Augusztus 6-án hozta nyilvánosságra a GVI (Gazdaság- és Vállalkozáskutató, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara intézete) azt a kutatási összegzését, melyben a magyar járások fejlettségét hasonlítja össze egy komplex mutatószám segítségével. A hírt a helyi sajtó is közreadta, persze kizárólag azt a közismert és épp ezért semmitmondó tényt emelve ki, hogy a somogyi járások többsége a 176 járás adatait tartalmazó lista legalsó harmadában tartózkodik. Azt viszont gondosan elhallgatták (végtére is ez a dolguk), hogy milyen kiáltó ellentétben van a valóság, a kaposvári járás egzakt mérőszám alapján kimutatott fejlettségi szintje azzal a sikerpropagandával, amelyet Szita Károly polgármester és a helyi Fidesz folytat immár évtizedek óta.
A GVI-t nem vádolhatja senki balos elfogultsággal, ugyanis Orbán Viktornak a Parragh-féle kamaránál elszántabb, lekötelezettebb hívét keresve sem találnánk. Ettől függetlenül a szóban forgó kutatás pontos és nagyon is lényegre törő: a JFM (Járási Fejlettségi Mutató) 25 olyan szempontot értékel, melyek számszerűsíthetők, és megbízhatóan jelzik az adott terület fejlettségét. Ilyen pl. a regisztrált vállalkozások 100 lakosra jutó száma, a vendégéjszakák száma, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya, a legközelebbi autópálya-csomópont távolsága, a telefonfővonalak és a kábeltelevízió-előfizetések 1000 lakosra jutó aránya, csatornázottság, internet-ellátottság, 1000 lakosra jutó személygépkocsik száma, jellemző népesedési mutatók, pl. az elvándorlás, az egy lakosra jutó adóalap évi összege, a nyilvántartott és tartós álláskeresők aránya. A mutatószám egy, az elméleti 0-5-ig terjedő skálán (természetesen tized-századot is használva) összesíti az adott értékeket, és ennek alapján állítja fel a 176 járás sorrendjét.Tegyük hozzá: a tanulmány összehasonlítást tesz a 2007-es és a 2012-es állapot között, de, mint azt a szerzők is megjegyzik, ez kevéssé releváns, ugyanis 2007-ben még kistérségek voltak, melyek nem, vagy csak korlátozottan vethetők össze a mai járásokkal.
Szögezzünk le valamit az elején: egy megyei jogú város körül elterülő járás fejlettségi vagy bármilyen más mutatói tekintetében döntő szerepet játszik a központjában lévő város. Nemcsak azért, mert a lakosságarányt döntően a város adja, hanem, mert a városkörnyéki települések fejlettsége mindig közelít a a központhoz.
Amiről a Fidesz-propagandagépezet hallgat: érdemes megnézni Eger, Szekszárd, Zalaegerszeg, Nagykanizsa rangsorban elfoglalt helyét
A jelenlegi állásnál azonban nincs elszomorítóbb, már, ha az ember kaposvári szemmel nézi. Az ugyanis napnál világosabb, hogy egy ilyen statisztika legfontosabb célja az összehasonlítás. Csakhogy hamis nyomon járnak azok, akik több-kevesebb elégedettséggel veszik tudomásul, hogy a kaposvári járás 3,08-as értékkel a 75. a 176 járásból, tehát még a mezőny első felében volnánk. Ki kell ábrándítanunk az illúziókba merülőket: Kaposvárt nem a kisbéri, a mezőcsáti, a sásdi vagy a barcsi-csurgói járásokkal kell összehasonlítani, hanem a hozzá hasonló szerepű és méretű megyei jogú városok járásaival. És, ha ilyen leválogatást hajtunk végre az adatok között, jön az a bizonyos, mostanában divatos jeges vödör. Íme:
Eszerint a Budapestre és a megyei jogú városokra fókuszáló 24-es listán Kaposvár a szégyenletes huszonkettedik helyen áll, igen előkelő társaságban: a dél-alföldi Hódmezővásárhely és a haldokló észak-nógrádi iparvidék, Salgótarján bizonyultak nála gyengébb fejlettségűnek, no, nem sokkal: a 80. Lázár-város csupán nyolc századdal, Magyarország legelmaradottabb térségének központja pedig 0,36 ponttal, míg a Kaposvárt megelőző, 61. Békéscsaba (Most vessenek a mókusok elé, kérem: Békéscsaba!) 3,4 egységnyi pontjával közel annyival fejlettebb Kaposvárnál (0,32), mint a „Dél-Dunántúl gyöngyszeme” Salgótarjánnál. Íme, az igazi „Kaposvár-modell”.
