A döglött ló esete a toponári illuminátusokkal
Azért van abban valami tragikus, hogy manapság a legszórakoztatóbb elfoglaltságok közé tartozik az, aminek a legunalmasabbnak kéne lennie: egy mindössze néhány oldalnyi, rosszul fogalmazott, vacakul szerkesztett kis iromány, a kaposvári közgyűlés legutóbbi, október 10-i rendkívüli üléséről szóló szó szerinti jegyzőkönyv. Igen, hogy már beszámoltunk róla, de most, hogy némileg eldugva megjelent a város honlapján, nem lehet nem szóba hozni: merénylet volna, ha megfosztanánk a KAPOS-T olvasóit a kisch magyarosch-kaposváriasch sírva visongás stresszoldó perceitől.
Csak a rend kedvéért írjuk le: természetesen a gumifeldolgozós-aláírásgyűjtős-népszavazásos történet volt ismét napirenden, melynek tartalmáról, tétjéről, és arról, hogy valójában ki, milyen álláspontot képvisel, mit beszél, és ehhez képest mit tesz, azt a KAPOS-T korábbi cikkeiben bőven megtárgyaltuk.
Az október 10-i közgyűlésen elhangzottakat azért tűzzük ismét napirendre, mert, ahogy említettük, hihetetlenül szórakoztató és tanulságos is egyben, másrészt pedig a két népszavazási téma felettébb érdekes összehasonlításra ad alkalmat: és, miután erre Szita Károly egy 28 ezer példányban kiküldött levélkében fel is hívta a kaposváriak figyelmét, talán mi sem hagynánk szó nélkül.
Szita Károly, akinek a Törvényszék megsemmisítő határozata után nem maradt más választása, mint, hogy összehívja a rendkívüli közgyűlést, és azon elrendeljék a népszavazást, leplezni sem tudta, mennyire szeretne túllenni az újabb blamán. Akkora zavarban volt, hogy az ülés kezdetén figyelmeztetni kellett: talán először meg kéne szavaztatni a napirendet, majd a végén, miután a határozat megszületett, „hajrá magyarok, menjünk meccset nézni” felkiáltással felpattant (akkor játszottuk a Lettország elleni vb-selejtezőt), elfelejtette a nagy sietségben, hogy van még egy napirendi pont a költségekről, amelyről még szintén szavazni kéne.
Mindezt persze nem tartalmazza a „szó szerinti”, eszerint cenzúrázott jegyzőkönyv, csupán egy hangfelvétel.
A közgyűlési standup viszont, amely a szokottnál is sziporkázóbb volt, már teljes pompájában követhető a dokumentumból: Pintér Attila, az ellenzéki kezdeményezés nevében elmondta azt, ami már mostanra, úgy tűnik, áttörte a legnehezebb felfogóképességek falát is:
az ellenzék nem akar népszavazást, csupán épp a Fidesz által hozott törvények nem hagynak más lehetőséget, mint, hogy „le kell játszani” a dolgot: a közgyűlés elrendeli, a törvényszék pedig okafogyottság miatt törli a népszavazást. Tetszettek volna használható törvényeket hozni, hülyék (ezt már mi tennénk hozzá).
Az azonban, amit ennek kapcsán a fideszes képviselők és Szita Károly alakított, bármilyen önégetős comedyban előkelő helyen szerepelhetne:
Mihalecz András Fidesz-frakcióvezető hozzászólásában „nem szeretne jogászkodni”, de „számára döbbenet, hogy a szocialista-jobbikos közösség egymást átkarolva még egy héttel ezelőtt pont ez ellen a legfontosabb demokrácia megjelenési formája ellen kampányolt”. Értik: egymást átkarolva.
Mihaleczet sosem zavarták a tények: hogy a Jobbik a „nem-re” és a részvételre hívta fel szimpatizánsait, s nem mellesleg arra, hogy parlamenti támogatásukkal a kétharmad, így az alkotmánymódosítás is meglett volna népszavazás és tizenöt-húszmilliárdnyi közpénz elköltése nélkül.
Értjük persze: a Fidesznek most qrvára jólesne az érvénytelen népszavazás 3,3 milliónyi támogatóját szőröstül-bőröstül, Nagy-Magyarország-tetkóstul saját szavazói körében tudni. Szóval nem az MSZP karolgat itten, kedves Mihalecz elvtárs, hanem éppenséggel a Fidesz: a hardcore rasszizmus, népbutítás, idegengyűlölet húrjait pengetve.
Amúgy pedig talán még ezen a szinten is illene különbséget tenni népszavazás és népszavazás közt: az egyiket a kormány kezdeményezte csilliárdnyi közpénzt kiszórva a haveroknak (az nem fájt, Mihalecz?), rasszista, gyűlöletkeltő, alantas indulatok felkeltése céljából, a másikat pedig a kaposvári polgárok sokasága kezdeményezte egy, a fejük felett, antidemokratikusan meghozott döntés, egy környezetre veszélyes beruházás ellen.
