Két népszavazási kezdeményezés tanulságai
Mindenekelőtt a pőre tények: bő fél éven belül két országos figyelmet kiváltó helyi népszavazási kezdeményezés zajlott Magyarországon, persze eltérő nagyságrend és feltételek mellett. Kaposváron volt az első, tavaly nyáron: Szita Károly polgármester senkit meg nem kérdezve állapodott meg a Homatech gumihulladék-feldolgozóval egy, a helyben képződő hulladék több ezerszeresét kitevő mennyiség feldolgozására szolgáló üzem létesítéséről. Az eljárás önkényessége és a várható környezeti veszélyek indították és vitték sikerre az aláírásgyűjtést. Budapesten egy frissiben indult politikai mozgalom, a Momentum indított kezdeményezést annak érdekében, hogy a főváros ne pályázzon a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére. Két város, két aláírásgyűjtés: hasonlóságok és különbségek, s persze elsősorban tanulságok.
Szempontok tömegét lehetne elővezetni, az eltérő társadalmi háttértől egészen a politikai beállítódás kérdéséig – néhányat választunk csak ki ezek közül – amelyek tanulsága majd’ minden esetben az, hogy igenis meg lehet találni a hatásos politikai cselekvés terepét a Fidesszel és az általa épített, egyre leplezetlenebb önkényuralommal szemben.
Kezdjük a különbségekkel:
Az időfaktor, bármennyire is meglepő, nagy differencia: a Momentum a hírek szerint legalább egy éve készül kilépni a politikai porondra, és kezdettől erre a témára készültek: a legutóbbi sajtóhírek, pl. a hvg.hu mai cikke már arról szólnak, hogy a háttérben sokkal profibb szervezettség és logisztika volt a mozgalom mögött, mint az először sejteni lehetett. Az olimpiáról szóló vita pedig már több éve tart, arról mindenki hallott, s a budapesti lakosok többségének feltehetőleg véleménye is van.
Kaposváron az április elsejei bejelentésről még a polgármester legközelebbi munkatársai sem tudtak: Szita a pártállami besúgóhálózatban edződött alattomosságával megérezte, hogy a Százhalombattáról kiebrudalt szemétégetőnek itt sem tapsolnának. Az esemény sokkhatása után szinte csak napok voltak arra, hogy az ellenzék és az akkor formálódó civilek eldöntsék, mit tehetnek, és milyen keretek közt.
Ezek után jött a kaposvári Helyi Választási Bizottság nyomorult kis játszmája, mellyel először formai, majd tartalmi okokból elutasították a kezdeményezést. Amíg a Törvényszék ki nem mondta, s ez már június eleje volt, hogy érvényes az ellenzéki összefogás által beadott kérdés, a szervezkedésnek nem volt értelme.
Ekkor viszont már belecsúsztunk a nyárba, a szabadságolások, nyaralások idejébe, amikor Kaposvár, mintha ciánoztak volna, kiürül.
A Momentum viszont kényelmesen megválaszthatta a legkedvezőbb pillanatot a színre lépésre. Ebben persze semmi elítélendő nincs, sőt. Mind a NOB-döntés, mind a 2018-as választások szempontjából ideális.
A legnagyobb különbség viszont: míg Budapesten a választópolgárok tíz százalékának aláírása szükséges a helyi népszavazás kiírásához, addig Kaposváron a két és félszerese, huszonöt százalék. Ennyivel „úriemberebb” egy Tarlós István egy Szita Károlynál. Ha indulatosabb olvasóink erre azt mondanák, hogy ez megint afféle komcsi pártállami spicli-aljasság, nem vitatkoznánk…
A helyi sajtó – ez Budapest esetében értelemszerűen az országost jelenti – szerepe és hozzáállása is egészen más volt: míg Kaposváron döntő többségben voltak a Szitát és a Homatechet támogató, a hatalmi érdekeket kiszolgáló médiumok, addig Budapesten a függetlennek nevezhető, vagy kormánykritikus orgánumok kezdettől olimpia-ellenesek voltak: évek óta napirenden lévő téma pl., hogy a 2017-es úszó-vb költségei hogyan emelkedtek a négyszeresére, vagy, hogy magára az olimpiai pályázatra elköltött pénz is tízmilliárdról harmincmilliárdra „menet közben”.
Izgalmas pillanat (momentum). A Momentum által összegyűjtött aláírások, leadás előtt. Fotó: 444.hu, Ács Dániel
Kaposváron ehhez képest csupán a KAPOS-T volt az elejétől a népszavazás szószólója. A Somogyi kezdetben gumiégető-párti volt, még interjút is készítettek Szita Károllyal (tíz év után először!), s csak a közhangulat érzékelhető fordulata után adtak teret ellenvéleménynek, kizárólag Vas András cikkeiben, akinek valószínűleg ez lett a veszte.
A különbségek közé tartozik még, hogy Budapesten az ellenzéki pártok közül a DK, az MSZP és a Jobbik nem gyűjtött aláírásokat, az LMP harmincezer, az Együtt és a Párbeszéd pedig tíz-tízezer körüli aláírást adott a „közösbe”. Kaposváron viszont öt ellenzéki párt feltétel nélkül támogatta a helyi népszavazást, és aktívan részt vett az aláírásgyűjtésben.
Ami a hasonlóságokat illeti, arról éppen e sorok írásának perceiben győződhettünk meg: a Momentum most jelentette be, hogy 266 ezer aláírást gyűjtöttek össze, vagyis a szükségesnek a kétszeresét, így egészen biztosan meghaladják az érvényességi küszöböt. Ha belegondolunk, Budapesten csak tíz százalékot kellett összegyűjteni, ez Kaposváron kevesebb, mint 5400 aláírást jelentett volna. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert épp ma jelent meg a baloldali elfogultsággal nem vádolható Mandineren egy cikk, amely még a tíz százaléknyi aláírást is sokallja…
Akkor mit szóljanak a kaposváriak? Akárhonnan nézzük: itt sokkal nehezebb volt.
Egységes mércével mérve, tehát figyelmen kívül hagyva azt, hogy Kaposvárnak még az átlag fideszes szintnél is jóval hitványabb és gyávább vezetése van, Budapesten a szükséges kétszeresét, Kaposváron pedig a három és félszeresét gyűjtötték össze. Összefogással, a torzsalkodást és az örökös civil-párt ellenségeskedést félretéve.
Talán abban is hasonló lesz a két történet, hogy a önkényeskedő, autoriter vezetés Budapesten is meghátrál: vartyognak valamit a „megosztottságról”, és nem mennek házhoz egy újabb kékeres, rongybatekert nagy pofonért. Most is megmutatkozik majd: csak a gyáva ember pofázik állandóan az erőről.
Összegezve: most, a budapesti kezdeményezés fényében látható igazán, hogy a tavaly nyári kaposvári összefogás mekkora teljesítmény volt, milyen erőket mozgósított, és kétségkívül hosszabb távú, a helyi közéletet formáló jelentősége van. Jó lenne eszerint értékelni, és életben tartani.
H. I.
