Borhi Zsombor a kezébe vette az irányítást…
…és ellentmondást nem tűrően, alpolgármesteri hatáskörben kiutaltatott nemrég Szita Károlynak 4.986.000, azaz tizennégyezer forint híján ötmillió forintot negyven éves közszolgálati hűségpénz, „jubileumi jutalom” gyanánt. Az indoklás szerint – mert a mi Zsombink olyat is tud – Szita köz-szolgálati ideje 1981. június elsejével kezdődik, ekkor lett a kaposfüredi Vörös Október (!) téesz méregraktárosából a kaposvári Növényvédő Állomás laborvezetője. A közemlékezetbe viszont jobban bevésődött egy másik dátum, 1980. július másodika, midőn sor került a szépreményű ifjú beszervezési, más néven 6-os kartonjának kiállítására, s kilenc évig – vagy ki tudja, meddig – a kommunista állambiztonság megbecsült ügynöke lett.
Eszerint a hűségpénz legalább egynegyede, 1.25 millió forint
a „kettős” szolgálatért jár, hiszen pontosan tudjuk, hogy szorgalmas volt, stílszerűen szólva „jelentős” munkát végzett, szívvel-lélekkel, nemcsak úgy hobbiból. Hivatásának tekintette. Mint az egyre inkább közismert, ha valakiről ilyen kartont kiállítottak, nem feltétlenül jelenti azt, hogy aktív besúgó is volt: ezt az általuk többnyire kézzel írt jelentések bizonyítják. Ebből pedig „Krakus Péter” aláírással komoly mennyiség kering a neten, s vélhetően még sokkal több is van ott, ahol ezek voltak:

Egy klasszikus ügynökjelentés a sok közül: itt egy kollégáját mószerolja éppen, aki szerinte lekoppintotta egy amerikai csávázógép adatait, és így adott be újítást. Ennyit arról a legendáról, hogy csupán “külföldi turisták mozgását” figyelte.
A jubileumi jutalom természetesen jogos, azon közszolgáknak különösen, akik valóban felelősségteljes és sokszor hálátlan munkát végeznek évtizedekig. Más kérdés, hogy azoknak a választott tisztségviselőknek, akiknek a mandátuma időhöz kötött, fizetésük pedig mindig jóval meghaladta a keményen dolgozó alkalmazottakét, valóban indokolt-e adni, de tudjuk: a törvényt mindig úgy alakították, hogy ők maguk ne járjanak rosszul.
Mindenesetre megható, hogy a szólamok szintjén bőszen kommunistaellenes
Fidesz-állam még ma is ilyen akkurátusan gondoskodik azokról, akik hűségesen szolgáltak. Megértjük: minthogy valójában negyven éve ugyanazt csinálja, ugyanott, ugyanúgy, jár a harminc ezüst.
H. I.