Takaró Mihály „professzor”, az új üdvözítő
Ha egy üzlet beindul… Szakály Sándor novemberben vette át a Berzsenyi Társaság irányítását, s azóta ugyan még jelentősebb kulturális eseményt összehozni nem sikerült, ám a csapat szépen alakul: az antiszemita-nyilas szeánszok háziasszonya, Kondor Katalin általános alelnök lett, Bába Iván pedig a Somogy folyóirat főszerkesztője. A Vidnyánszky-Eperjes duó jóvoltából a másik ág is épül: a kaposvári színészhallgatókat a múlt év óta nem kisebb személyiség oktatja, mint a hírhedt Takaró Mihály, a „Nemzet Irodalomtanára”.
Egyelőre nincs sok látszatja a nagy fogadkozásoknak: a Berzsenyi Társaság továbbra is takarékon tartja a kultúra fáklyáját. Hogy mást ne említsünk, Somogy sehol: a honlapjukon március 19-ére beharangozott folyóiratszám bemutatása elmaradt, s még csak arra sem érdemesítették a nagyérdeműt, hogy legalább néhány szóban korrigálják mindezt. Két főállású munkatárs idejéből nem futja pitiánerségekre.
Kell az energia a tömegeket megmozgató rendezvényekre. Ezekből ugyan legfeljebb kettő-három esik havonta, de a módját nyilván meg kell adni. Elvégre a legrégebben, 1904 óta létező, nagy tekintélyű, határainkon túl is ismert irodalmi és művészeti társaságról van szó. Nyilván ez manifesztálódott a személyi változásokban is: sikerült „jelentős” személyiségeket megnyerni a Társaság vezetésébe, s ez előbb-utóbb meghozza majd gyümölcsét.
És láthatóan nincs vége a sikeres humánerőforrás-feltárásnak: április 13-án a Kaposvári Püspökség nagytermében tart a Társaság szervezésében előadást a Költészet Napja alkalmából a katolikus gimnázium diákjainak Takaró Mihály, a „Nemzet Irodalomtanára” (mely címet, úgy hírlik, önkezével adományozta magának), valamint három előadóművész: Oberfrank Pál, Juhász Róza és Gados Béla. A téma első pillantásra láthatóan Takaró Mihály kedvence, az „elhallgatott magyar irodalom”, e helyt Wass Albert nélkül, hiszen ő prózában istenült meg, viszont a lírikusok a szokásos, Takaró-féle kánonból valók: Áprily Lajos, Gyóni Géza, Nyírő József (mondjuk, ő sem költő), Reményik Sándor és Tompa László s főleg és kiváltképp:
„Dzsida Jenő”. Nem tévedés, az irodalmi társaság meghívóján így szerepel a Psalmus Hungaricus tragikusan fiatalon, harmincegy évesen elhunyt költőjének, Dsida Jenőnek a neve. Körülbelül ezt a fájdalmat érezhette Petőfi, mikor a segesvári csatatéren, a biztos halál tudatában, szembefordult az őt üldöző, a sebesültek, menekülők legyilkolására specializált kozák dzsidás (lándzsás) egységgel.
Dzsida és a dzsidások: Professzor Doktor Takaró az NKA támogatásával írja be magát a kaposvári kultúrtörténet aranykönyvébe
Apró elírás, betűtévesztés volna? Semmiképp: arrogancia, önelégült, pökhendi dilettantizmus. Ki írja Ady Endrét „i-vel”? A Berzsenyi Társaság elnökségében vagy épp választmányában amúgy volna még néhány szereplő, pl. Kovács Zoltán, a Kaposvári Egyetem docense, akinek illene ismerni, hogyan írta a nevét a költő, és hogyan tiszteli az utókor, József Attilával szólva: „ahol nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet”. Véres, fröcsögő szájjal magyarkodnak, nemzeti színű féltéglával döngetik a mellüket, kétségbe vonják mások magyarságát, ezzel szemben nem tudják leírni helyesen Dsida Jenő nevét.
Pimaszságból nyilván épp elég volna ennyi, ám messze nincs vége: Takaró Mihályt a meghívón „professzor doktornak” titulálják, ami viszont már kimondott impertinencia: Takaró online, cirkalmas weblapján elérhető életrajza szerint semmiféle tudományos fokozattal nem rendelkezik. Ennek ellenére számos egyetemen oktatott hosszabb-rövidebb ideig, most éppen „2014 szeptembere óta a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Színészmester szakán egyetemi oktató.”
Nos, ez is zavar bennünket némiképp, de, hogy valaki, akinek sem PhD-fokozata, de még régi „kisdoktorija” sincs, és professzornak szólíttatja magát, az már súlyos. Persze az ő köreikben a papír jó esetben seggtörlésre való: elég, ha az ember zászlajára tűz egy-két fasiszta-, vagy antiszemitagyanús középszerű írót, s máris tudományos nagyság. Takaró büszke rá, hogy 2012-ben az ő „kezdeményezésére került be az új Nemzeti Alaptantervbe Herczeg Ferenc, Tormay Cécile, Szabó Dezső és Nyírő József”. Ahogy arra is, hogy Kertész Imre magyarságát, vagy Spiró György ember mivoltát is sikerült nyilvánosan kétségbevonnia.
Tegyük hozzá, s pironkodhat, akit illet: a kaposvári színészképzés első éveiben, Babarczy László idejében még Spiró György tanított ott, ahol most Takaró…
De félre komorság, hiszen Takaró, „Szaniszló Ferenc és Bogár László irodalmi szerelemgyereke” önéletrajzában azért a szórakoztatásunkról is gondoskodik: elmondja, hogy ő a „Százak Tanácsának” külső tagja. Nem kell megijedni, nem az egykori orosz fasiszta halálkommandó, a Fekete Százak alakult újjá, ők csak Orbán Viktor hűséges, bár mostanában kissé megzakkant szekértoló gittegyleteinek egyike, ügye-fogyott, mindenhonnan kirostált nyugdíjasok polgári köre, s az egykori kaposvári tanár (ki más?), Szíjártó István az ügyvezető elnökük. Róluk azt hinné az ember: az bennük az érdekes, hogy pont ennyien vannak, de nem: van külső tagság is, hogy a „százak” szimbolikája mindjárt értelmét is veszítse. Mint Orwellnél: van a Belső Párt és a Külső. És Takaró még itt is csak a Kövesi. A tartalék.
Kaposvárra jó lesz: ide akárki bejöhet. Azért azt nem ártana észben tartani a fideszeseknek Takaró „futtatása” közepette, hogy egy Jobbik-győzelem esetén minden bizonnyal ez az ember lenne a szélsőjobbos, Putyin-hídfő párt kultuszminisztere.
Van egy baljós sejtésünk: Kaposváron ez az égvilágon senkit nem zavar.
H. I.
