kormány tartja magát az eredeti ígéretéhez, és valóban 32 milliárdot ad a kaposvári központra, abból megvalósítható lett volna az a rendezőpályaudvar valahol a városon kívül, és egy valódi intermodális központ eme semmire sem jó látványberuházás helyett. És tényleg közelebb jött volna a Donner a belvároshoz, akár egy egyszerű sorompós átkelőhely révén, nem lett volna szükség a flancos bádoghídra.
Logika? Észszerűség? Valódi megoldások? Ugyan. Szita Károlyt és sleppjét egy percig sem érdekli a térség és a város tényleges fejlődése, csak az EU tízmilliárdjainak elherdálása révén megszerezhető politikai és anyagi haszon.
H. I.
