„Filléres emlékeink”
Leírni is fáj, hogy Rippl-Rónai „megyei hatókörű városi múzeum”, nyilván valami „megyei hatökör” agyalta ki ezt a kínosan bürokratikus elnevezést az egymást követő tébolyodott átszervezések valamelyike során. Ettől, s persze az egyre szűkösebb működési feltételektől – hogy a közalkalmazotti státusz megvonásáról már ne is beszéljünk – szerencsére a múzeum még működik, teszi a dolgát, s ez nem feltétlenül csak a régmúlt tárgyi, netán szellemi örökségének ápolását jelenti. Az újkortörténeti gyűjtemény munkatársai dr. Varga Éva történész-muzeológus vezetésével most ennek a járvány miatt rendkívüli, mondhatni történelmi időnek a rekvizitumait kezdték el gyűjteni, s idővel nyilván feldolgozni.
A múzeum honlapján olvasható felhívás szerint „… világméretű járvány sújtja az emberiséget. Az elkövetkező korszakok muzeológusa – itt Kaposváron, Somogyban s a világ minden táján – bizonyítani kívánja majd, hogy ez idő tájt a mindennapi életviszonyainkban gyökeres változások mennek végbe. De vajon mennyire lesz ez látható, forrásként megfogható számára? Miként tudja bemutatni utódainknak, akár a következő nemzedéknek? Ez a mai történész-muzeológus munkáján is múlik. Műtárgyaink népszerűsítése helyett ezúttal a gyűjtőmunkában kérem, kérjük a segítségüket”.
Persze adódik a kérdés: most, mikor már a hároméves kisgyerek
kezében is olyan tudású telefon van, melyet nemrég még elképzelhetetlennek tartottunk, s életünk szinte minden pillanatát – sokan már kórosan – megörökítjük, van értelme ugyanennek közgyűjteményi formát is adni? Kijelenthetjük, biztosan van: a gyűjtés történhet bármilyen módszerrel, de a feldolgozás már tudományos-szakmai szempontok alapján zajlik.
És itt lép be pl. a hitelesség kérdése: egyrészt senki nem lehet biztos
abban, hogy a ránk zúduló képözönben minden fontos dolog valóban megőrződik. Másrészt a digitális sokszorozódás nyomán egy-egy kép – gondoljunk a „fake news” jelenségre – elszakadhat az eredeti tartalmától, más összefüggésbe kerülhet, vagy épp manipuláción esik át.
A gyűjtés még korai stádiumban van, az egyik szerintünk értékes lelet egy részletét mutatjuk, mely egy kaposvári kínai bolt ajtajára volt kifüggesztve: az egész képért, no meg a többiért látogassanak el a múzeum weboldalára.
Hogy ez valós veszély, annak egy igazán szórakoztató esetét korábban épp a KAPOS-T leplezte le: a Somogyi Hírlap, ill. a Sonline nevű helyi – ma KESMA – kormányszócső hosszú cikksorozatot közölt „Kaposvár s(z)aga” címmel, mely egy állítólag 1989-90 környékén íródott, valójában hamisított napló volt, egy, a rendszerváltás idején még kiskorú somogyi újságíró kreálta két évtizeddel később. (Etikus lenne már ez ügyben (is) a nyilvánosság elé állnia.)
Fellapozta a korabeli Somogyit, kinézett belőle egy-két akkori hírt,
no meg a Merkur-sorszámokat – mond ez még valakinek valamit? – s némi szubjektív narrációval nyakon öntve kész volt a „napló”. A remekműnek még somogyis szinten sem nevezhető próbálkozást viszont számos naiva csont nélkül bekajálta, pl. egy budapesti – ráadásul kaposvári születésű – történész, és, bár feltételesen, de forrásként felhasználta egy munkájában.
Csúnya szakmai öngól úgy a „szerző”, mint a felhasználó részéről.
Ez az eset is bizonyítja, hogy az elmélyült és szakszerű történészi munka, a közgyűjtemények ápolása és fenntartása korántsem luxus. Az újkortörténet viszont éppenséggel nem várja meg, amíg a föld és feledés alól kell előásni a leletet, amely ez esetben a szemünk előtt van. Történetek, még, ha nem is hibátlan kompozíciójú
képekben elbeszélve, egy extrém időszak lenyomatai.
A gyűjtemény nyilván még embrionális állapotban van, ahogyan a járványnak is messze még a vége, s ezért a múzeum munkatársai örömmel várják az éles szemű, érzékeny segítőket, akik a témába vágó képeket küldenének. Akik nem csak édibédi kisállatokat, „Európa legszebb főtere”, „gyönyörű a naplemente a Desedán” -típusú giccset tudnak fotózni, hanem, ahogyan a honlapon látható – meglátják a drámát, a képileg megragadhatót, melytől ez az idő menthetetlenül más lesz életünk többi részénél.
Kell valaki, aki majd elmondja, miért is állt négy egyenruhás
közterület-felügyelő a piac bejáratánál, vagy miről is szólt a címben idézett pársoros faramuci kis szöveg a kínai bolt ajtaján. Szándékosan nem emeltünk át, csupán egy részletet, tessék átkattintani bátran a múzeum oldalára, és ihletet meríteni.
H. I.
Címkép: 1918-ban is maszkkal védekeztek a spanyolnátha ellen
