Köszöntjük az Olvasót, már csak azért is, mert ez mostanában nem divat. Hírportálok, weblapok, blogok születnek az Internet univerzumában, és enyésznek el az esőerdők növényzetéhez hasonló, burjánzó változatosságban, szinte követhetetlenül. Rég nem esemény már, ha valami ebben a – lelakott, közhelyes szó, majd kerüljük a továbbiakban – „médiadzsungelben” hajt néhány levélkét. Akit viszont az írott – és olvasott – szó tisztelete vezet, nem tehet másként, mint, hogy az évszázadokon át kötelező „lecturis salutem”-mel kezdje. S persze a bemutatkozással:
A KAPOS-T egy lap Kaposvárról: közéletről, gazdaságról, politikáról, kultúráról, mindennapokról. Műfaja hírblog. Nem a Washington Post, ahogy „Kapos” sem a világ fővárosa. Tényleg nem az – viszont azoké, akik itt élnek, vagyis a miénk – nem csak egyeseké, és főleg nem a ketteseké. Miénk úgy is, mint A tanú című filmklasszikus magyar narancsa. Hogy kicsit sárga és kicsit savanyú? A színével semmi bajunk, a többiről pedig majd bővebben, s amennyire erőnkből futja, szókimondóan és kritikusan.
Mert szerintünk régóta hiányzik ez a hang a kaposvári nyilvánosságból. „Szerintünk”, hangsúlyozzuk, s, ha egyedül maradunk ezzel a véleményükkel, látni fogjuk. Fel is címkézhetnénk magunkat, ahogy rendes internetes POST-okat (bejegyzéseket) szokás, próbálhatnánk elhelyezkedni a „keresztény-nemzeti-liberális-jobboldali-baloldali” térben, de ezt nyilván megteszik majd mások. Nekünk elég, ha másik kedvencünknek, a Megáll az idő című film hősének, Pierre-nek meg tudunk felelni: „…az sem véletlen, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember. És ez itt nem színvonal szerintem.” Írni és olvasni: kaland és izgalom, egyszóval kockázat, főleg, ha nem a pitypang nyílásáról elmélkedünk.
Kaposvárt néhány évvel ezelőtt még „a lehetőségek városának” nevezték a város határába kitett táblákon. Aztán – ki tudja, miért, talán a keleti nyitás apropóján, Mao Ce-tung előtt tisztelegve – egyszer csak a „virágok városa lett”. Ebben nyilván kevesebb az ironikus áthallás, de mi azért megtaláljuk: „virágozzék” az a bizonyos „száz virág!”
Kaposvár, 2014. március, Huszka Imre szerkesztő