Mihalecznek mindegy, hogy pizza vagy tehéngané van a tányéron. Lepény, lepény.
Aztán, hogy feltegye a koronát, megszavaztatott magának még egy percet, hogy felolvashasson egy „rövid gondolatsort”, erre egy őt megkereső névtelen „közösség” kérte, íme:
Mihalecz András szépen eligazít mindenkit, kinek, mikor, mit kellett volna csinálni. Az sem őt, sem a mögötte álló névtelen ápoltakat nem zavarja, hogy éppen most költötte el a kormányuk éppen az ezerszeresét annak, amit az ellenzéken kér számon – alaptalanul.
Uramatyám, ezek vajon miféle „közösség” „gondolatai” lehettek? Egy titkos szekta, a Illuminátus Rend Toponári Csírák Nyugdíjas Tagozata? Vagy a Magyar Kézbe Magyar Tőgyet Fejőnőszövetség? Szégyellik a kilétüket, vagy Mihalecz szégyelli, hogy kitalálta őket kínjában?
Jó lenne tudni, kik ők, mert irományuk országos hírnevet sejtet: valószínűleg ilyen mélyre (vagy már magasra) még nem nyalt be személyesen Orbán Viktornak senki az elmúlt évtizedben:
„… ami bő egy évtizede örökérvényű igazságként ragyogja be a magyar politikai közélet színterét. Ha észreveszed, hogy halott lovon lovagolsz, szállj le róla.”
Orbán primitív, a „Hahota” kisdobos viccújságból kiollózott, leharcolt aforizmája Mihalecznél és titkos társaságánál „örökérvényű igazság” lett, mely „beragyogja a magyar politikai közélet színterét” b@zmeg. Erre egyszerűen nincsenek szavak: ennyire sötét nem lehet valaki.
Íme, a Fidesz. Náluk még a gumicsonton is hús van.
Ezen a napon kétségkívül Mihalecz volt a sárga trikós, Pintér Rómeó és Gíber Vilmos csak a hátát nézhették.
Mr. 98 százalék akcióban: Szita Károly sokadik levele harminc méter kaposfüredi járda áráért. Kérdés, mennyire válik majd be ez a papiros – képes felével felfelé – járda helyett. Esőben gond lehet vele.
Szita Károly viszont megint tudott villantani: „a legfőbb kötelességének tartotta azt, hogy ezt a megosztottságot megszüntesse”. Uram, irgalmazz: ez az állítás olyan szemérmetlen, hogy hozzá képest VV Aurelio vagy Rogán Antal szende zárdaszüzek csupán.
Sokszor leírtuk már az ezzel szöges ellentétben álló valóságot, de, ha „ezek” felhúzott papagáj módjára hajtogatják hazugságaikat, hiába ízlésünk ellen való, megismételjük: Szita Károly soha, sehol nem döntött a gumifeldolgozótól való visszalépésről: Csányi Sándor, a beruházó cég tulajdonosa határozott így, de az érdem még csak nem is az övé, hanem azé a közel tizenkilencezer kaposvárié, akik aláírásukkal kiálltak jogaikért. Szita még hónapokkal később is csupán sértetten puffogott a kaposváriakra, akik nem értették meg az ő zsenialitását.
Következzék Krakus P. Tatjána újabb levele, és azok az átkozott számok,
amelyek folyton bezavarnak a Fidesz kínkeservesen összetákolt kommunikációjába: nemrég kézbesítette a posta, így nyilván jóval száz forint felett volt annak az újabb levélnek a darabonkénti költsége (így a végösszeg legalább 3 millió: egyenlő harminc méter kaposfüredi járdával), amely alá Szita Károly neve van írva, és amely egyrészt megköszöni az október 2-i, érvénytelenre sikeredett népszavazáson való részvételt a kaposváriaknak,
másrészt pedig irtózatos módon arcon trafálja magát, miközben az „akaratnyilvánítók” 21 ezres számával henceg.
Azt állítja ugyanis, hogy „eddig soha nem látott módon és sokaságban álltunk ki Kaposvárért”. Csakhogy a szám adja a látványos összehasonlítás lehetőségét: nemrég lezajlott egy példátlanul sikeres aláírásgyűjtés, amelynek során közel 19 ezer kaposvári állt ki a jogaiért, amelyre Szita Károly polgármester minden esetben a „megosztottság” megbélyegző kifejezést használta.
Tehát, ha 21 ezer kaposvári odaáll a hatalom mögé, akkor az „egység”, akkor „egyértelművé tettük”, „büszkék vagyunk”, stb. stb., ha viszont közel hasonló létszámban Szita és a Fidesz önkénye ellen lép fel a közösség, nos, akkor ez „megosztottság”. Értjük.
De értünk még mást is: azt, hogy ez nagyjából egy középső csoportos óvodás gondolkodása, érvelési szintje. Ám az, ami három-négyéves korban még zabálnivalóan édes, így hatvan környékén már inkább aggodalomra ad okot.
H. I.
