Néhai macskánk, mint általában a fajtája, meglehetősen öntörvényű volt, hogy mást ne mondjunk, még a nevét is maga választotta. Az elhúzódó családi névadási vita közepette pár nap után olyan élénken reagált a „macska” szóra, hogy ettől kezdve nem is kísérleteztünk mással. Amúgy persze – férfi lévén – semmilyen társadalmilag hasznos tevékenységre rá nem vehető, önző, hedonista szemétláda volt, a környékbeli cicók abajgatásán túl valójában egyetlen téren rendelkezett figyelemre méltó képességekkel: zseniálisan tudott alvóhelyet választani. Mindig megtalálta azt a pontot a házban, ahol a fény, a hangok, az illatok, s még ki tudja, miféle rejtett paraméterek a legmegfelelőbbek voltak a nyugodalmához. És nem fordult elő, hogy kétszer ugyanarra a helyre telepedett volna. Ez persze csak egy igen-igen távoli párhuzam azzal, hogy a kaposvári közbeszédben ismét, immár sokadszor téma – és probléma – hogy helyi szórakoztató iparosunk, életművészünk, Gelencsér Attila képviselő úr valahol a nap alatt megfelelő körletelhelyezést nyerjen végre.
Őt persze nem a saját, hanem a sors kénye hányja és veti: kezdődött az Azori-szigeteki kalanddal, melyről csak mellesleg jegyeznénk meg, hogy talán az a legszomorúbb, milyen apró kis stiklinek tűnik ez ma már azokhoz a vérlázító arcátlanságokhoz képest, mint Lázár János kétnapos kétmilliós útjai, Kósa Lajos Rolling Stones-koncerttel felturbózott új-zélandi magyarságkutatása, vagy Rogán Antal, netán Habony Árpád rusnya, feminin táskákban megnyilvánuló surmó kivagyisága.
Folytatódott aztán a Gelencsér-saga a Somogy Megyei Közgyűlés botrányos költözésével, melynek során a Rippl-Rónai Múzeum jó részét, raktárakat, irodákat, munkahelyeket túrtak ki a Fő utcai épületből, mondván: „ez Közép-Európa legdrágább csontraktára”, hogy a helyébe az egész univerzum legfeleslegesebb, kenyér- és közpénzpusztításban verhetetlen, vagyon, hatáskör, értelmes tevékenység nélküli „önkormányzatát” telepítsék. A megyei a szó szerinti, ad absurdum önkormányzat, ugyanis valóban csak önmagukat kormányozzák.
A Mesebolt egyelőre érintetlen: “talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét” (József A.)
A botrányos ügylet nem zárult le, mert Isten és a Fidesz útjai kifürkészhetetlenek: a korábban megyei fenntartású intézmények – az általunk is már többször megírt siralmas vargabetűk után – átkerültek a települési önkormányzatokhoz, esetünkben Kaposvárhoz, s a megyei közgyűlés apparátusa ismét költözni kényszerül. Igaz, ez még csak terv, de a múzeum épületében nincs maradásuk, így most a levéltár épületét pécézték ki, s kétség sem férhet hozzá, hogy a műveletet végre is hajtják: kiebrudalják eredeti, évszázados helyéről a levéltárat, és „beköltözik a sóhivatal”.
Félreértés ne essék: semmi kifogásunk az ellen, hogy a levéltár Kaposvár belterületén akár új, akár felújított, levéltári célokra alkalmassá tett épületben raktárakhoz jusson. Az ellen sincs, hogy a megüresedett Bartók iskola épületében legyenek ezek, „mindössze” azt kifogásoljuk, ha a levéltár központi és kulturális funkcióit nem hagyják meg az eredeti épületben. Mellesleg roppant szerénynek tűnik az az összeg, amelyből – éppen most – a Bartók egyik épületét felújítják. Főleg ahhoz képest, hogy ez a 150 millió forint alig több, mint amit annak idején a megyei közgyűlés kapott a teljesen feleslegesnek bizonyult első – ma kormányhivatali – épületből történő költözésre.
Pénz – nem az ablakban – vasvillával ki az ablakon, bár úgy tudjuk, voltak, akik nem jártak rosszul ebben a zavarosban halászgatva.
