Húsznál több dolgozó munkahelye szűnt meg karácsony előtt
Meg kell vallanunk, mélységesen hiszünk a véletlenekben, abban, hogy számos sorsforduló mögött nem titokzatos erők, világot manipuláló háttérhatalmak állnak, csupán szimpla időbeli egybeesések. És épp ezért adnánk néhány százaléknyi esélyt annak is, hogy következő történetünk fonalait is a véletlen sodorta egybe: nemrég „röpítette világgá” az újfent nettó pártsajtóvá züllött Somogyi, hogy a frissen beiktatott megyei rendőrkapitány egyik első intézkedése az volt, hogy felmondta a Szent Imre utcai székházban működő étterem-konyha üzemeltetési szerződését, amelyet immár két évtizednél is hosszabb ideje ugyanaz a társasággal, ill. vállalkozóval tartanak fenn. A véletlen (?) az volna ez esetben, hogy az érintett, Müller Zoltán kezdeményezte azt a kaposmérői népszavazást, melynek éppen most adott zöld jelzést a törvényszék a helyi választási bizottság döntését felülbírálva. Kísérteties egybeesés.
A köztudatban csak „rendőrségi konyhaként” ismert étterem negyven éve, az épület átadása óta működik, s az utóbbi két évtizedben lett, mondhatni legendásan jó hírű, számos, a városban működő gyanús és kétes múltú üzemi étkezde mellett. Adagjaikról, az étel minőségéről, áraikról, a kiszolgálásról a többnyire szuperlatívuszokban beszéltek a vendégek, olyannyira, hogy pl. a kilencvenes évek végén szinte a tönk szélére juttatta a szomszédos egészségügyi főiskola konyháját.
A felmondás – a szerződés vonatkozó pontjának alapján – indoklás nélkül született, ami a körülményeket figyelembe véve talán „jogos”, de két évtizednyi közös munka és – kijelenthetjük – sikerek után erkölcsösnek semmiképp sem neveznénk. Egyrészt, mert egzisztenciális bizonytalanságba taszított húsznál több dolgozót, családfenntartókat,
másrészt pedig, mert nehéz elképzelni, hogy alapos indok áll a döntés mögött.
Akit bizonytalanságban tartanak, az találgat. Felméri a szóba jöhető lehetőségeket, miért kellett egy sikeres, mindenki megelégedésére működő – ezt a Somogyi-cikk alatt sorakozó kommentek is alátámasztják – konyhát, kéttucatnyi dolgozót egzisztenciális szakadékba taszítva bezáratni?
Miért kell ezzel kezdeni egy rendőri felső vezetőnek a hivatali működését? Csak?
Csak nem? Vagy ez már az alku része volt?
Azt egészen biztosan tudjuk, hogy a kaposmérői ügyben két pártra, vagy inkább a polgármesterre és a hulladékfeldolgozót ellenzőkre (no meg a semmivel nem törődő passzívakra) szakadt a helyi lakosság. Az sem titok, hogy Tardi Tamás, a Somogy Megyei Közgyűlés újdonsült alelnöke, aki Gelencsér Attila jobbkeze (milyen lehet a bal?) nemrég kirohanást intézett a népszavazást kezdeményezők ellen. Pártos elfogultsággal vádolta őket, amiért merészelték meghívni a helyi népszavazás kérdéseiről szóló fórumukra azokat, akik egy évvel korábban
Molnár Gábor rendőr ezredes még Tolna megyei bűnügyi főkapitány-helyettesként sajtótájékoztatón. Joga volt, hogy felmondjon, de ennél talán többet érdemeltek volna az érintettek.
Kaposváron történelmi sikert értek el a gumiégető elleni aláírásgyűjtés során, meghátrálásra késztetve Szita Károlyt, Csányi Sándort és a teljes helyi Fidesz-apparátust.
Ez elég volt ahhoz, hogy stigmatizálják a kaposmérői civil kezdeményezést, rájuk süssék a politikai bélyeget olyanok, akiknek már az óvodában Fidesz-logó volt a jelük.
Adott egyrészről tehát egy teljesen érthetetlen, indok és logika nélküli felmondás, súlyos gazdasági és egzisztenciális következményekkel, s másrészről adott a két történet közös szereplője, Müller Zoltán, aki egy helyi – munkáját semmilyen szempontból nem érintő – civil kezdeményezés egyik aktívája.
És persze adott az a tudásunk az „eeeemúttt nyócévből”, hogy a NER, ill. a Fidesz előszeretettel tapos el mindent és mindenkit, akár családostul, akiről úgy gondolja, hogy hatalmi-politikai szempontból tartani kell tőle. Netán példát statuálni rajta.
Persze mindennek – ahogyan filmekben szokás előre bocsátani – valóságos személyekkel vagy eseményekkel való hasonlósága csak a véletlen műve lehet.
H. I.
