Vadászat szókimondó pedagógusokra
Elérte a szolgák sorsa az aktuális köznevelési államtitkárt: épp cikkünk írásának idején jelentették be, hogy távozik posztjáról Czunyiné Bertalan Judit. Digitális tananyagfejlesztési kormánybiztos lesz belőle (ettől a hátsó padokból elfojtott röhögés tör fel hullámokban). Ne sajnáljuk, és ne örüljük: ahhoz képest, hogy az égvilágon semmi nem volt rábízva, jól megfizették, s az önelégültség sem fog lehervadni az arcáról, ahogy Hoffmann Rózsa is azt hiszi a mai napig, hogy valami fantasztikus dolgot sikerült véghez vinnie a magyar közoktatás „KLIK-esítésével”. Ez hívja a pszichológia Dunning-Kruger effektusnak: mikor valaki ahhoz is ostoba, hogy a saját hozzá nem értésének rettentő mélységét felfogja. Nehéz elhinni, de mindezt Kaposváron a helyi tankerületnek sikerült alulmúlnia – nem is kicsit.
Arról már korábban írtunk, hogy a pedagógustársadalom formálódó lázadásából Kaposváron jóformán semmit nem lehetett érzékelni: itt már évtizedekkel korábban megkezdődött az a folyamat, ami 2013-tól teljesedett ki az egész országban. Szita Károly, valamint klientúrája szisztematikusan irtottak ki a helyi közoktatási szervezetből mindent, ami a szabadság, az önálló gondolkodás, a felelősségtudat és a szakmai színvonal irányába mutatott: csak elkötelezett, a polgármesterhez hű igazgatókat neveztek ki, akik persze igyekeztek a saját képükre formálni a tantestületeket.
A helyi pedagógustársadalomban csak fokozta a reménytelenség, a lázadás hiábavalóságának érzését az, hogy a Szita Károly körül gyülekező „új-undokok” közt nagyon sokan voltak a ’90 előtti, állampárti rendszerhez ezer szállal kötődők (ahogy Krakus Péter fedőnéven ő maga is az volt), korábbi harcos MSZMP-tagok, akik közül sokan köpenyt fordítva, mára Fidesz-KDNP színekben kerültek pozíciókba, mint pl. a rendezvénynek helyt adó intézmény, a Klebelsberg kollégium igazgatója, Gíber Vilmos, mások pedig MSZP-köntösben, afféle „őfelsége ellenzékeként” szolgálták, s tartották féken az elégedetlenkedőket: behódolsz, és csendben maradsz, vagy véged.
Említettük már a „keresztényüldöző” csinovnyik esetét, de hozzá hasonlóan csupán kegyeleti okokból nem nevezzük meg azt városházi Szita-bizalmast sem, aki 1991-től közel másfél évtizedig töltött be fontos pozíciót mellette úgy, hogy mindenki tudta róla: a hetvenes években megyei kultúr-funkcionáriusként ő volt az egyik kulcsfigurája a boglári Kápolna-tárlat szervezői elleni hajtóvadászatnak, s ő volt az is, aki Hofi Gézát arra akarta kényszeríteni, hogy neki, az irodájában adja elő pódiumműsorát, csak utána lehet szó bemutatásról…
Utóda Stickel Péter testnevelő tanár lett, aki nyilván számos dologban különbözött tőle, egy-kettőben azonban biztosan nem: ugyanolyan hűséges végrehajtója volt Szita káderpolitikájának. Miután az Orbán-kormány „szerencsésen” kiszervezte az önkormányzatok alól az iskolarendszert, Stickel lett az ún. „megyeközponti” tankerületi vezető, s persze új urainak éppoly hűséges kiszolgálója, amellett, hogy régi gazdájának kívánságai iránt sem közömbös.
Tessék, kedves kollégák, csak bátran…
A KLIK agonizáló vezetése és agytrösztje a héten lezajlott forrongás, ill. pedagógus-tüntetések semlegesítésére azt tudta kiizzadni, hogy több száz helyen az országban ún. „köznevelési fórumokat” szerveztek. Azt próbálták ezzel megmutatni, hogy az oktatási és általában a kormányzat „kész a párbeszédre”, s így felesleges a demonstráció. Abban biztosak vagyunk, hogy a kaposvárinál jobban egyik fórum sem mutatta meg, mit ért a kormány és a Fidesz párbeszéden.
Persze stílszerűen a Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszterről elnevezett kollégiumban jött össze a kb. kétszáz pedagógus, válaszokat várva kérdéseire. Habár az elnöklő Stickel tankerületi főfő rögtön az elején kijelentette, hogy „az esemény nem sajtónyilvános”, azért nekünk jó néhány kedves egykori kolléga meglehetősen beható, s egyben megrázó beszámolót adott róla.
