A decemberi közgyűlés hordaléka
Valójában nehéz lenne olyan, a helyi demokráciát helyettesítő városházi színjátékról beszámolni, amelynek ne lennének kötelező tartozékai a címben említett fogalmak. A mindenkori kaposvári közgyűlés ugyanis szervezeti és működési szabályzatszerűen és lényegét tekintve egy polgármesteri sajtótájékoztató, amelyen biodíszletként a képviselőtestület tagjai is részt vesznek, s még néhányan a polgármesteri hivatal szervezetéből. Ugyanazok a fellengzős szónoklatok, ugyanaz a lapos, sunyi, béna, buta hallgatás a Fidesz-frakciótól Csutor Ferenc, Szép Tamás, Gíber Vilmos és a többiek üres ábrázatával súlyosbítva, ugyanazok a szórványosan jobb sorsra érdemes, a polgármester által elnyomott, leugatott, kigúnyolt, félremagyarázott, elhazudott, belefojtott megnyilvánulások az ellenzék részéről. Értelmes vita, tartalom, érvek, demokrácia nélkül. Elmondjuk, miről hallgattak a jelenlévők, és mint rendesen, a helyi sajtó.
Ami a leginkább méltatlan és szégyenletes volt, az természetesen a menekültügy bevitele a közgyűlés elé. Az a közgyűlés – pontosítsunk: az a polgármester – amely/aki játszi könnyedséggel lépett át a közelmúltban két olyan aláírásgyűjtésen is, melyben összesen több ezer kaposvári polgár nyilvánította ki azon véleményét, hogy az általa épp erre felhatalmazott önkormányzattól várja gondjainak megoldását, legyen akár egy gyalogosokat védő közlekedési lámpa vagy egy Szita Károly által tudatosan elgettósított városnegyed (a Donner) rehabilitálása, ez az önkormányzat múlhatatlanul fontosnak érezte, hogy egy rá semmilyen módon nem tartozó kérdésben állást foglaljon.
Szita Károly és a közgyűlés arra kapott felhatalmazást a kaposvári választópolgároktól, hogy az ügyeikkel foglalkozzon, jobbá, kiegyensúlyozottabbá és elviselhetőbbé tegye mindennapjaikat. Ezeket a feladatokat, melyek mögött kézzelfoghatóan jelentős társadalmi igény van, arcpirító cinizmussal passzolgatják át hol a közútkezelőnek, hol a megyei rendőrkapitányságnak, nyilván abból a megfontolásból, hogy, mivel nem a nagyságos állampárt, a Fidesz kútfőjéből meríttetett, csak valami ármány lehet, még jó, ha nem kell miattuk papot hívni a szembeszomszédból a turibulummal.
Van, akinél így térnek vissza a régi szép évek (fotó: Tamás István, flickr.com), van, aki a pártállami módszerek szerelmese.
Arra volt igény, hogy megszülessen az előterjesztés „a kormány migránsügyben kialakított álláspontjának és a kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtés támogatásáról”, hát hogyne, ezt hívták annak idején „pártfeladatnak”. Korban ott tartók még emlékezhetnek: a hatvanas-hetvenes években az MSZMP (az akkori Fidesz) parancsára a munkahelyeken, iskolákban rendszeresen gyűléseket szerveztek, ahol szónokká átlényegült bérszámfejtők, kazánlakatosok, és vízóraleolvasók leplezték le a imperialista ármány különféle formáit, s követeltek békét Vietnamban vértolulásos arccal.
Nos, a „békeaktíva” újabbkori változatát ötlötték ki most aláírásgyűjtés formájában a legkevésbé sem keresztény gyökerek a „keresztény gyökerű Európa” megvédésére. Ha már néhányszor megvédtük, ahogy arra Kaposvár első számú történelemmagyarázója és alkotmányos bulája utalni méltóztatott, megvédjük újra. Most éppen aláírásokkal. Arra ugyan nincsenek jelek, hogy a védelmünkbe vett Európa látványosan lelkesedne, de csüggedni nem szabad: megvédte már a Fidesz a magánnyugdíjakat, az állami földeket, a Quaestor-károsultakat, most épp az autóhitelesek kezdhetnek aggódni: pontosan tudjuk, mit jelent, ha egy bűnszövetkezet azt mondja valamire: „megvédjük”.
És, ahogy egyetlen korábbi esetben, úgy most sem zavarja az előterjesztőt, hogy az egész egy mocskos nagy hazugságra épül: nem százhatvanezer, nem „Szegednyi”, nem illegális, nem gazdasági és nem bevándorló. Háborús övezetek életüket mentő menekültjei. Pont. És ez nem a mi véleményünk, hanem az EU-tagállamok döntő, tehát minősített többségének álláspontja.
