A Kétfarkú Kutya Párt aláírásgyűjtése Kaposváron: itt is megbukott az olimpia, pedig igény volna rá

Mission impossible: levelezni Szita Károllyal

Most persze néhány napig minden a budapesti olimpiaellenes aláírásgyűjtésről szól majd. Nincs mit tenni, már csak azért sem, mert így legalább látja az ember, milyen nyomorult, gyáva, szánalmas lárvák gyülekezete is a helyi cselédmédia: sem a Somogyi, sem a többiek egyetlen szóval sem tudósítottak arról, hogy volt Budapesten egy népszavazási kezdeményezés, amelynek eredménye arányaiban épp olyan váratlan és megrendítő erejű volt, mint a tavaly nyári, gumiégető-ellenes kaposvári. A magyar viccpárt, a Kétfarkú Kutya alaposan kivette a részét a kampányból és az aláírásgyűjtésből is: plakátoltak, szerepeltek, tették a dolgukat. Annál örömtelibb, hogy a sokak szemében a begyöpösödött vidékiség fellegvárának számító Kaposváron is aktív volt a szervezet (már, ha annak lehet nevezni) és arra sem voltak restek, hogy beszámoljanak nekünk eredményeikről.

A helyi média e tekintetben nyújtott teljesítményén tényleg csak elképedni lehet: vajon jó érzésű, önmagát valamire tartó polgár hogyan tud kézbe venni ezek után egy Somogyit, átkapcsolni a Kapos Tv-re, helyi rádiót hallgatni vagy a Kaposvár Mostra kattintani, miután beigazolódott, hogy éppenséggel az a céljuk, hogy a hatalomnak nem tetsző híreket, melyekkel amúgy teli van az országos média, még a kormányhű része is,

szimplán és egyszerűen elhallgassák előlük? Miért? Tessék már nekünk elmesélni!

Nyilván így lenne ez a Kétfarkú Kutya Párt esetében is, persze, ha éppen nem a legsikeresebb hekkerekről lenne szó, akik nemrég a magyar média falubolondjából, az Echo Tv-ből is sikeresen csináltak még nagyobb hülyét.

Ahhoz képest, hogy tipikus médiapártról van szó, Kaposváron még nem villantak ekkorát, habár kétségkívül letették a névjegyüket. Szó szerint is, hiszen ősszel feltűntek a belvárosi járdákon azok a jellegzetes street-art művek, melyek a töredezett flaszter sajátos rajzolatait emelte ki színes folt-technikával, ilyenformán:

Valahol Kaposváron… Ősszel itt is megjelentek a Kétfarkú járdadekorációi, és tudomásunk szerint itt nem követte szabálysértési eljárás, mint Pécsen.

Láttuk még a tavaly nyári-őszi eltaknyolt „migráncsos” népszavazáshoz kapcsolódó, azok ócska demagógiáját kifigurázó plakátokat, melyek stílszerűen éppen Szita Károly jellemző feltalálási helyei közelében (teniszpálya, fürdő, Cseri út) az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát hiányolták.

Természetesen attól, hogy a helyi média agyonhallgatja őket, nem zavartatták magukat, és beszálltak a Momentum olimpiaellenes kampányába – Kaposváron is. A hvg.hu egyenesen arról tudósított, hogy

városunkban azért indul aláírásgyűjtés, hogy Budapest helyett itt rendezzék a 2024-es olimpiát.

Mi benne volnánk: kétkezes lódításban, kulturális ámokfutásban, hosszú távú leépülésben, elcseszett, soha meg nem térülő sportberuházásokban (l.: jégcsarnok, fürdő) így is világklasszisok vagyunk. Ideális helyszín.

Most (0 óra 32 perckor) a Kétfarkú Kutya (sőt: Kútya) Párt helyi erői emailben tájékoztattak bennünket akciójuk eredményéről:

 

Kétfarkúék coming outja. Kilépnek a világosságra általunk.

 

Láttunk Facebook-oldalukon néhány igen-igen meggyőző képet is az aláírásgyűjtésről, amint éppen a rend kaposvári őrei – nyilván szolgálaton kívül helyezve magukat – gyakorolják állampolgári jogaikat. Vagy másokét, hiszen attól, hogy valaki kétfarkú, még alanyi joga, hogy a rendőr igazoltathassa. Nincs kivétel.

Aláírásgyűjtés Kaposváron rendőri biztosítás mellett. Itt nem is volt lefejelés, meg hasonlók, mint Budapesten.

Mindenesetre levesszük a kalapunkat a teljesítményük előtt. Tóth Barnabás leveléből ugyanis az derül ki, hogy a standjuknál elég nagy volt a forgalom: ha négy napig voltak kint, s feltesszük, nyolc órán át, akkor percenként két aláírást kellett begyűjteniük ahhoz, kijöjjön a 3381. Persze lehet, hogy több helyen is gyűjtöttek, sőt ajtóról ajtóra is járhattak, de erről nincs konkrét információnk.

Nem tisztázódott továbbá az sem, hogy valójában mi is történt: az első hírek arról szóltak, hogy a Kétfarkú azért gyűjt, hogy Kaposváron LEGYEN az olimpia, most pedig arról értesülünk, hogy a „kaposvári szavazók 68,56%-a nem akar olimpiát”. Ezt vajon milyen módszerrel sikerült kimutatni?

Reméljük, az eddigiekből bőven kiderült, hogy mi abszolúte komolyan vesszük a Kétfarkú Kutya Pártot.

Néhány apróságra épp a komolyan vételt igazolandó, rá is kérdeztünk: pl. az szerepelt a Fb-oldalukon, hogy már 21 db. emailt küldtek Szita Károlynak, aki egyre sem válaszolt. Arról érdeklődtünk, hogy valójában mit is akarnak ettől a kiérdemesült hálózati személytől, s azt a választ kaptuk, hogy egy, a kaposvári fiatalokat összetartó komplex létesítményt szeretnénk hadba állítani és, hogy ebben tudna-e nekünk segíteni”.

A kétfarkú kaposváriak panasza: fiatalok, még nem tudják, hogy imádatuk tárgya már magával sem áll szóba régóta.

Nos, ezért kár zaklatni az univerzum legtisztább múltú polgármesterét: ő most éppen tűkön ül, és az Európai Unió (pfujjj…) elnökének, Jean-Claude Junckernek a válaszát várja már két teljes hónapja. Nem kell mindenféle piszlicsáré helyi ügyekkel megtömni a postaládáját, hátha elvész az a fontos email.

Megmondjuk mi a tutit: ott van a Noszlopy utcában az Új Nemzedék Központ, teli jobbnál jobb fidelitasos arcokkal, egyik közülük a Szita embere, a másik a Gelencséré, a harmadik mindkettőé, van csocsó, jócsajok (hát, szo-szo), zene (az mondjuk, szar, de az a legkevesebb), és lehet kapni tippeket a fiataloknak a jövőjük megtervezésére.

Ne aggódjatok a hely miatt: Kaposvár össze fiatalja elfér azon a harminc-negyven négyzetméteren. Közelben kocsmák.

Van ott nekik egy nagyméretű, lapozgatós albumuk, benne sok-sok szőrös, loncsos, májfoltos, betyártalléros, szottyadt-lottyadt, narancsbőrös segg (somogyvári tájszólásban: valag), premier plánban. Eldönthetitek, hogy melyik a szimpatikus, melyikkel kívántok közelebbi kapcsolatba kerülni úgy, ahogy a Központ már befutott, ifjú törzstagjai tették.

Vagy elhúztok a pics@’ba Londonba ti is, mint a többi normális fiatal.

H. I.

Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!