Aztán jöttek az idei parlamenti választások, amelynek kapcsán köztudott volt, hogy Attila már nem lehet többé kettős funkcióban: át kell adnia a közgyűlés elnökséget és a szép kilátást az Európa térre. (Arról is írtunk nemrég, hogy ez ügyben is próbált barkácsolni egy kicsit, de ráfaragott a sompolygásra.) A hely viszont megtetszett neki, és azon melegében ki is brusztolta, hogy hadd legyen őneki egy kisebb irodakomplexuma a Fő utcán. Erről meg is indult a hivatalosnak nevezhető eljárás, ajánlatkérés, tervezés, stb. Az üzlet, melynek a kirakatában ott díszelgett stílszerűen a „Mesebolt” felirat, az önkormányzat tulajdonában maradt volna, tizenhét millióért felújítva – így már közelebb lett volna az értéke a százmillióhoz, mint az ötvenhez – és Gelencsér Attila trónolna benne – már, amikor. Például sátoros ünnepeken.
Hogy Mátrai Márta, a másik – papíron – kaposvári képviselő használta volna-e, erről nincs tudomásunk: Mátrai képviselőasszonyt Kövér házelnök vette szárnyai alá, és nem nagyon foglalkozik Kaposvárral (ő sem). Most éppen a Fideszben zajló generációs belharc – tudják, a Kövér-Pokorni páros kontra Lázár-Rogán-csoport afférja – miatt van nagy szükség Márta asszony harci tapasztalatára.
2012-ben így nyilvánított valaki – eléggé el nem ítélhető módon – véleményt
Nem tudni pontosan, mi történt a Fő utcai üzlet ügyében, de azt látjuk, hogy a nagy lendület mintha alábbhagyott volna. Csend van, semmi mozgás. Lehetnénk akár egy egészen kicsit önhittek is, hogy talán a KAPOS-T írása nyomán érezték úgy, hogy politikailag nem lenne szerencsés az önkormányzati választások előtt (a cikk júliusban jelent meg) exponálni a dolgot, és muníciót adni az ellenzéknek. Lehetnénk: jelent meg már olyan, melynek hatására egy egész minisztériumot neveztek át.
Ami utána jött, abban viszont már csak annyi a részünk, mint bárkinek, aki – akár csak egészen halkan is – fel merte emelni a szavát, ki mert menni egy tüntetésre, vagy a közösségi oldalakon szóvá tett bármit a lelkiismerete szavára hallgatva. Mert pár hete kicsit összeszottyant a nagyfene magabiztosság, a „bármit megtehetünk, miénk az ország” arroganciája. Gelencsér uram mostanában az utcára sem tolja ki a képét, és – úgy tűnik – egyelőre letettek a Fő utcai proccos-flancos képviselői iroda agyament ötletéről is. Vagy csak a szokásosnál is jobban összerúgták a patkót azon, hogy Gelencsér Jakó Gergely helyett saját emberét, Bátori Zsoltot próbálta betolni közgyűlési elnöknek, és ezért függesztette fel Szita a projektet? Ez is lehetséges, nem tudjuk.
Az mindenesetre biztos, hogy most, a kaposvári közgyűlés legutóbbi, rendkívüli ülésén megszavaztak egy bérleti szerződést, melynek értelmében a Szent Imre utcai Pártok Házában öt, azaz bruttó ötezer forint plusz némi rezsiköltség fejében egy hetven négyzetméteres irodahelyiséget bérel a Fidesz nevében Gelencsér Attila választókerületi elnök.
A kaposvári önkormányzat honlapján szereplő eredeti kiírás 148 ezer forint plusz áfáról, és rezsiről szólt…
Hogy lett ebből a szabad szemmel alig látható töredéke? Pofonegyszerű: a kiíró önkormányzat biztosra akart menni, hogy senki más ne pályázzon a horror összegért, csak az, aki tudta, hogy az ajánlat korlátlanul csökkenthető, és csökkenni is fog. Így aztán senki más nem adott be ajánlatot, „csak a Fidesz”, és láss csodát: nyert is! De ennyire pofátlanul? S ezt még egy „szakértői csoport” jóvá is hagyta, gyárilag teflon arcbőrrel.
Hogy ez minimum etikátlan, de felveti a hivatali visszaélés gyanúját is? Csalás, bennfentesség, szolgálati titoksértés? Vagy, hogy hitvány, alávaló, és szánalmasan pitiáner húzás a pénzben lubickoló Fidesztől? Ugyan. Tőlük ez a természetes, a „normális üzemmód”: kettős, hármas mérce, kézivezérlés, alig leplezett önkény. Mindezen a legkevésbé sem változtat, hogy a helyiségeket esetleg korábban is a Fidesz bérelte.
