Jött utasítás a városházáról? Nem? Na, ugye.
Szokásunk szerint vártunk néhány napot, hátha történik valami. Igyekeztünk a nyomtatott sajtót is átnézni, hátha csak az online világ volt felületes, hiszen oda már minden félanalfabétát felvesznek, de nem. A kaposvári média csak úgy en bloc, ahogy manapság mondani szokás, full telibesz@rta , hogy a nemzeti ünnepen számos kaposvárit, itt élő, vagy alkotó személyt kitüntettek a Magyarország legitim képviseletére megválasztott „szervek”: a köztársasági elnök, a kormány és kapcsolt részei. Ezt a tényt korábban vezető hírként volt szokás közzétenni, hiszen az illetők Kaposvár hírét-nevét öregbítették, szolgálván ezzel a várost. Ma már, úgy tűnik, nem ez a trendi: a kaposvári médiumok azt közlik, amire utasítást kapnak. És erre nem kaptak, így aztán hallgattak róla. Mindennapi média-alávalóságai(n)k tizenkettőezer-nyolcszázhatvanötödik rész.
Mi megtesszük, bár korántsem erre szerződtünk, szemben azokkal, akik azzal büszkélkednek, hogy ők „hírportál” (mintha ez jelentene bármit is), és közreadjuk azokat a neveket, amelyek megjelentek a Magyar Közlöny 133. számában ez alkalomból, és természetesen a KAPOS-T egyre szélesebb olvasótábora nevében – ennek, bízvást állíthatjuk, a helyi fideszes húsosfazék körül döngicsélők is részei, már aki közülük valamelyest tud olvasni –
őszintén gratulálunk a kitüntetetteknek.
Eszerint:
„… a vajdasági magyar közösségek terület- és gazdaságfejlesztési stratégiájának kidolgozása és megvalósítása terén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként
Nagy Imre, az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Kara Földrajz Intézetének egyetemi tanára, a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kara Regionális Tudományok és Statisztikai Intézetének egyetemi docense, a pécsi székhelyű Magyar Regionális Tudományos Társaság alelnöke,
… több évtizedes pedagógusi pályája, Kaposvár kulturális életének fellendítését szolgáló munkája, valamint irodalomszervező tevékenysége elismeréseként
Egerszegi Edit, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ügyvezető titkára, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Kulturális és Sport Igazgatóságának volt vezető főtanácsosa, kulturális főmunkatársa,
… az agrártudomány területén elért szakmai eredményei, valamint a tehetséggondozás iránt elhivatott oktatói tevékenysége elismeréseként
dr. Sütő Zoltán, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar Állattudományi Intézete Állattenyésztés-technológia és Menedzsment Tanszékének egyetemi tanára

Ilyen a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje…
a MAGYAR ÉRDEMREND lovagkeresztje polgári tagozata,
… a város szakképző iskoláinak fejlesztése érdekében végzett magas színvonalú intézményvezetői munkája, valamint tanári életpályája elismeréseként
Horváth Zoltán András, a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma nyugalmazott igazgatója, a Kaposvári Térségi Integrált Szakképző Központ Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. volt igazgatója,
több évtizedes, magas színvonalú művészi munkája és értékes közéleti tevékenysége elismeréseként
Kerekesné Pytel Anna, a kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola nyugalmazott zenepedagógusa, karnagya, művészeti vezetője,
… az egészségügyi ellátás területén végzett több évtizedes gyógyítói, vezetői és oktatói munkája elismeréseként

… és ilyen egy arany érdemkereszt.
Szelestei Tamás, a B. Braun Avitum Kaposvári Dialízis-központjának orvos-igazgatója, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Nephrológiai Osztályának osztályvezető főorvosa, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense
a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata,
… a közigazgatás területén végzett három évtizedes értékes munkája elismeréseként
Somlainé Ferincz Judit Klára, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Gazdasági Igazgatósága Gondnoksági Irodájának nyugalmazott irodavezetője
Ám úgy tűnik, mindez nem elégséges ok arra, hogy a helyi média, konkrétan: a Somogyi Hírlap-Sonline, a Kaposvár Most – Rádió Most – Kapos Extra trió, a Kapos televízió, a Somogy Televízió vagy száz kenyérpusztítója közül egynek is eszébe jutott volna megemlékezni erről, holott mindegyikük a Magyar Távirati Iroda, a Fidesz-hazugság-nagyüzem emlőjén csüng, amelyben ezek az információk hangsúlyosan megjelentek.
Szánalmas, ahogyan az is, hogy a kaposvári városházán a sajtómunkatársaknak lassan egymásba ér a micsodájuk, „de egy sem bírta mondani…” No persze nem azt, hogy éljen Szita Károly, hanem azt, hogy az illetők kitüntetést kaptak.
Nyoma sincs a városháza honlapján sem.
És attól, hogy pontosan tudjuk, mire megy ki ez a karmesteri módon koordinált kussolás, még szégyenletesebb a dolog:
nyilván lesz majd egy városházi pofavizit – ahová én biztosan nem mennék el az érintettek helyében ilyen megaláztatás után – ahol nem az lesz a lényeg, hogy az alkotást, áldozatos és odaadó munkát kitüntetéssel honorálta az állam, hanem az, hogy
ott lesz maga Szita Károly, és gratulálni fog nekik, amit majd hosszan lehet idézni, fotókkal. Mégiscsak ez a fontosabb, nem?
Mindenesetre őszintén és szívből gratulálunk, még akkor is, ha mi inkább azt az elvet valljuk, amit Bernard Shaw: „élj úgy, hogy ne kapd meg” (sikerülni fog), s kétségkívül van a kitüntetettek közt olyan, akinek egynémely közelmúltbéli tettével nem tudunk azonosulni.
Ez azonban akkor is, ha véletlenül történt, vagy, ha Szita Károly (és farvizén Gelencsér Attila) „gratulációja” és a városházi buggyant ásványvíz és szikkadt pogácsa áll a háttérben, akár így, vagy úgy, de mindent elmond arról, hogy kik is ezek.
H. I.