Az első, szeptemberi döntés nyomán is csupán kevesebb mint kétezer menekült befogadása esett volna Magyarországra, ebből lakosságarányosan Kaposvárra 12, azaz tizenkettő fő. És erről is csak feltételes módban beszélhetünk, hiszen a novemberi, újabb EU-török csúcs után az is világossá vált, hogy egyelőre nincs kvótadöntés, valószínűleg azért, mert az a kétezer menekült, akit a rossz sorsa netán Magyarországra vetne, a nyári Keleti pályaudvari vagy a bicskei események, netán a Röszkén történtek ismeretében inkább felvágja az ereit, vagy sikítva visszamenekül az IS karmai közé. Nos, ez az igazi szégyen amellett, hogy az égvilágon semmi ok – tegyük hozzá: nem is volt – a Fidesz aláírásgyűjtő kampányára azon kívül, hogy lehessen mellet döngetni, kardot csörtetni a vasárnapi Fidesz-kongresszuson.
Tizenkét menekült miatt rinyálta teli a pelenkáját Kaposvár, ez az erős és büszke város, amely most épp attól olyan fene büszke, hogy sikerült az EU pénzén lecserélni a buszparkját, azén az Unióén, amelyet nem győz rombolni, ahol perverz nézeteivel idegengyűlöletet szít.
És, hogy a város vezetőinek álszentsége és hitvány képmutatása még kirívóbb legyen, említsünk meg egy nem túl régi esetet: ismerős valakinek Karabulut Abdulhaluk (helyesen valószínűleg Abdulhalik) neve? Nos szeptemberben Kaposvár közgyűlése úgy döntött, hogy a kétségkívül gazdasági bevándorlónak számító úrnak bérbe adja a Kaposvár Fő utca 8. sz. alatti, egykor a Gelencsér-Mátrai képviselői álompáros irodájának szánt üzlethelyiséget, az egykori Meseboltot, mely tervtől megbízható városházi források szerint épp a KAPOS-T cikke miatt hátrált le a városvezetés. Ráadásul kevesebb mint a feléért kapta meg, mint ugyanebben a döntésben egy másik pályázó egy alig nagyobb és rosszabb helyen lévő Ady Endre utcai üzlethelyiséget.
A szeptemberi közgyűlés jegyzőkönyvéből: a pénz jöhet, de a bevándorlókat, muszlimokat, idegeneket gyűlöljük, s eszünkbe sem jut, ezzel milyen károkat okozunk – elsősorban magunknak…
Ehhez mi csak egy idézetet tennénk hozzá: „minden terrorista alapvetően migráns” (Orbán Viktor amerikai Politico magazinnak adott interjújának főcíme 2015. november 23.)
A „migráns” fogalmáról pedig részletesen az Origo cikkében olvashatunk – ezzel lesz teljes a kép.
Természetesen mi Karabulut Abdulhaluk urat a legnagyobb tisztelettel látjuk Kaposvár polgárai közt, csak arra a gyalázatos, képmutató és egyben pusztító politikai hazárdjátékra kívánunk rámutatni, amelyet a magyar jobboldal művelt az elmúlt hónapokban puszta politikai haszonszerzésből, s amelybe a Kaposvár közgyűlése is fontosnak tartotta beszállni, jó példával elöl járva csúszómászó szolgalelkűségben, a végletekig szítva az amúgy is lángoló idegengyűlöletet. Megértenénk, ha azok után, hogy Magyarország miniszterelnöke személyesen keveri gyanúba, és kelti a politikai hisztériát a hazánkban élő, esetleg muszlim vallású külföldiek ellen, meggondolná ezt a cipőboltot.
Jellemző, hogy a közgyűlésen Pintér Attila képviselő felvetésére, hogy tudja-e a polgármester, hogy hányan jönnének Kaposvárra, Szita Károly azt felelte: „nem érdekli, hányan jönnének, ő a kaposváriakhoz hasonlóan nyugodtan akar élni”. Akkor talán nem kéne alávaló hazugságokkal (sőt, szerintünk a rémhírterjesztés büntetőjogi tényállásának kimerítésével), nyugtalanságot kelteni a városlakókban pl. azzal, hogy „Juncker Kaposvárra kétezer bevándorlót akar letelepíteni”, legalábbis Gelencsér Attila szerint.
„Nem érdekel…” Megszámolni sem tudnánk, hányszor hallottuk ezt a pökhendi, arrogáns, fölényeskedő kiszólást a közgyűlésen a másokat rendre szerénységre intő Szita Károlytól. A felkészületlenség, a rajtakapott hazugság, az ellenfél semmibe vétele, a gyáva sunyítás, hisztéria és inkompetencia árulkodó jelét: „nem érdekel…”
Épp nemrég írtunk arról, hogy milyen iszonyatosan ráfizetett Kaposvár közelmúltban a hazárdjátékra: így bukta el Taszárt 2003-ban, mikor rövid időtartamú kiképzésre a reptérre érkező iraki önkénteseknek pusztán a meg nem erősített hírére (!) országos politikai cirkuszt rendeztek az azóta szépre meghizlalt polgári körökkel pillanatnyi politikai haszon reményében.
Azóta van hol tartani a Kossuth téri leandereket. A pápaiak meg, élükön Kövér Lászlóval, röhögnek a balekon.
H. I.
