Sokkoló: kiugró, másfél milliárdos veszteséget mutatnak 2021-ben a beszámolók az önkormányzati cégeknél

770 millió mínusz a városüzemeltetésnél? Mi van?

Május végétől kerülnek fel szép lassan a cégadatbázisokba azok a nyilvános bevételi-, ill. eredményadatok, amelyekből a vállalkozások előző évi gazdálkodására következtethetünk. Távolról sem állítjuk, hogy egy okleveles könyvvizsgáló hozzáértésével elemeztük végig ezeket, de a cégadatbázisok éppen arra jók, hogy gazdálkodás eredményességének fő számai az „éppen már nem laikus” szem számára is láthatóvá válnak, ráadásul összevethetők a korábbi évek – vagy más cégek – adataival. Számunkra ez egy rakás igazán mellbevágó információval szolgált, többek közt azzal, hogy a holding tagvállalatai összeadva nagyságrendileg 1.5 milliárdos mínusszal zárták 2021-et. És ilyen még nem volt.

A cégek adatai egyrészről a cégadatbázisokban, másrészt az E-beszámoló című kormányhonlapon követhetők, így kizárható a tévedés a hitelességet illetően. A kiindulópontot a Kapos Holding mérlegadatai szolgáltatták: a cég 2019-ben 29.7, 2020-ban 19.3 milliós eredménnyel zárt, ehhez képest

a 2021-es adat megdöbbentő, mínusz 266 millió.

A Kapos Holdingnak tizennégy tagvállalata van, ebből három, a Kaposvári Inert Zrt., a Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. és a Kaposvári Környezetvédelmi Kft. felszámolás alatt, ezeket külön kezeljük, bár az Inert, amelynek vesszőfutásáról már korábban részletesen írtunk, még így is tudott 2021-ben produkálni 264.6 milliós veszteséget, plusz – mivel a felszámolás miatt már van a 2022-es töredék évre is mérlege – 25.1-et idénre, az összesen kis híján 290 millió. A szintén felszámolás alá került – ezt is muszáj volt a szőnyeg alá söpörni – Kaposvári Környezetvédelmi Kft. is elő bírt még állítani 26.1 milliós veszteséget. A felszámolás alá került cégek közül csak a Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. úszta meg, itt nem képződött már tavaly sem jelentős bevétel, sem veszteség.

Hangsúlyozottan nem kívánjuk azt állítani, hogy akár a Kapos Holding,

akár a tagvállatok bármelyike a csőd szélén állna, működés-, vagy fizetésképtelen lenne. Több tagvállalat esetében is volt már veszteséges zárás az elmúlt években, ugyanakkor látni fogjuk, hogy a 2021-es év jó néhány cég esetében mégis csak kirívó – s egyelőre nincs magyarázat, nem látjuk a valódi okot.

Azt is tudjuk, hogy a holding és tagvállalatai ún. cash-pool rendszerben

működnek, tehát – kicsit leegyszerűsítve – közös számlájuk van (fő-és alszámlák), s ebből finanszírozzák a folyó kiadásokat. Együtt sírnak, mondhatni. Ám ez még így is súlyosan sántít, hiszen míg 44.1 millióra rúgott a nyereségesek többlete, a veszteség – amint említettük – 1272 millió, vagyis majdnem 1.3 milliárd. Ehhez vegyük még tekintetbe a holding – szintén kirívó – 269.9 milliós veszteségét, melyet 709 milliós árbevétel mellett „ért el”. Bevételének kilencven százaléka „üzletviteli tanácsadásból” származik,

melyet a tagvállalatok teljesítettek. Nyilván minden fillért megért.

Lássuk tehát a tagvállalatokat, először a nyereségeseket:

Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.: 2019.: + 80.9 M, 2020.: + 11.2 M, 2021.: + 26.3 M

KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft.: 2019.: – 23.4 M, 2020.: – 83.8.4 M, 2021.: + 2.1 M

Kaposvári Parkolási Kft.: 2019.: + 37.8 M, 2020.: + 6.1 M, 2021.: + 11.8 M

Aquamedical Kft.: 2019.: +0.75, 2020.: + 2.9 M, 2021.: + 0.03 M

Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.: 2019.: – 3.9, 2020.: + 3.1 M, 2021.: + 3.9 M

…és a veszteségesek, növekvő sorrendben:

Kaposvári Nagypiac Kft.: 2019.: – 70.5 M, 2020.: – 78.7 M, 2021.: – 33.2 M

Kapos TV és Rádió Nonprofit Kft.: 2019.: – 3.3 M, 2020.: – 2.2 M, 2021.: – 55.4 M!

