Csaholás a gazdi lábához bújva: kritizálja az ellenzéket a „Somogyi”

Megszokhatták olvasóink: ahogy a helyi hatalmat, úgy a hatalmat elvtelenül kiszolgáló cseléd- vagy lakájmédiát sem kíméljük. Szerintünk ugyanis – és vállaljuk a „közhelyességet” ezzel kapcsolatban – a demokrácia legfőbb letéteményese a szólásszabadság és az erre szerveződött sajtó. Ez az, pontosabban ennek hiánya, ami a Fidesz évtizedekre visszanyúló kaposvári „uralmát” megalapozta, ebből lehet megérteni, ami sokak számára rejtély. Messze nincs szó gazdasági csodáról, kulturális sikerekről (nagyon-nagyon nincs, sőt, a város szinte mindenben tökutolsó), csupán egy hazugságokból szőtt hálóról, amely a tudatlansággal, a restséggel és a reménytelenséggel szövetkezve fogva tartja Kaposvárt. És Szita Károly régi, legfőbb szövetségesének, a Somogyi Hírlapnak úgy látszik, erős főfájást okoz, hogy ezt néhány hónapja már valaki ki is meri mondani a városban. Ezért kóstolt bele most a KAPOS-T-ba is, ami persze nem baj, sőt …

egyenesen örülünk neki. A Kaposvár: nyomokban ellenzéket tartalmazó cikk gondolatmenetével amúgy minden rendben, csupán látni kell, hogy követi a Kaposvár Most „véleményformálóinak”, Schenk Jánosnak és Zichy Lászlónak a heti rendszerességgel sugalmazott, másodosztályú Fidesz-propagandaanyagokból kiollózott paneljeit: a Fidesz mindent jól csinál, Szita Károly különösen f@sza gyerek, az ellenzék pedig béna és tehetetlen. Ezt arra alapozza, hogy itt is indult egy Facebook-csoport, melyet vagy ezerötszázan támogattak is, és amely mégsem bírt – más megyei jogú városokkal szemben megszervezni egy tüntetést, ami amúgy a támogatásból ítélve kivitelezhetőnek tűnt. Erre még visszatérünk.

Szűcs Tibor kis dolgozata, hogy sorjában haladjunk, megemlíti az utolsó, érdemi megmozdulást a városban, melyről valóban sokan hitték, hogy egy Szita-ellenes civil szerveződés magja lehet: a Toldi iskola ügyében indult mozgalmat. A bicskanyitogatóan cinikus sajnálkozás elegánsan elsiklik afelett, hogy a helyi és az országos jobboldali sajtó – beleértve a Somogyi Hírlapot is – milyen szégyenletes, sunyi módszerekkel támogatta Szitát bosszúhadjáratában.

Aztán jön az idei választások „objektív” értékelése: „Az országgyűlési megmérettetésen például a négy somogyi körzetből a Kaposváron hagyományosan erős, jobban szereplő MSZP átadta a jelölés jogát az alkuk alatt az Együtt-PM-nek, akik egy párszáz fős olvasottsággal bíró bloggert indítottak volna nagy lendülettel, de végül Gyurcsány Ferenc DK-ja kibrusztolta Kolber Istvánt magának, aki négy esztendővel korábban már bukott egy kaposvári választókerületben.”

Nos, ez a „párszáz fős olvasottsággal bíró blogger” volnék én, amint az sohasem volt titok. És itt, mondhatni a „személyes megtámadtatás” pontján persze lehet vitatni, hogy szabad-e, kell-e válaszolnom. Nyilván sokan vannak azon a véleményen, hogy semmiképp, hiszen, ha valaki, mint a KAPOS-T, sokszor vállaltan provokatív hangon bírál, akkor számíthat rá, hogy hasonló hangnemben válaszolnak neki. És ez eddig a legnagyobb rendben is volna. Aki fél attól, hogy kap egy-kettőt a képére, ne szálljon ringbe.

Amiért mégis megtesszük: azon egyszerű körülmény, hogy Szűcs Tibor hazudik. Nem téved, hazudik, mert tisztában van az igazsággal. Amikor ugyanis 2013 októberében szóba került a jelölésem az országgyűlési választásokra, nem voltam blogger. A bloggert nem veszem sértésnek, mert bloggernek lenni jó: azt írsz, amit akarsz. Ám én újságíró voltam, olyan lapoknál, ahova Szűcs Tibor akkor sem kerülhetne be, ha háromszor-négyszer újra születne. A hetvenes évek közepén küldtem be írásokat az akkori Néplap-főszerkesztőnek, Jávori Bélának, aki, bár az írásaimat dicsérte, mégis finoman eltanácsolt, mondván: „ez egy pártlap”. A rendszerváltásig elég is volt ennyi (a Somogyiból örökre), viszont 1989-ben alapítója voltam a Somogyország című hetilapnak, ’94-től pedig a 168 ÓRA állandó külső munkatársa lettem, egészen 2012-ig, tehát 18 évig, de jelentek meg cikkeim az Indexben és a Magyar Narancsban is, aztán pedig a HVG internetes véleményrovatában publikáltam rendszeresen. Megértjük: Szűcs Tibor számára ez olyan, mintha azt mondanám: a Szíriuszról jöttem, vagy a Proxima Centauriról.

