Ha egy üzlet beindul: a KAPOS-T lett a városkörnyék élő lelkiismerete (is)
Mert már pontosan tudják a polgárok: teljesen felesleges máshoz fordulni, a helyi, Fidesz-irányítású médiumok a szeméttel szolidárisak. Erre azért inkább büszkék vagyunk, bár a legkevésbé sem örülünk az ilyen híreknek: most Mernyéről kerestek meg bennünket azzal, hogy ismeretlenek sok-sok traktor-pótkocsira való szemetet, törmeléket borogattak le a külterületi út mellé. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy a fennálló természetvédelmi és hulladékkezelési törvények betűjének ez a művelet bármilyen szempontból megfelelne: közterületről van szó, mely egy láthatóan mezőgazdasági művelés alatt lévő, vélhetően élelmiszer-termelést szolgáló táblával határos. Az „anyag” láthatóan nincs kiválogatva, van benne műanyag, háztartási hulladék, ágybetét – talán másféle is – és a kupacok elkövetője csupán annyit tudott makogni informátorunk kérdésére: „az önkormányzat tud róla”. Mi őszintén reméljük, hogy ez nem igaz: még ideiglenesen sem lehet ilyen helyre hulladékot lerakni.
Így nézett ki a helyszín még két napja, s valószínűleg most is, beszéljenek a képek:

Látható, hogy szép sorban, talán ötven méternél is hosszabban szórták az út mellé, a termőföld közelébe a válogatatlan építési hulladékot. Az is látszik, hogy a külterületi út egyáltalán nem szorul javításra.
Úgy tűnik, mostanában divat lett ez a fajta „hulladékkezelés”: nyilván összefüggésben van ez azzal, amit korábbi, a Kaposújlak külterületén elkövetett természetkárosító hulladéklerakás kapcsán elmondtunk: miután a Fidesz-kormány az ötvenes évekre emlékeztető módon államosította a hulladékszállítást és -kezelést, az építési-bontási hulladék feldolgozását az önkormányzatoknál hagyta.

A mernyei búcsúban (ha van ilyen) sincs ennyi minden, mint itt: ez már nemcsak építési-bontási hulladék…
Egyúttal viszont pofátlanul: két- háromszorosára drágult. Az önkormányzatok, pl. a kaposvári, amelyek tartanak fenn ilyen, ún. inert hulladék-feldolgozót, ill. lerakót, már nem engedhetik meg maguknak, hogy gazdaságtalanul működtessék.
Az állítólagos rezsicsökkentés jótékonyan szétsugárzik a természetbe.

Információink szerint valahol ott, a vérvörös nyíl irányában kell keresni a vélhetően illegális lerakót…
Nyilván az is közrejátszik, hogy a családi otthonteremtő kedvezmény, a CSOK, valamint a különböző hőszigetelési pályázati lehetőségek hatására megugrott a magán- ill. üzleti célú építési beruházások száma. Sokan viszont nem számolnak azzal, hogy a keletkezett törmelék, hulladék válogatása vagy speciális válogatóba történő szállítása méregdrága, akár több milliójába is kerülhet az építtetőnek.
Ilyenkor jönnek aztán az ilyen és hasonló megoldások:

Még a fák is sírnak. Nem tudjuk, hiányzik-e valakinek a környékről az ágybetétje, vagy már szerzett be újat az Ikeából.
Miután, hangsúlyozzuk: teljesen kizárt, hogy mindez megfelelne a jogszabályoknak, érdeklődéssel várjuk, hogy mit szól mindehhez Mernye község önkormányzata és a helyi körjegyzőség. Nekik és a Kaposvári Járási Hivatal illetékes környezetvédelmi felügyeleti osztályának is elküldjük cikkünk linkjét emailben – nehogy már arra hivatkozzanak: nem olvasták.
H. I.
Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!