A dolgok mai állása szerint itt lel tehát megnyugvást – ha igaz, és ez nem csak a „slepp” elhelyezésére szolgál – Gelencsér Attila, hosszú évek hányattatásai, odüsszeiája után. A dolgok persze olyanok, hogy változnak, mindig csak pillanatnyi állásuk van, de az tény, hogy már nem nagyon van olyan hely a városban, ahol emberünk meg ne fordult volna, s ennek költségei – jórészt a kaposváriak rovására – súlyos százmilliókban mérhetők.
Tippelnénk egy elsőre meglepőt: szerintünk a kaposvári városházát nézte ki következőként magának…
H. I.
Update: a tények és a lényeg, avagy kis aljasságok Somogyi-módra
Talán tényleg azon kéne keseregni, hogy már fel sem tűnik. Ha viszont olvasóink felhívják rá a figyelmet, az minket is kötelez, habár teljességgel reménytelennek látjuk, hogy ebből a megkövült, pavlovi reflexszé vált tisztességtelenségből valaha ki lehet törni. Azok közül is, akik elolvasták a Somogyi Hírlap nyomtatott, ill. online változatának tudósítását a fentebb tálalt ügyről, csak kevesen vették észre az év talán legpimaszabb csúsztatását: Márkus Kata a cikk elején úgy fogalmaz, hogy az
„ajánlatról szóló napirendet kérdés és hozzászólás nélkül elfogadták a városatyák. Így a párt havi bruttó ötezer forintért bérli a három irodából álló helyiségcsoportot januártól.”
Csakhogy nem az ajánlatot fogadták el, hanem a napirendet, azt, hogy miről tárgyaljanak. Magáról a bérletről szóló szavazás úgy zajlott, hogy a fideszesek igennel, a jelen lévő négy ellenzéki közül egy nemmel szavazott, hárman pedig tartózkodtak, ami a magyar parlamenti szokásjog szerint „gyenge nemet” jelent. Magáról a szavazásról már nem is esik szó a cikkben. A Somogyi olvasói közül többen is jelezték: a megfogalmazás, ill. elhallgatás mindannyiuk számára azt jelentette, hogy a képviselőtestület egyhangúan szavazta meg a botrányos előterjesztést. Ami pedig tényszerűen nem igaz.
Hogy ez véletlen, afféle szakmai baki volna, és Márkus cikkéből egyszerűen kimaradt a valódi szavazás eredménye? Aki ennyire naiv, az meg is érdemli a sorsát.
Annak sem tudunk felhőtlenül örülni, hogy Kováts Imre, a baloldali összefogás egyik képviselője, aki a somogyis cikkek rendszeres Facebook-hozzászólója, s ezzel legitimálja a saját lejáratásukra irányuló törekvést, azzal, hogy csupán a „tényszerűség kedvéért” igazítja ki Márkus szövegét, segít elkenni a tudatos hazugságot. Arról nem beszélve, hogy hozzászólásával mennyire vannak kisegítve, akik a nyomtatott változatot olvasták. A Kováts úr által misztifikált „tények” mögött ugyanis ott van a lényeg, a legfontosabb, sulykolandó, beégetendő üzenet: nem létezik az ellenzék, nincs hangja, véleménye, s ezt ilyesfajta, könnyen tetten érhető sunyiságokkal kell nap mint nap erősíteni. Ha nem tudunk jobbak lenni, le kell rángatni az ellenfelet magunkhoz a sárba.
Rögzítsük tehát a tényt: az ellenzéki képviselők nem szavazták meg a Fidesz botrányos irodabérletét, kizárólag a kormánypártiak. S rögzítsük azt is, hogy a helyi nyomtatott „újság” és „hírportál” megpróbálta elhazudni a szavazás végeredményét. Nagyfokú elvakultság hiheti csak véletlennek, hogy valaki a cikk elején szőrszálhasogató pontossággal beszámol a napirend megszavazásáról, aztán a ténylegesről, a valódiról megfeledkezik. Sőt, hogy biztosra menjen, a napirend megszavazása mellé írja a végeredményt.
Ötezer forint, milliméterben mérhető politikai előnyre váltott becsület: nyomorúságos, szánalmas kisstílűség, mint rendesen. Kaposvár, kettőezer-tizennégy, advent utolsó hetében.