Képviselői jelöltségem azon alapult, hogy, bár Kaposváron élek, azok a pártelnökök és testületek, akik a személyemről a döntéseket hozták, ellentétben Szűccsel és más helyi erőkkel, olvasnak ilyen lapokat. Ismerték a nevemet, és feltételezték, hogy képviselni is tudom azt, amiről harminc éve  beszélek. Bármennyire is bír ez fájni a Szűcs-féléknek, akiknek az újságírás arról szól, hogy kisebbségi komplexusaikat formálják – inkább rosszul, mint jól – szöveggé. És főleg azon – bármily meglepő – hogy az MSZP és az Együtt-PM egyetértett abban, hogy, ha lehet, civil jelöltet kell támogatni. Ez a másik szánalomra méltó eleme a helyi közvélemény sajtó általi manipulálásának: ha „profi”, már kipróbált politikus volt a jelölt, akkor amiatt sírtak, hogy „már megint ugyanazok az elhasznált arcok”, ahol pedig új személyekkel próbálkozott az ellenzék, akkor jött a „ki ez? nem ismerjük…” -szöveg. Persze helyi sajtó képviselőiből – beleértve az MTI tudósítóját is, aki a leghangosabb volt néhány elborult agyú Lamperth Mónika-fannal együtt – kinézzük, hogy nem olvasnak országos sajtót: minek is frusztrálnák magukat valódi újságírók valódi gondolataival…

A visszaléptetésem nagyjából ugyanígy zajlott: tudomásul vettem, hogy létrejött egy országos megállapodás – most értékelhetnénk bárhogyan utólag – s ennek része volt az, hogy Kaposváron Kolber István lett a közös jelölt, és nem én. S, miután civil voltam, és az is maradtam, ez ennél többet nem is jelentett. Aki ezt nem tudja fegyelmezetten tudomásul venni, az csak a közös ügy rombolására képes, mint pl. az önkormányzati választáson függetlenként az 1-es körzetben elinduló, előbb MSZP-s, majd DK-s Kurucz János, aki, miután a DK nem tartotta alkalmasnak a jelöltségre, „bosszúból” – persze Szita Károly biztatására – elindult függetlenként, és elvitt 408 szavazatot. Tegyük hozzá: a szintén „sértődött” DK-s Paksi Lajos volt az ajánlója szórólapján, és a fideszes, kaposfüredi Heintz Tamás melegen támogatta.

Ez némi kis adalék ahhoz, ha Szűcs Tibor valaha tényleg fel akarná tárni Kaposváron a baloldali ellenzék állapotát és vereségének okait: mindössze harminc-egynéhány szavazat kellett volna, hogy a kompenzációs listán ne kettő, hanem három képviselőt juttassanak be a közgyűlésbe, frakciót alapíthassanak, és az LMP és a Jobbik a szavazatok alapján ténylegesen megérdemelt számban, egy-egy személlyel képviseltesse magát.

Visszatérve Szűcs személyemet érintő hazugságára: a KAPOS-T csak jóval a januári visszaléptetésem után, márciusban indult, vagyis képviselő nem bloggerként lettem, hanem újságíróként, de ezt összemosni Szűcsnek azért volt fontos, hogy megpróbáljon lerángatni arra a szintre, ahol pl. ő, és a hasonszőrűek tanyáznak. Mondhatjuk ezt most már fenntartások nélkül, miután az egyetlen tehetséges és lelkiismerettel bíró személy, Balassa Tamás sem bírta azt a bűzt, amely a Kontrássy utcai – erősen kedvezményes – bérleményben terjeng, és távozott. Erről persze ugyanúgy kussolás volt, mint annak idején a Kapos Tv lefejezéséről.

