A Momentum ellopta tőlük a csattogós lepkét
Sokszor megírtuk, és sokszor meg is kaptuk már barátainktól, hogy a Kaposvár Most észosztóival vitatkozni jogi értelemben „alkalmatlan tárgyon elkövetett cselekmény”, ugyanis csak az, ha szóba hozzuk őket, már egyfajta szintemelést – emelést, ugyan: idő- és térugrást – jelent számukra. Hagyjuk is általában szegényeket a saját levükben erjedni, hiszen amúgy is szinte ránk omlik a sok feldolgozatlan ügy, de néha, különösen, mikor kínjukban provokálni is próbálnak, nem álljuk meg szó nélkül. Az olimpiai aláírásgyűjtés amúgy is illik témáink sorába, hiszen sok hasonlóságot látunk a nyári gumiégető-ellenes kaposvári diadallal: pl., hogy az orbánista sajtó ugyanolyan zavartan makogva méltatlankodik most, mint Kaposváron bő fél éve. Ez azonban csak az egyik okunk a szólásra, a másik az írások minősége: hogy egyszerűen kétségbeejtő az az alantasság, gondolkodás- és felfogásbéli színvonal, tudatlanság, műveletlenség, amit képviselnek. És erre időnként fel kell hívni a figyelmet.
Egyet bocsátanánk előre: tőlünk lehet valaki olimpiaellenes, vagy -párti, s persze a véleményét is elmondhatja ez ügyben. Az aláírásgyűjtők nem akartak mást, csupán azt, hogy a nép döntsön.
Zichy László két művecskéjében is foglalkozott az olimpiaellenes aláírásgyűjtéssel, melyben természetesen az ellenzékre szórt átok-szitok volt a lényeg. Az első még az aláírásgyűjtés idején született, és csupán az olimpia melletti, unásig ismert, ezerszer megcáfolt lózungok sora: hogy mekkora bevételeket termel, milyen jót tesz az országimázsnak, mennyi szép létesítmény marad utánuk, bla, bla, bla…
Nem fogunk mind e szánalmasságon végigmenni, aki akarja, annak itt van egy igazán elmélyült és szakszerű írás a hosszabbitas.hu-ról. Ennek lényege, hogy az igazán demokratikus országok egyre kevésbé szeretnének olimpiát rendezni, mert az elmúlt évek példái, Rio de Janeiro vagy Athén éppen arról tanúskodnak, hogy az olimpiarendezés kész csőd: sem az idegenforgalmi bevételek, sem az országimázs miatt nem éri meg, tehát minimum indokolt egy népszavazás, ahogy a világ számos városában.
Sportsikereket elérni bárhol lehet: csak egy hülye vesz tehenet, ha tejet akar inni.
A riói olimpiai stadion fél évvel a játékok után.
Zichy ilyen mondatokat ereget: „a tervezők valószínűsítik a közvetlen költségek egyensúlyát, tehát az önköltségesen megoldható rendezést”. Ehhez képest a valóság: Price Waterhouse hírhedt tanulmánya tízmilliárd forintra becsülte a pályázat beadásának költségeit, ez most (egy visszavont pályázatról beszélünk!) – harmincmilliárdon áll. A 2017-es úszó-vb költségei a megvalósítás során megnégyszereződtek: 25 milliárdról indult, most száznál tart, és még nincs vége.
De sebaj, nem a közpénz számít, hanem, hogy lehessen átkokat szórni arra, aki ellent mer mondani a Szeretett Vezérnek.
Már a cím is sokat mond: „Sanda érdekből lopnák el más játékát!” Kinek a játéka? Erre szokták mondani keresetlen magyarsággal: tudod, mivel játsszál a porban, a saját költségedre!
A kaposvári gumiégetős aláírásgyűjtés idején is megkapta persze az ellenzék és a civilek, hogy csupán „politikai érdekből” tiltakoznak e fantasztikus és élenjáró technológia ellen, amelyért „tülekednek a magyar települések” (haha). Hol tülekednek, tessék mondani? A hírüket sem hallani majd’ egy éve, mindössze annyit, hogy most már Szlovákiában is nemkívánatosak lettek…
Zichy másik szösszenetében szokásos sirámai mellett még meg is rágalmazza a Momentumot: „… egy csapásra szereztek mintegy negyed milliónyi címet, elérhetőséget”. Kaposváron több százan gyűjtöttek, és tizenkilencezren írtak alá. Így aztán köztudott, hogy a népszavazási íveken csupán a név, cím és a személyi szám van. Sem emailcím, sem telefon nincs, így mit kezdenének velük? Levelet küldenek, mint a kormány? A levélcímet hivatalosan is kiadja a népesség-nyilvántartó – ezért kapunk pl. csodálatos, névre szóló küldeményeket Orbán Viktortól vagy Szita Károlytól.