A dunántúli megyei jogú városok járásai lényegében a lista legfelső ötödében találhatók, két kivétellel, egyik Dunaújváros, a vasipar hanyatlása miatt közismerten súlyos gondokkal küszködő település, a másik Nagykanizsa. Persze azért mindkettő kb. 0,5-del veri a kaposvárit, és még így is viszonylag messze vannak az átlagot jelentő 3,8 körüli értéktől, ahol pl. Szekszárd vagy Zalaegerszeg áll. Ennél a pontnál szerintünk illik megállni, feltenni néhány kérdést, és válaszolni a lehetséges ellenvetésekre:
Vajon mit tud jobban pl. Szekszárd vagy Zalaegerszeg? Jobbak az adottságaik? Nem hinnénk. Mindkettőt rossz mutatószámú, súlyosan deprimált terület veszi körül, lakosságukból az agrárágazatban dolgozók száma nagyjából hasonló a kaposvárihoz. Ez utóbbi fontos jellemző: megmutatja, hogy a megyeszékhely és a járást alkotó egyéb települések közt vélhetően nincs jelentős különbség pl. jövedelemszintben, mert a járás megyeszékhelyen kívüli lakossága is döntő többségében, 94-95%-ban nem agrártermelésből él. Tehát az az ellenvetés, hogy „Kaposvár nem azonos a járással” nyugodtan félretehető, és a mindennapi tapasztalatunk is egybevág ezzel: Szenna, Kaposszerdahely, Kaposmérő, Juta, Taszár, Baté, és a többi városkörnyéki község életminőségi mutatói nem rontják olyan mértékben az átlagot, ami a kaposvári járás brutális leszakadását indokolná. Amúgy a járás lakosságának döntő részét a város adja. Egyébként pedig egy megyei jogú városnak képesnek kéne lennie az őt körülvevő térség „felhozására”, ahogy ezt bármelyik másik esetében láthatjuk. Ha nem képes, arról nyilván tehet valaki. Pécset, Szegedet, Kecskemétet vagy Nyíregyházát éppúgy szegényedő falvak, leszakadó térségek veszik körül, mint Kaposvárt.
Donneri idill: száz méterre a belvárostól, a város egykor legszebb részén a leszakadás, a nyomor képei fogadják a látogatót
Nem lett volna megoldhatatlan feladat egy főállású újságírónak, hogy ezeket az adatokat kiszedje a jelentésből. Kaposvár a 75. helyen? A kisbéri, ceglédi, balassagyarmati, téti, kiskunhalasi, hajdúböszörményi járásokkal egy szinten? És ez a szégyen nem tűnik fel senkinek? Dehogynem. Csakhogy nem erre szólt a megrendelés, hanem arra, hogy kicsit sírósan magyarázzuk a bizonyítványt, milyen súlyosan hátrányos helyzetű is Somogy és a Dél-Dunántúl. Valóban az, de úgy tűnik, hogy erre pl. a Szekszárdon vagy Nagykanizsán élőknek voltak válaszaik, hogy Pécset és Siófokot már ne is említsük.
Kár szépíteni: Kaposvár, ill. a kaposvári járás eszerint a komplex és nemzetközi sztenderdek szerint készült rangsor szerint a béka segge alatt van, és akkor még finomak voltunk. Nyilván nehéz egy ilyen kézenfekvő, ám sokkoló tény esetében elvonatkoztatni attól, hogy Kaposvár polgármestere húsz éve egy és ugyanaz a személy: Szita Károly.
A jelen írás kereteit messze meghaladná az okok feltárása, de egyet azért említsünk meg: Kaposvár fideszes többségű közgyűlése a polgármester vezetésével 2009-ben, amikor a legsúlyosabb recesszió volt az egész világon, és természetesen minden épelméjű kiadásainak visszafogásával próbálta túlélni a válságot, kitalálta a „Kaposvár-modellt”. Ezt azzal reklámozták, hogy „a bajban nem elvenni kell, hanem adni”, s ehhez, mivel nem volt miből adnia, brutális hitelfelvétellel „oldotta meg” a fedezetet, amelyet aztán az azóta is masszív veszteséget termelő Virágfürdőre, a vásárcsarnok rémisztő bádogbástyáira, többszintes, üres parkolójára, a jégcsarnokra, a belváros díszburkolataira és szökőkútjaira költöttek.
Pontosabban: nem tudjuk teljes egészében, mire, mert nemrég a polgármester éppen aktuális ön-tömjénezése közben tízmilliárd forintos vagyonnövekedésről számolt be, az állam viszont 17 milliárdnyi kölcsönt vállalt át Kaposvár önkormányzatától. És az EU-tól kapott pénzt még nem is számoltuk. A szólam szerint a hitelfelvételre azért volt szükség, hogy tudjanak munkát adni „a kaposváriaknak”. Nos, miután a kivitelezési munkák nagy részét a ZÁÉV végezte, a „kaposváriak” pénze derekasan hozzájárult az elmúlt években ahhoz, hogy Zalaegerszeg ma 0,8 ponttal, közel 20%-kal fejlettebb legyen Kaposvárnál, a fejlettségi listán pedig 45 (!) hellyel előzze meg a somogyi megyeszékhelyet. És ez csupán néhány példa húsz év tengernyi hazugságából.
Amelyeknek ez a szép kerek, számszerű eredmény lett a vége, ahol most tartunk.
H. I.