Egyszóval, ha Szűcs Tibor az ellenzékről így beszél kárörvendően: „A kaposvári önkormányzat ellenzéke a pofozózsák szerepében imbolyog, kis túlzással azóta, amióta a város polgármesterét Szita Károlynak hívják”, akkor csupán magyarázatként annyit kellene hozzátennie: elsősorban azért, mert a helyi sajtó, és ma már a teljes döntéshozó elit, a kulcspozíciókban ülők a hatalmát jórészt az előző rendszerben elsajátított titkosszolgálati eszközökkel megszilárdító Szita Károly zsebében van. Kezdve a Somogyi Hírlappal, amelynek egyik korábbi főszerkesztője a polgármester beszédírója és tanácsadója volt, a másik pedig – betegen, mellőzve, elfeledve – gyakran borong azon szűkebb társaságban, poharazgatás közben, hogy ő „mosta ki a szarból” a 2005 januárjában hozzá szaladó, konkrétan könnyeivel küszködő Szitát, amikor a Krakus-ügy kipattant, és akinek már a nevét is elfeledte volna a város Kercza Imre segítsége nélkül.

Köszönjük, Imre.

Befejezésül néhány szót erről a „párszáz fős olvasottsággal bíró blogról”, amely nyilván a KAPOS-T lenne: Szűcsöt elragadja a vágyvezérelt gondolkodás. Mutatunk néhány mérési adatot, a Google Analytics ma készült képét (lásd fentebb).

Ez havi kilenc és félezer felhasználóról tanúskodik, míg a Somogyi Hírlap összesen hatezer példányban fogy Kaposváron. Ehhez persze tudjuk, hogy hozzáadódik a Sonline olvasóinak száma, de az arány akkor is fényévnyi távolságban van attól, amit Szűcs sugallni akar. Arról nem is beszélve, hogy a KAPOS-T – félretéve a kötelező szerénységet – bőven nyújt tartalmában annyi releváns, érdeklődésre számot tartó dolgot Kaposvárról, mint a hatalmas apparátussal dolgozó Somogyi, a feldolgozottság színvonaláról nem is beszélve.

Aztán mutatunk mást is: úgy gondoljuk, talán a KAPOS-T nyolc-kilenc hónap alatt összeszedett ezernél több lájkja ér annyit, mint a Sonline ötezre, mely hosszú évek alatt jött össze, egy olyan szervezetnél, amely mögött sokmilliárdos céghálózat áll, tőkeerős tulajdonosokkal, nagy létszámú szerkesztőséggel és kiadóval. Többet, mert a Somogyit a Fidesz-fanok is támogatják, szemben a KAPOS-T-tal. A mi olvasóink viszont számtalanszor elmondják: „lájkolnálak, de féltem az állásomat, a fiamét, az unokámét, aki talán egyszer még visszajönne Kaposvárra”.

És itt térnénk vissza egy gondolat erejéig arra, amit a netadó elleni tüntetések kaposvári elmaradása kapcsán ígértünk: még az országot eluraló Fidesz-tébolyban is ritka az, hogy egy helyi politikai vezető gyakorlattá teszi, hogy ellenfelei családján áll bosszút. Ez, a totális egzisztenciális fenyegetettség Kaposváron mindennapos, tudna róla mesélni a rendőrgázoló Kovács József áldozata, vagy a Toldiért folytatott harc vezéralakja, hogy a saját személyes, ill. családunkból vett példákkal már ne is untassuk a nagyérdeműt. A pártok tudatosan távol tartották magukat a kezdeményezéstől, nehogy a Szűcs-féléknek okot adjanak a fanyalgásra, a civil szféra pedig tartva a személyes bosszútól maradt otthon.

Összefoglalva, itt kéne keresgélnie Szűcsnek, vagy pl. ott, amikor főszerkesztője, Czene Attila kijelentette az év elején, kampánykezdetkor: mostantól nem látogatják az ellenzéki sajtótájékoztatókat, nem közlik üzeneteiket. Ehhez tartották is magukat: „nem vagyunk mink pártközlöny, husikám, höhö…” poénkodott gyakorta dr. Kercza, kivéve, ha Szitáról vagy a Fideszről volt szó. Ha viszont bármelyik nyomorult helyettes államtitkár a félezerből elvakkantotta magát az éppen aktuális rezsiharcos sikereket fényezni, vagy a folytonosan mocskolt EU pénzeiből hamarosan eljövő Kánaánt felvázolni, egy somogyis slapaj biztosan ott jegyzetelt csillogó szemmel. Rájuk nem vonatkozott a kampánysemlegesség.

Aztán, ha már kellően kisepertek az év elején felére csökkentett bérleti díjú kis Kontrássy utcai szarfészkükben, körül lehet nézni idekint. De az is elég, ha belenéznek abba a tükörbe, amit nekem ajánlgatott az egyik „kolléga” gyalázkodó magánüzenetében még a KAPOS-T indulásakor, miután zokon vette, hogy szóvá mertem tenni: cinkos módon elhallgatták a Kapos TV ügyvezetőjének, Katona Józsefnek a politikai okokból történő eltávolítását.

Szita Károly fog visszanézni abból tükörből.

Huszka Imre