Az arányok: ennyibe kerül egy országnak az egy éves nemzeti jövedelméhez képest az olimpia. Magyarország esetében még jobban járunk, ha megszorozzuk néggyel.
És mondja mindezt ezt egy olyan párt propagandistája, amelyre végérvényesen ráégett a Kubatov-listák ügye…
A másik jóarc, Nyári László azonban messze túltett írástudó mesterén: egyrészt ótvar, ripacs 18+-os karikával próbálja felhívni a figyelmet magára, s persze a szöveg is erőltetetten provokatív. Arról szól, már amennyire kivehető, hogy az emberiség története során mindig is volt korrupció, mondhatni természetes velejárója ez a mindennapoknak, így aztán nagy hiba erre hivatkozva elállni az olimpiától.
Erre írta egy kommentelő, hogy a lopás és a gyilkosság is végigkíséri az emberiség történetét, mégsem fogadjuk el természetesnek – már, ha normálisak vagyunk, tegyük hozzá.
Gusztustalan, primitív relativizálása folyik itt a Fidesz által kiépített intézményes lopási rendszernek: mintha nem volna elég bizonyíték pl. Simicska Lajos bukása vagy „Pénztáros” Lőrinc csodálatos felemelkedése arra, hogy az Orbán-rendszer velejéig korrupt, s egyedül csak a fő-főügyész, Polt Péter személye a garancia arra, hogy nincsenek mind vezetőszáron.
Ami azonban ennél is hervasztóbb, az az érvelés színvonala. Nyári arra hivatkozik, hogy már Júdás is eladta 30 ezüstért mesterét, Jézust, s jön a nagy gondolat, figyelem: a keresztény világ egy korrupciós ügy nyomán jött létre.
Letaglózó baromság: Júdás árulása nem korrupció, hiszen éppen a szanhedrinnek, a zsidó állam legfőbb politikai hatóságának s ítélkező szervének az elvárása szerint járt el. Eszerint bárki, aki egy körözött személyt jutalomért a hatóság kezére ad, korrupt. (Ne feledjük, hogy Jézus az evangélium szerint a hatalom szemében veszélyes felforgatónak számított.)
Júdás nem korrupt volt, hanem áruló (amúgy a hivatalosan járó harminc ezüstöt is visszaadta). Áruló volt, mint egy másik, bizonyos Krakus Péter fedőnevű, aki visszaélt barátainak, családtagjainak bizalmával, és besúgta őket a kommunista állambiztonságnak.
Nyári másik példája még nagyobb égés, miután egy állítólagos költőről volna szó (mármint Nyári időnként ebben a szerepben tetszeleg): Arany János A fülemile című közismert versét hozza fel példának, amelyben perre megy a két szomszéd, Péter és Pál, miután összevesznek azon, hogy kié is a fán daloló madár.
Nyári szerint, ha jól értjük, mindketten lefizetik a bírót. Csakhogy a vers vonatkozó része így szól: „Nyomatékul egy tallért dob az igazság mérlegébe”, mármint Pál, mikor elmegy a bíróhoz panaszát előadni. Nos, ez a legkevésbé sem korrupciós helyzet: Pál és Péter éppenséggel legálisan, az ősidők óta lerovandó perköltséget fizették meg. A vers éppen arról szól, hogy a kicsinyes viták, pereskedés, az ősi magyar megosztottság árából, melynek nagy hagyománya volt dzsentrikörökben, csupán egy harmadik félnek van haszna.
Fogja és foglya. Nyári írástudónak kb. a gondolatai is ilyen magasságban szárnyalnak.
A bíró pedagógiai célzattal üt a jobb és bal zsebére, és mondja: „nekem fütyöl”. Ha korrupcióról lenne szó, nem árulná el, hogy pénzt kapott a peres felektől.
Kettőből nulla. (Ennyi verselemzést talán még elbírtak a tisztelt olvasók.)
Nyári szabadidős költő és hobbi-írástudó aztán még bedob egy brutális helyesírási hibát, hogy olvasóinak, akik vesztükre a Kaposvár Most színvonalával birkóznak, pillanatnyi kétségük se legyen, kivel is van dolguk.
Az, hogy az aláírásgyűjtést is korrupciónak nevezi, csupán, mert abból is haszna van valakinek, az ostoba és aljas rágalmazásnak olyan mélysége, ahová már mentális egészségünk érdekében sem szabad Nyári Lászlót és a Kaposvár Mostot követni.
H. I.