Stickel Péternek itt éppen van érkezése válaszolni valami kőkemény kérdésre – a közmédia mikrofonállványának (kép: nava.hu)
A néhány szavas elnöki bevezető után egy mindenhol bemutatott egyen-prezentáció következett a mamutszervezet fantasztikus hatékonyságáról, rugalmas és gördülékeny működéséről, valamint az eddig elért, nagyszerű, sikeres jövőt sejtető eredményekről, de látni való volt, hogy igazából mindenki a kérdésekre és a válaszokra vár. A biztonság kedvéért ketten is jegyzeteltek, egy asszonyság kézzel, egy másik egyből gépbe nyomta.
Valóban, viszonylag hamar rátértek a kérdésekre, panaszokra, s azok jöttek is rendesen: úgy tűnt, a tankönyvkérdés nyomja a szívét a legtöbbeknek.
Megjegyeznénk: ebből is látszik, hogy hol vannak az igazi törésvonalak a szakma gyakorlói és a elnyomó, bevallottan ideológiai célokat szolgáló apparátus közt: míg a tanárok a korábbi sokszínű kínálatot, a szakmai módszerek, gondolatok széles választékát hiányolják, a KLIK és a Fidesz épp arra büszke rettentően, hogy ezt sikerült megszüntetni!
Elhangzottak persze az adminisztrációra, a minősítésre és a tanulói-tanári terhelésre vonatkozó észrevételek, kérdések, általában és nagyjából a Herman-gimnázium tantestülete által megfogalmazottak szellemében. Egy fiatal kolléga – látva, hogy a két asszonyság milyen buzgón körmöl – a felszólalása végén „a jegyzőkönyv kedvéért” hangosan és tagoltan megismételte a nevét.
Erre az elnöklő Stickel Péter: „nincs jegyzőkönyv”.
Általános álmélkodás a teremben: akkor a hölgyek mit csinálnak?
Elhangzott még néhány felszólalás, összesen talán tíz-tizenkettő, majd, hogy a megdöbbenés és az értetlenség teljes legyen, az utolsó után az elnök megszólal: „nincs több kérdés, észrevétel?”
„Nincs? Akkor mindenkinek köszönjük a fórumon való részvételt, további jó munkát kívánunk, a viszontlátásra!”
Általános, döbbent csend az ilyenkor szokásos sietség, készülődés helyett, néznek egymásra: ennyi volt?
És a válaszok? Nos, válaszok, azok nincsenek.
Már csak a „főelvtárs” hátát látták – sietős volt neki. Jó néhány perc eltelt, amíg a kétszáz fős társaság rájött, hogy itt bizony nem kap választ egyetlen kérdésére sem, pl. arra, ha egyszer nem volt jegyzőkönyv, mire kellett a két íródeák?
Elmondjuk: Mao Ce-Tung 1956-ban hirdette meg a „virágozzék száz virág, versengjen száz iskola” jelszavát, majd egy év múlva „leleplezték”, magyarul levadászták, és többnyire ki is végezték azokat, akik komolyan vették, felbátorodtak, és kimondták a véleményüket. Csupán arra volt jó mindez, hogy megtalálják és alkalomadtán semlegesítsék azokat a renitenseket, akik miatt esetleg a következő tisztogatás áldozatai azok lennének, akik nem tudnak rendet tartani tűzzel-vassal a saját tankerületükben.
Stickelék produkciója annál inkább szégyenletes, mert pl. Kecskeméten, az ottani fórumon (ezen Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal vezetője vett részt) válaszoltak a feltett kérdésekre. Igaz, hogy sok köszönet nem volt benne, és a baon.hu tudósítása szerint a tanárok csalódottan jöttek ki a fórumról: „Látszategyeztetés”, „nagy átverés show”, „ködös, semmitmondó válaszok” – így jellemezték az ülésről csalódottan távozó tanárok a többórás konzultációt” – fogalmaz a lap.
Kaposváron még eddig sem jutottak, itt beleröhögtek egy jót az összetrombitált pedagógusok arcába, és hazaküldték őket. És azt se feledjük, hogy, míg a Bács-Kiskun megyei lap tudósítója ott volt, addig a Somogyi egy árva szóval sem említette a fórum tényét* sem, nemhogy annak botrányos voltáról tudósított volna. Mindenki szem a láncban.
És talán itt lehetne nyitni egy újabb fórumot arról is, hogy kit köp szembe reggelente a tükre, és kit nem.
H. I.
*Update: említették, itt, ennek a cikknek a 64-ik sorában – elkerülte a figyelmünket -, de a fórum botrányos voltáról már semmit, pedig ez azóta általános beszédtéma a helyi pedagógusközösségekben.