Kapos Sport Nonprofit Kft.: 2019.: 0, 2020.: + 5.1 M, 2021.: – 66.3 M!

Élmény- és Gyógyfürdő Nonprofit Kft.: 2019.: – 37.9 M, 2020.: – 30.9 M, 2021.: – 125.6 M!

Kaposvári Közlekedési Zrt.: 2019.: – 91.8 M, 2020.: – 55.3 M, 2021.: – 221.4 M!

Kaposvári Városüzemeltetési Nonprofit Kft.: 2019.: – 0.3, 2020.: + 5.2 M, 2021.: – 770.2 M!

A Kaposvári Nagypiac Kft. érdekes, kirívó eset: itt a korábbi évek hetven-nyolcvanmilliós vesztesége csökkent 33 millióra. Árulja már el valaki, miért nem lehet egy üzleti teret a bérleti díjakból nyereségesen üzemeltetni?

Lehet, hogy ettől még a kaposvári önkormányzati cégek pénzügyei körül

minden a legnagyobb rendben van, Kaposvár erős, kirobbanóan teljesít ésatöbbi. Azt is tudjuk, hogy előfordul egy-egy előző évről áthúzódó kötelezettség miatt ilyen egyensúlytalanság, de az vesse ránk az első követ, akinek nem tűnik fel, hogy a Kapos TV és Rádió Nonprofit Kft. 2019-ben 3.3 millió, 2020-ban 2.2 millió mínusszal zárt, majd, 2021-ben ez felugrott 55.4 millióra! Ugyanez a kiugró veszteség figyelhető meg a Kapos Sportnál, a Közlekedési Zrt.-nél, a fürdőnél, s a legdurvábban kiugró a városüzemeltetésnél:

ötmilliós pluszból lett egy csapásra 770 M, nem tévedés, hétszázhetven milliós mínusz.

 

Higgyen a szemének: a Kaposvári Városüzemeltetési Kft. mérlegadatai a cégadatbázisból. A pirossal jelölt részt érdemes nézni: míg 2020-ban a költségvetés odaadta a működéshez szükséges pénzt az “egyéb bevételek” sorban, addig 2021-ben már csak a felét, ami erősen hozzájárult a 770 milliós veszteséghez.

 

Ha ebben valaki nem lát némi hivatalos magyarázatra szoruló tendenciát,

azt csókoltatjuk. Némely beszámoló kiegészítő mellékletében tesznek említést arról, hogy korábbi években sor került az ún. „ázsiós alaptőkeemelésre”. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonos – amúgy kötelessége – pótolja a cég veszteségeit, de nem a jegyzett alaptőkét emeli, hanem a pénz nagyobb részével

a tőketartalékot növeli meg, így állítja vissza a pénzügyi egyensúlyt.

Ilyen tranzakciókra került már sor korábban is, csakhogy azok jellemzően éven belül zajlottak, így az év végi zárás soha nem mutatott még Kaposváron ilyen kiugró veszteségeket. Ahogy számunkra az sem igazán érthető: ha az önkormányzat megrendeli város takarítását vagy éppen az egész éves hazudozást, néphülyítést (amit a Kapos Tv-nél valami rejtélyes okból műsornak neveznek), sportéletet,

akkor miért nem adja oda támogatásként a cégeknek azt az összeget, amibe kerül?

Jól látható pl. a Kapos Tv főbb adatainál, hogy az „egyéb bevételek” soron, ahogy az önkormányzat támogatásának kellene látszania, 2020-ban még 79 millió forint volt, 2021-ben viszont csak 11 millió. Nem csoda, hogy kiugró veszteséggel zárták az évet.

Kíváncsian várjuk a megfejtéseket: csak nem megint egy újabb állami adósságrendezésre kacsingatunk? Netán Navracsics komára várunk, hogy kiénekelje végre Brüsszel néni szájából a sajtot?

H. I.


Ezt olvasta már?

Szemét ügy: közel félmilliárd forintot bukhattak a kaposvári önkormányzat cégei egy tíz éve folyó, tavaly jogerősen is elveszített perben